Bulgakov Irodalmi Kávéház, Cafe, Cluj, Kolozsvár, kocsma, belváros, magyar, cafe,pubBulgakov Irodalmi Kávéház

Cím/Adressa:
Kolozsvár (Cluj, Románia)
Klein Micu Inocentiu 17
(a néhai Virág utcában, a Főtértől két perc járóföldre, egy hangulatos mellékutcában, melyben a régi városfal egy részlete is fentmaradt)

Honlap: www.cafebulgakov.com (magyar és román nyelven, oldszkúl design szarráoptimalizált giffekkel, de mindenképpen érdemes megnézegetni:D)

A magyarok által nagy számban látogatott kocsmák (“Krajczár”, “Pub”, “Bonjour Cafe“, Insomnia, Corvinus, Klausen, etc.) közül egy, de itt egyértelműen magyar többséggel, bár sok román és külföldi diák is szereti. Leginkább a budapesti Sirályhoz hasonlatos, az is kisebbségi kocsma hírében áll és ott is pezsegő kulturális élet van.

Bulgakov Irodalmi Kávéház, Cafe, Cluj, Kolozsvár, kocsma, belváros, magyar, cafe,pub
Bulgakov Irodalmi Kávéház, Cafe, Cluj, Kolozsvár, kocsma, belváros, magyar, cafe,pubA világ legjobb kocsmái blogról:

“Valójában irodalmi kávéház, rendszeres kulturális-művészeti programok helyszíne, és a kolozsvári magyar fiatalok törzshelye. A tulaj, Orbán János Dénes a kortárs erdélyi irodalom kiemelkedő tehetségű költője-írója. A kocsmát, vagy inkább kávézót indulásakor (2002) Faludy György avatta fel.
A kocsmáról részletesebben Orbán János Dénes a Korunknak mesélt.”

“Bárki bármit mond is, a kultúra legigazibb fellegvára nem az oskola vagy a könyvtár, hanem a kocsma.” (Orbán János Dénes a Korunkban)

Bulgakov Irodalmi Kávéház, Cafe, Cluj, Kolozsvár, kocsma, belváros, magyar, cafe,pubTérfigyelő kamera, nyárikert, magyar pincérek, valamint időnként Colos. A hely toleráns szellemét a falfestmény hivatott kiemelni (Tordai Országgyűlés 1568, Európában példa nélküli határozata: vallási türelmet mondanak ki; vallása miatt senki nem üldözhető.)

“Ez művész- és diákkocsma, nincs helye benne a politikának.” (Orbán János Dénes a Korunkban)

Hogy ez mennyire így van, azt a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjainak a kitiltása jelzi:

– A „megszűrésről” óhatatlanul eszünkbe jut, hogy akadnak kellemetlenségek is egy kocsma életében. Nem is annyira a részegekről meg a rosszul fizetőkről volna szó, hanem a súlyosabb esetekről, amikor egyesek „nem éppen a megfelelő módon” élnek vissza a hely vendégszerető és -marasztaló jellegével. Tudjuk, hogy volt ilyen eset. Miért kellett kitiltani például a vármegyés ifjoncokat?

– A HVIM tagjai teljesen felelőtlenek voltak. Több ízben gyűléseztek a tudtunk nélkül a Bulgakovban, amennyiben gyűlésnek lehet nevezni öt-hat ember asztali beszélgetését. Nem gondoltak arra, hogy ezzel meggyűjthetik a bajunkat – pont azon kocsmáét, amely javarészt magyar törzshelyként van elkönyvelve. Ugye, megtörténhetett volna, hogy az illetékes szervek befűtenek a helynek, nyilván több módszerük is van erre. Én a bőrömet nem féltem, de a Bulgakovért kár lenne. Már csak az is rosszat tett, hogy a HVIM-es sajtóbotrány kirobbanása után, mikor a román lapok revizionista fészeknek nevezték a Bulgakovot, több román törzsvendég – főképp egyetemi tanárok – pártolt el tőlünk, holott mi bárkit szívesen látunk, aki civilizált kultúrember. Azóta gondosan vigyázunk, hogy ne történjen politizálás a Bulgakovban. Ez művész- és diákkocsma, nincs helye benne a politikának.  (Korunk)

ajánlott irodalom:
1. A világ legjobb kocsmái
2. Inocentiu Micu-Klein, az utca névadója
3. A Korunk idevágó cikke

