Haller Saller: kocsma a föld alatt

Posted: március 26, 2010 in bor, borpince, Budapest, ital, IX. kerület, kocsma, Magyarország, olcsó, pincekocsma, sör, veszélyes

Worst of Budapest
a nagyon súlyos kategória

Ismeretlen akcenttel, a nőjével ordibáló egzaltált egyén (hülyebuzikurva, nem basztam meg senkit, bazdmeganyád, nem csaltalak meg, hát nem érted, hát szét kell verjem a pofád, hogy megértsed?!!!) a bejáratnál, de láttam-hallottam ilyesmit a svábhegyen is, szóval nem zavartatva elkészítettem az alanti képet az izgatott úriember mellett megállva. Bevetette a mindjárt megöllek nézést, de én nagyon szomjas voltam és lekötöttem a bringám a kocsma elé. Régi vonzalom ég bennem a pincekocsmák árai iránt, bár néhány helyen már nagyon megbántam az aláerezkedést. Többnyire törzsvendégek lakják ezeket a földalatti világokat és ott annyira sem szeretik a turistákat, mint egy leszbibárban röhögő angol drukkercsapatot. De ezidáig megúsztuk néhány szóra sem érdemesel, ebcsont beforr.

Isten viszont azt akarta, hogy ne hozzak híreket ezen borlelőhely mélyéből. A torkaszakadtából beszélő csávó elvesztette érdeklődését a nője iránt, utánamjött, majd “mocskos buzi” felkiáltással félrelökött a bejárattól és ledübörgött.

Nem, nem mentem utána a bringalakattal.
Beszartam, nem kicsit, és nálam nem voltak testőrök sem, mint Demszkynél: ha már a bejáratnál majdnem megvernek, akkor mi lehet lent a mélyben. Minimum Godzilla és a hét kis Terminátor, álló acélfasszal.

Gyáván elhordtam az irhám egy békésebb kocsma irányába, ide menjen le a Sörjárőr, őt bátor söröskorsóból faragták.

kocsma, Budapest, veszélyes, borpince, pincekocsma,  olcsó, ital, sör, bor, IX. kerület, Budapest, Magyarország

Az irredenta nevű Nagyvárad tér mellett, a Haller utcában, egy setét pincében.
Haller Saller (na, hétlezáró béna vicc)

Borpince borozó
H-1096 Budapest IX. kerület
Megye: Budapest
Cím: 1090 Budapest
Haller u. 88.
térkép

Nyitva tartás:
Hétfő 08:00 – 20:00
Kedd 08:00 – 20:00
Szerda 08:00 – 20:00
Csütörtök 08:00 – 20:00
Péntek 08:00 – 20:00
Szombat 08:00 – 15:00
Vasárnap Zárva

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s