Olimpia a Normafánál: jertek foglaltházni

Posted: november 12, 2009 in Budapest, Eötvös út, Magyarország, Normafa, squad, XII. kerület

ingatlanmenedzser.hu

Pusztul az olimpikonok egykori főhadiszállása Normafán

Budapest – Az évek óta üres álló egyre inkább pusztuló Hotel Olimpiára hívta fel a figyelmet egy blogger. Megnéztük a jobb sorsra érdemes szálloda történetét.

Kétszer is végigfotózta a Kihasználatlanul elnevezésű, lakatlan és nem hasznosított épületekkel foglalkozó blog szerzője a Normafánál csendesen pusztuló Hotel Olimpiát. Sem a márciusi, sem pedig a legfrissebb felvételek nem éppen szívderítőek. Az Ingatlanmenedzser megnézte a szálloda történetét.

Érdekes módon a história eleje jobban dokumentált. A hatvanas évek végén az állam egyre inkább számított az idegenforgalmi bevételekre, ezért előbb a Balaton, majd a fővárosban is több hotel épült, az úgynevezett touring program jegyében – így jelölték a Normafát is helyszínként. A szállót 1969-ben tervezték (Farkasdy Zoltán), 1971-ben kezdték építeni, és 1972-re készült el, több ütemben adták át. (Más adatok 1973-at említenek.) Az 1972-es olimpiára készülő magyar csapatnak már ez volt a főhadiszállása – innét a névválasztás, eredeti – lánykori – neve a Hotel Touring Normafa lett volna.

188 szoba, 364 ágy, 100 fős bár és 150 fő étteren, bisztró és társalgó, ezek az alapdatai, ahogy az Hegyvidék című lap öt évvel ezelőtti számában olvasható. A cikk (2003. májusa) szerzője megemlíti, hogy az épület már egy éve eladó – ennél több információt nem sikerült fellelni.

Budapest, Eötvös út, Magyarország, Normafa, squad, XII. kerület
Budapest, Eötvös út, Magyarország, Normafa, squad, XII. kerület
Budapest, Eötvös út, Magyarország, Normafa, squad, XII. kerület
Budapest, Eötvös út, Magyarország, Normafa, squad, XII. kerület
Budapest, Eötvös út, Magyarország, Normafa, squad, XII. kerület

Felbújtás következik:

Hajléktalanok, foglaltházra vágyók figyelem! Friss levegő, király kilátás! Használja ki a lehetőséget! Évek óta üres épület, viszonylag jó karban, élni akaró lakókat keres! Ne hagyják tovább pusztulni ezt az értékes ingatlant!

Cím: Eötvös út, 1121 XII. kerület, Budapest‎ – 06 1 395-6447

Kapcsolódó: Kőbüfé, világvárosias bódé a fogaskerekű végállomásánál, a Normafa története

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s