4. A freskót elkövető Restless Grafics honlapja (jó a csapat:)
5. Kolozsvár blog

Hozzászólások
  1. klapanciusz szerint:

    HVÉ (Hátha Valakit Érdekel):Klein Micu János Ince, Ioan Inocentiu, eredetileg: Micu, 1732-től br., OSBM (Cód, Szeben szék, 1692.-Róma, 1768. szept. 23.): görögkatolikus megyéspüspök. – A teol-t Nagyszombatban végezte. III. Károly 1729. II. 25: gyulafehérvár-fogarasi pp-ké nevezte ki. Ekkor még nem volt fszt. pap. ~ belépett a r-be. Novíc. Munkácson, itt kapta az Inocentiu nevet. XII. Kelemen p. 1730. IX. 13: ~ kinevezését kihirdette, XI. 5: pappá és pp-ké szent. 1732. IX. 28: iktatták be. Végiglátogatta a parókiákat, a híveket nyugtatta: az unió nem jelenti a gör. rítus megszüntetését. ~ III. Károlytól az évi 3 ezer Ft-ot jövedelmező szamosújvári helyett megkapta a 6 ezer Ft-ot jövedelmező balázsfalvi uradalmat. Székhelyét Fogarasról 1737: Balázsfalvára tette át. Itt megvetette a szegyh., a ppi palota, a papnev. int. és más isk-k, valamint a bazilita ktor alapjait, rumén fiatalokat Rómába küldött tanulni. ~ volt az első, aki a →dákoromán kontinuitás elméletét magyarellenes pol. fegyverként használta. Erre hivatkozva a bécsi udvartól pol. jogokat követelt az erdélyi rumének számára, a kir-hoz 24 kérvényt írt. Erdélyből följelentették, a nép lázításával és unió-ellenességgel vádolták. Az udvar ~t beidézte, törv-szék elé kellett volna állítani, de hogy ezt elkerüljék, 1745: azt tanácsolták neki, hogy meneküljön Rómába. Rómában nehéz anyagi körülmények között élt, 1751. V. 10: bécsi kezdeményezésre évi 1200 Ft segély kikötése mellett lemondott a ppségről. Utóda 1753. IV. 9: Áron Péter. P.I.

  2. klapanciusz szerint:

    Több, mint kocsma:Bulgakov (Interjú Orbán János Dénessel)– Miért döntöttél úgy, hogy kocsmát (irodalmi rendezvényekre alkalmas, befogadó intézményt, kávéház jellegű helyet) létesítesz? Ha van előtörténete, mi az? Kikkel társultál?– Bárki bármit mond is, a kultúra legigazibb fellegvára nem az oskola vagy a könyvtár, hanem a kocsma. Sokan a kocsmát a zülléssel asszociálják. Ezért a kommunista rendszer a hibás, hiszen a változások előtt a rendszernek volt gondja arra, hogy megakadályozza, hogy a kocsmákban magasröptű elmélkedések folyjanak. A kommunizmus előtt – gondoljunk csak a két világháború közötti korszakra – intenzív kávéházi és kocsmai élet folyt. Ott székeltek a költők, művészek, színészek, és oda járt mindenki szórakozni meg tanulni. Szerencsére én akkor kerültem Kolozsvárra, amikor már újra indult ez a régi jó szokás, és mint minden rendes egyetemista, szabad időm java részét én is kocsmában töltöttem. Ott kötődtek a barátságok és a szerelmek. És azt hiszem, ott tanultam a legtöbbet. Ott vitattuk meg, amit olvastunk, ott tudtuk meg, mit érdemes elolvasni.Érthető hát, hogy vágytam egy saját kocsmára. Ahol barátságok és szerelmek szövődhetnek, és ahol értelmes dolgokról beszélgetnek az emberek. Régóta terveztem, de hát egy kocsma megnyitásához anyagiak is kellenek, meg egy kis szerencse is. Végül régi barátommal, Kovács Ferenccel és volt osztálytársammal, Molnár Attilával társultam. Mindhármunknak olyan kiterjedt baráti körünk volt, hogy bizonyosak voltunk, nem fogunk belebukni az üzletbe. Összedobtuk hát a pénzünket, kölcsönt vettünk fel, és belevágtunk. Az eredetileg kocsma-, könyvesüzlet- és internet-kávézóként volt elképzelve a nemes intézmény.– Miért Bulgakov? Volt más ötlet is? Kik teremtik meg a hangulatot és az arculatot?– Szívem szerint a Serény Múmia nevet adtam volna, de ez Kolozsváron nyilván nem lehetséges. Sokat gondolkoztunk egy megtámadhatatlan, ám mégis beszédes néven, végül is Ferencke ötlete volt a Bulgakov, ez a világirodalmi mágiával rendelkező név. Leosztottuk a melót is: Ferencke, aki a legpragmatikusabb közülünk (és nagyobb üzleti tapasztalatokkal rendelkezik, mint mi), foglalkozzon a gazdasági részleggel, Attesz a könyvekkel, én pedig a kulturális oldallal és az arculattal. Az internet-kávézót és a könyvüzletet végül átköltöztettük a Babeº utcában lévő másik üzlethelyiségünkbe, ez most Attesz birodalma.A Bulgakov roppant hamar befutott. Nem más, mint Faludy György „szentelte föl” 2002. június 11-én, és az első naptól máig nem volt hiány a látogatókban. Messze földön híres, és egyfolytában mediatizálják. Könyvbemutatók, interjúk, portréfilmek, kiállítások zajlanak egyfolytában. Magunk se hittük, hogy ilyen jól fog menni. Persze voltak rossz periódusok is, alaposan megfizettük a tandíjat, amíg ki nem tanultuk a kocsmárosi mesterséget, és ki nem alakítottunk egy olyan személyzetet, amellyel mind a klientúra, mind pedig mi meg vagyunk elégedve. Mostanra már kialakult a törzsközönség, és legtöbbször egész nap telt ház van. Még van javítgatni való, csinosítani való, de szép lassan minden meglesz, úgy őszre a Bulgakov elnyeri az elképzelt formáját.– Bizonyára nem csak én vélem úgy, hogy a Bulgakov több, mint kocsma. (Elég a Bretter Körre és az Előretolt Helyőrség Estekre utalnunk.) Mi történik, ha egy adott ponton kinövi magát (rendezvények szempontjából is, befogadóképesség vonalán is)? Lesz egy ikerbulgi valahol a városban? Esetleg más városban gondolkodtál-e? Érdemesnek, fontosnak tartod-e azt, hogy ilyen értelemben is bevesd kultúraszervező energiáidat? Össze lehet-e fogni az erdélyi városok kocsmáit egy nagy „konzorciumba”?– Az tény, hogy a ház beosztása nem igazán alkalmas nagyobb közönséget becsábító rendezvények szervezésére. De a fiatal poéták vagy képzőművészek rendezvényeire amúgy sem jönnek tömegek. Azért gyakran jó volna, ha a kocsma kétszeresére nőne. De egy nagy területű kocsmának is megvannak a hátrányai: nehezebb megszűrni a közönséget, és én nem szeretném kétes elemekkel megtölteni a kocsmámat, csak azért, hogy több pénzt keressek. Ikerbulgit egyelőre nem tervezünk. Gondoltam ugyan arra, hogy több erdélyi nagyvárosban lehetne Bulgakovot nyitni, de ez utópia: tény és való, hogy gazda szeme hizlalja a jószágot, nem lehetünk jelen minden városban, s hozzáértő bizalmi embert és személyzetet találni nagyon nehéz. Valaki, aki hajlandó egyfolytában úton lenni, talán kezében tudna tartani egy kocsmahálózatot, de én erre nem vállalkozom.– A „megszűrésről” óhatatlanul eszünkbe jut, hogy akadnak kellemetlenségek is egy kocsma életében. Nem is annyira a részegekről meg a rosszul fizetőkről volna szó, hanem a súlyosabb esetekről, amikor egyesek „nem éppen a megfelelő módon” élnek vissza a hely vendégszerető és -marasztaló jellegével. Tudjuk, hogy volt ilyen eset. Miért kellett kitiltani például a vármegyés ifjoncokat?– A HVIM tagjai teljesen felelőtlenek voltak. Több ízben gyűléseztek a tudtunk nélkül a Bulgakovban, amennyiben gyűlésnek lehet nevezni öt-hat ember asztali beszélgetését. Nem gondoltak arra, hogy ezzel meggyűjthetik a bajunkat – pont azon kocsmáét, amely javarészt magyar törzshelyként van elkönyvelve. Ugye, megtörténhetett volna, hogy az illetékes szervek befűtenek a helynek, nyilván több módszerük is van erre. Én a bőrömet nem féltem, de a Bulgakovért kár lenne. Már csak az is rosszat tett, hogy a HVIM-es sajtóbotrány kirobbanása után, mikor a román lapok revizionista fészeknek nevezték a Bulgakovot, több román törzsvendég – főképp egyetemi tanárok – pártolt el tőlünk, holott mi bárkit szívesen látunk, aki civilizált kultúrember. Azóta gondosan vigyázunk, hogy ne történjen politizálás a Bulgakovban. Ez művész- és diákkocsma, nincs helye benne a politikának.– Aki kocsmakörútra indul Kolozsváron, azt tapasztalja, hogy a leghúzósabb helyek (most „régiségi” sorrendben említem a Pubot, az Insomniát és a Bulgakovot) valamilyen értelemben a magyar réteggel hozhatók kapcsolatba. Ezekre a helyekre általában magyarok (vagy csak ők) járnak, de a tulajdonosi struktúra ugyancsak magyar. Véletlenszerűnek nevezhetnénk-e vagy pedig a hagyományokra épülő valaminek ezt a jelenséget?– Szerintem ez nem azért van, mert magyarok a tulajdonosok. A közönséget nem igazán az érdekli, hogy milyen nemzetiségű a tulaj, hanem a kocsma hangulata. Hozzánk sok román is jár, pedig magyar kocsma hírében áll a Bulgakov. De jól érzik magukat, tetszik nekik a hangulat. Inkább az van, hogy mindhárom kocsma tulajdonosa művész, és egy művész, aki nem csak a pénzben gondolkodik, inkább ki tudja alakítani az arculatot, mint egy rideg üzletember. – Melyik a kedvenc kocsmád?– Egyértelműen a budapesti Stex Alfréd. A Stex óriási, berendezése nemesen egyszerű és ízléses, konyhája, itala, zenéje, hangulata kitűnő. Ugyanazt a réteget célozza meg, mint a Bulgakov. Nem tudom, ki-kik hozták létre, de sok ész és sok pénz állhat mögötte. Azt hiszem, még nem láttam ekkora kocsmát, mégis alig lehet asztalhoz jutni. Ha lenne hozzá tőkém, és lenne megfelelő épület, szemérmetlenül leutánoznám itt, Kolozsváron.– Van-e favorit kocsmaélményed?– Számtalan kocsmaélményem közül nem tudnék most hirtelen egyet kiemelni. Inkább egy hangulatot írnék le. Nemrég volt, egy szombaton, a Bulgakovban. Mondhatni, tömegnyomor volt, de nagyon szép tömegnyomor. A nyári kertben a tavaszt ünnepelték, a pincében szülinapi buli volt, a kocsma elülső részében dzsesszkoncert zajlott, középen harsány ivászat és szellemeskedés folyt, a hátsó teremben pedig az érdeklődők focimeccset néztek. Virult minden az élettől, mindenki jókedvű volt, még a túlterhelt pincérek is. Én végigjártam a kocsmát, mindenhol álltam egy picit, és meg voltam hatódva, ugyanakkor meg büszke is voltam. Jó lett ez a hely, és hála istennek sokan vannak, akik jól érzik benne magukat, és ezáltal még jobbá teszik.– Mi leszel, ha „nagy” leszel?– Hát, hát… Szeretnék egy nagy-nagy házat, amelybe minden beleférne: kocsma, vendéglő, diszkó, színház, konferencia és irodák, és ahol minden szinten zajlana az élet. Előbb-utóbb össze kell jönnie. Van egy patkóm, még kell három, meg a ló. De meglesz.

  3. humm szerint:

    A bejegyzés enyhén szubjektív, és kissé eltúlzott, de nincs vele semmi baj, alapvetően érdekes koncepciód van. Én nagyon-nagyon szeretem a Bulgit, mert azóta ismerem, mióta létezik, és sok-sok élmény köt oda, de a Sirályhoz hasonlítani kissé meredek szerintem. A Sirály sokkal jobb hely, vagyis nekem jobban bejön:)

  4. Klapanciusz szerint:

    Ja, a Sirály jobb, a felső emeletén gond nélkül meg tudják inni a pszeudócsövik a becsempészett bort :DDe ez a koncepciós dolog kissé meglepett: milyen bajom van?

  5. humm szerint:

    Ugyan már, semmi bajod nincs, csak nem kell a Bulgit ennyire sztárolni, mert akkor minden először-odalátogató valami hihetetlenül nagyon profit képzel el, és időnként az is a hely, de ez sok-sok mindentől függ, és nagy lehet a csalódás, ha pont nem olyan a hangulat, mint elvárná az ember írásod alapján.

  6. Klapanciusz szerint:

    Sztem inkább lehúztam, finoman, ahogy a csillag megy az égben: lásd híres tordai toleranciaizét a falon, illetve a légynek sem ártó HVIM-os suhancok kitiltását a kocsmából

  7. Klapanciusz szerint:

    Kocsmaszeparatizmus, avagy: mitől magyar a kolozsvári kocsma?Sipos Zoltán – Zahorán Csaba, http://www.prherald.hu, 2006. augusztus 15.A lehető legegyszerűbb és legkellemesebb módon próbáltuk felderíteni az egyetemi város etnikai törésvonalait: kocsmatúrával. Két estét szántunk arra, hogy kiderítsük, mennyi az igazság a magyarok és a románok elkülönüléséről hallott történetekben. Az idő szorítása miatt és a megfelelő elméleti megalapozottság nélkül vállalkozásunk a teljesség igénye nélkül készült, és tudományosnak sem igen tekinthető, de legalább közben jól éreztük magunkat.A kisebbségi lét egyik sajátossága a többségtől való elkülönülés. Közhelynek számít, hogy ez néha már-már elszigetelődésbe megy át. A jelenségnek fontos szerepe van az identitás fenntartásában és az asszimilációs folyamatok fékezésében. Ám talán azt az állítást is megkockáztathatjuk, hogy ebben nem mindig valamilyen tudatos, „nemzetfenntartó” szándékot kell keresni, hanem inkább az előző nemzedékek viselkedési mintáinak a továbbéléséről van szó. A többnemzetiségű régiókban a homogén társadalmakra is jellemző szociális, vallási, életkori stb. választóvonalak etnikai határvonalakkal egészülnek ki. Erdély történetéből számos példát sorolhatnánk erre – a szász városok hagyományos elzárkózása például az újkorig többé-kevésbé konzerválta a nemzetiségi arányokat (vagy legalábbis a szász polgárság dominanciáját). A különböző nemzetiségű lakosság sokszor még egy falun belül is külön közösségként élt együtt vagy egymás mellett.A 20. század elejére az urbanizáció új helyzetet teremtett, de ugyanúgy továbbra is elkülönült a városi – főképp magyar és magyarosodó német-zsidó – és a vidéki – túlnyomórészt román – lakosság. Az impériumváltást követően a románság fokozatosan többségbe került a városok nagy részében is, amelyek így kevert lakosságúakká váltak. Az etnikai kép viszont a múlt század folyamán leegyszerűsödött (a németek és a zsidók gyakorlatilag eltűntek), és a tudatos nemzetpolitikának (iparosítás, betelepítések, iskolaegyesítések stb.) köszönhetően – legalábbis fizikailag – közelebb került egymáshoz a két nemzet. Ám a mentális különállás továbbra is érezhető maradt, mégpedig annak ellenére, hogy a magyarok és a románok most már lépten-nyomon érintkeznek egymással, a modernizáció révén pedig csökkentek (még ha nem tűntek is el teljesen) a kommunikációs akadályok.De térjünk vissza a jelenbe: a túlnyomóan magyar lakosságú vidékeken (Székelyföld, partiumi határsáv) a magyarok gyakran saját „magyar világukban” élnek. Magyar televízióadókat néznek, a romániai helyett a magyarországi közéletet kísérik figyelemmel, így sok esetben tájékozottabbak a magyarországi ügyeket, mint a hazaiakat illetően. Az idősebbek közül sokan, akik még 1945 előtt szocializálódtak, mintha valamiféle képzeletbeli Nagy-Magyarországon élnének: mintegy zárójelek közt beszélnek arról a több mint fél évszázadról, amit román állampolgárokként éltek le – sugallva, hogy szerintük körös-körül ez a „román világ” pusztán csak átmenet, előbb vagy utóbb úgyis újra „magyar föld” lesz Erdély (vagy legalábbis a tömbmagyar részei), és akkor meg minek felépíteni a kapcsolatokat a román társadalommal. Noha a szórvány-településnek számító Kolozsváron a helyzet más, mint a tömbmagyar vidékeken, a város továbbra is jelentős magyar népességgel bír. A 2002-es népszámlálási adatok szerint a 300 ezer lakos 19%-a magyar; ez több mint 60 ezer főt jelent. Ez annyi, mint egy közepes méretű magyarországi város (Zalaegerszeg, Eger) népessége, és számszerűleg több embert jelent, mint amennyi a „legmagyarabb” erdélyi város, Székelyudvarhely lakossága.Ez tehát egy olyan közösség, amely elvileg már önmagában is képes „teljes” életet élni. Kolozsvár ráadásul – kulturális hagyományai mellett – egyetemi város is, felsőoktatási intézményeiben sok, egész Erdély területéről érkezett magyar tanul, az európai színvonalú magyar színház mellett „magyar” könyvesboltok, antikváriumok, filmklubok, kiállítási terek, kulturális és tudományos műhelyek, civil szervezetek működnek.Miközben állandóan érkeznek Erdély különböző részeiből a diákok, akik hathatósan hozzájárulnak a városbeli kulturális pezsgéshez, a „tősgyökeres” kolozsvári magyarok körében meglehetősen nagy az asszimiláció: a külvárosokban nagyon sok magyar szülő román iskolába járatja gyerekét, hogy annál könnyebben boldoguljanak a „román világban”, amely világos, hogy nem fog „elmúlni”. Ez a realizmus pedig meglehetősen kifizetődő: „román” (értsd: transznacionális) cégeknél jóval több pénz és főleg karrierlehetőség akad, mint a kis, magyar tulajdonban levő és elsősorban magyarokat foglalkoztató vállalkozásoknál. Míg a kolozsváriak egyre inkább rájönnek, hogy gazdasági szempontból nem érdemes elkülönülni, a városbeli terek továbbra is „le vannak osztva”: a külvárosok vegyesek, a központban azonban két főtér is van. Például a „boldog békeidők” hangulatát idéző egykori Főtér (Piaţa Unirii) a Szent Mihály-plébániatemplommal és a Mátyás-szoborral „magyar” tér. A románok szimbolikus főtere a Piaţa Avram Iancu (az egykori Bocskai tér), az 1930-as években megépült ortodox székesegyházzal és Avram Iancu 1848-as román szabadságharcos szobrával.Az egyetemek, bentlakások „közös” térként funkcionálnak, ám a diákság szórakozóhelyei már elkülönülnek: pontosabban fogalmazva a magyar diákok mintegy ösztönösen kijelölnek néhány „saját” szórakozóhelyet, ahová aztán rendszeresen kezdenek járni, és így azok „magyar” kocsmákként kerülnek be a köztudatba. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ezekre a helyekre csak magyarok járnának – talán még azt sem, hogy a vendégek többsége magyar lenne, bár erről pontos kimutatás nincsen. Fontos a megnevezés: az ilyen helyeket még akkor sem nevezik kávéházaknak, ha egyébként inkább annak számítanak. Előfordul, hogy egy-egy ilyen helyen bulik is vannak, vagy pedig egy-egy éjszakai klubban gyakran buliznak magyarok: ennek ellenére magyar diszkó, night club nincsen, csak kocsma. Milyen a kolozsvári magyar kocsma? Egy nem túl nagy belvárosi ház, udvarral vagy anélkül, melynek falait fehérre (vagy valami hasonló, nem túl hivalkodó színre) festik. Megteszi a pincehelyiség is, bár az egyre kevésbé vonzó – a bútorzat kényelmes, de igen egyszerű, a világítás közepesen erős, a zene pedig nem túl hangos, hogy ki-ki kedvére beszélgethessen. Vannak még társasjátékok, melyeken díjmentesen lehet akár éjfél utánig játszani, a falakon körös-körül fiatal képzőművészek festményeiből rendezett, rögtönzött kiállítások, alkalmanként pedig élő zene.Egyes helyeken a pincér nagyot néz, ha valaki itallap iránt érdeklődik – szinte mindenki sört iszik, abból pedig nincsen túl sok fajta. A sör ára barátságos, és természetesen teától whiskyig vagy koktélokig mindenféle rendelhető, ekkor azonban kicsit mélyebben kell nyúlni a zsebünkbe. A hangulathoz hozzájárul, hogy a rendszeres kocsmalátogató diák mindig találhat egy-két ismerőst valamelyik asztalnál. Talán a legérdekesebb az, hogy bár ezek a helyek kocsmaként futnak, csak a legritkább esetben lehet látni rosszul öltözött, netalán részeg vagy rendbontó vendéget. Biztonsági személyzet sincsen alkalmazva. Hozzá kell tenni azonban, hogy a fent leírt berendezés/hangulat más kocsmákban/kávéházakban is megtalálható, melyeket azonban a magyarok nem éreznek magukénak. Lehetséges, hogy a magyarrá váló kocsmák nyitja az ismerősi hálózatokban rejlik: sokan csak azért járnak egyik vagy másik magyar kocsmába, mert „ott vannak a haverok”. Mivel a „magyar” és „román” kocsma fogalmak valószínűleg csak a magyarok számára jelentenek valamit, gyakran térnek be román társaságok a magyar kocsmákba: ezt a magyarok legtöbbször csendes beletörődéssel nyugtázzák, esetleg halkan, saját társaságukban szóvá teszik. Rendszerint egyik félnek sem jut eszébe az interakció: ki-ki saját társaságával, saját nyelvén beszél az őt érdeklő dolgokról.Előfordul, hogy egy-egy kocsma – bár magyar kocsmaként indul – „lecsúszik”: ilyen a ’90-es évek elején indult Music Pub (Horea 5.), mely bő egy évtizeden keresztül a Nyugatról beszivárgó különféle szubkultúrák, trendek, divatok olvasztótégelyének számított; itt találkozott a zene, képzőművészet, irodalom, és mindez annyira egyedi hangulatot adott az egyébként levegőtlen, füstös, dohos pincének, hogy bohém külföldi turisták is rendszeresen beiktatták városnéző körútjukba. Nincs olyan, a forradalom után Kolozsváron végzett egyetemista, aki ne tudna legalább egy-két történetet mesélni a Pubról. Mára megkopott a Pub varázsa, a vasútállomás felé tartó vagy onnan érkező diákok isznak egy-egy sört itt. Különféle kétes alakok, illetve tinédzserek gubbasztanak a hosszú, közös faasztaloknál, melyek valamikor annyira megkönnyítették az ismerkedést. Koncerteket már elég ritkán rendeznek itt, ellenben gyakoriak a verekedések. Így a Pub a közfelfogás szerint már nem magyar hely, hanem valami más, különös „senki földje”, ahová néha betér az ember, de már nem számít semmi jóra.Érdekes egy másik kocsma, a valamikori Prospero sorsa: ez Kolozsvár valószínűleg legelső romkocsmájaként indult, és gyorsan a magyarok egyik kedvence lett. A kocsmát aztán bezárták, és ugyanabban a helyiségben, ám más tulajdonossal nem túl régen megnyílt a hanyag stílusú, de kevésbé lepattant La Gazette (Klinikák/Clinicilor 16.): itt azért már gondot fordítottak arra is, hogy a szedett-vedett berendezésnek némi bohém hangulata is legyen. Nem sokkal drágább a Prosperónál, mégsem lett igazán magyar hely – ki tudja, miért.Az Insomnia viszont tartja a szintet: érdekesség, hogy két képzőművész a tulajdonosa, és így az ős-Insomnia berendezése folyamatosan alakult – igaz, néha öncélúan, a kényelem rovására. Itt voltak már létrákból készült asztalok, esernyőből lett a lámpabura, a falakon pedig rózsaszín bárányok párosodtak malacokkal. Az Insomnia idén új helyre költözött (Universităţii 2.), és a berendezés most sokkal visszafogottabb, igaz, kényelmesebb. Mivel itt mindig nagyon vegyes volt a társaság, talán ez az egyedüli „magyar” kocsma, mely mégsem az: néha több angol szót hallani itt, mint magyart. No de minden kocsmatúra legelső állomása a Bulgakov (I. M. Klein 17.): ez a par excellence magyar kocsma, a műfaj etalonja, és valószínűleg még sokáig az is lesz, mert népszerűsége is stabil. Annyira, hogy a fenti, általános magyarkocsma-leírás is óhatatlanul a Bulgakovról szól. Egyszerű székek-asztalok néhány világosra festett szobában, a falakon festmények, olcsó sör: semmi extra.Bár üzleti számadatokról nem tudunk semmit, a talán öt éve elindult Bulgakov annyira sikeresnek tűnik, hogy más vállalkozók koppintották a modellt: így született meg a Bulgakov-klón Krajczár (Vasile Goldiş 4.). Persze ez egyáltalán senkit nem zavar, ha itt végre van hely – ugyanis a magyar kocsmákról tudni kell még, hogy az egyetemi tanév alatt hétvégén elég nehéz asztalt találni, és egy átlagos péntek este rendszerint a kocsmalátogatással, asztalkereséssel kezdődik, ha nem lett időben asztal foglalva. A Krajcárral szemben nyílt Aux Anges (Vasile Goldiş 1.) sem tesz hozzá semmit a Bulgakov-Insomnia által fémjelzett vonulathoz: ezzel azonban nincs is baj, úgyis megtelik. Ami az árakat illeti, gyakorlatilag ugyanannyit kell fizetni egy-egy sörért itt is, mint a konkurenciánál – a magyar kocsmák közt nincsenek szembeszökő árkülönbségek. Az egyedüli kivétel az Insomnia: ez egy kicsivel drágább, lévén hogy célközönsége nem annyira az ösztöndíjból, alkalmi munkából vagy otthonról kapott pénzből tengődő diákság, mint az egyetemet végzett, karrierjük elején álló és így valamivel jobb vásárlóerővel rendelkező fiatalok.(Megjegyzendő, hogy a fenti állítások nem tudományos jellegű felmérések eredményei; a cikk a rendszeres kocsmalátogató kolozsvári házigazdánkkal való beszélgetések, illetve saját megfigyeléseink alapján kerekedett ki.)Sipos Zoltán – Zahorán CsabaKocsmaszeparatizmus, avagy: mitől magyar a kolozsvári kocsma? http://www.prherald.hu, 2006. augusztus 15.

  8. TuRuL_2k2 szerint:

    Csak jó az a Bulgakov…

  9. Klapanciusz szerint:

    naná, jó a sör, szimpik az arcok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s