vörösre festette haját a bögyöske
de lebuktatta a lábaköze

Szeretem, mert echte magyar. Nem pub, nem bár. És nem akar többnek látszani, mint ami: barátian olcsó csehó szakadt arcoknak. Egy faszos egérről elnevezett pincekocsma a demokratikus baloldaliak értékelvű közösségének székháza mellett, a rövid nevű Ó utca és Jókai sarkán. Hajléktalanok, csóró gimisek, eccerű belvárosi prolik, punkok, szkinek és egy csikágói félvér négercsávó. Félfehér négercsávó. Félnéger fehércsávó. Afróeurópai. Illetve afróamerikaieurópai. Bazmeg, jóarc. Valamint a már említett MSZP székházból stresszcsökkentőért leugró öltönyös bideskomcsik látogatják. És a környéket összefirkáló szararcú hülyegyerekek tegeit is felismertük az amúgy korrekten felújított klóban. Nagy nap volt tegnap a Bakegér történetében: a választások éjszakáján, vmi beteg SM ötlettől vezérelve lezárták a Maszop székházában a klót a sajtócsürhe előtt (baszki, hidegvízre talán a jövőben is futja, kedves elvtársak), oszt annyi újságírót láttak itt vizelni és inni, hogy csak na, csengett a kasszagép furtfeszt.

MSZP: Az újságírók jelentős része megunta a várakozást, ezért átültek a közeli Bakegér sörözőbe, ahol idős alkoholistákkal együtt nézik a választási műsort. Tudósítónk itt beszélt egy 67 éves úrral, aki saját bevallása szerint régebben Orbán Viktor művezetője volt, és Orbánon már akkor is látszott, hogy egy hataloméhes szemét. (mandiner)

Nyelőgép a hülyéknek, wurlitzer a rádiós turhát utálóknak, csocsó a közösségi játékot kedvelő ifjúságnak,valamint olcsó pia mindenkinek: üveges Aranyászok 240. Időnként razzia, de a rendőrség szokás szerint csak a hajlékonyakat zaklatja: ők félnek visszapofázni. Üres asztalt vagy csupán könyöklőt találni estfelé már reménytelen.

Oszt eccer sikerült du. 4-kor beülni, szal üres asztalt is találtunk, oszt este 8-kor már mindenkivel pertút ittunk a hátsó traktusban, elkértük a pultoscsaj telefonszámát, szkanderoztunk, végül már annyira jóba lettünk a tulaj nőcivel is, hogy a személygépkocsival idefuvarozott sörládáit dicső társaságunk cipelte alá a mélybe. Cserébe ingyensörök és wiszkyk érkeztek, meg az elbaszott homály. Szentjánosbogarak a viharban, a fotók tanúsága szerint hajnalban átmásztunk a közeli B. City Pubba.

Budapest,  blog,  MSZP,  Bakegér, borozó, pince,  söröző, VI. kerület,   Jókai utca,  6. kerület, Ó utca
udapest,  blog,  MSZP,  Bakegér, borozó, pince,  söröző, VI. kerület,   Jókai utca,  6. kerület, Ó utca

Budapest,  blog,  MSZP,  Bakegér, borozó, pince,  söröző, VI. kerület,   Jókai utca,  6. kerület, Ó utca
Budapest,  blog,  MSZP,  Bakegér, borozó, pince,  söröző, VI. kerület,   Jókai utca,  6. kerület, Ó utca
Budapest,  blog,  MSZP,  Bakegér, borozó, pince,  söröző, VI. kerület,   Jókai utca,  6. kerület, Ó utca
Budapest,  blog,  MSZP,  Bakegér, borozó, pince,  söröző, VI. kerület,   Jókai utca,  6. kerület, Ó utca

drunk and ride a Bakegérről, fécbúkkon is rajta a kocsma, azanyját, Sörjárőr is berúgott itt, sőt ezt is tessék elolvasni: A Bakegér borozó történelmi kontextusai

Bakegér Borozó
cím: 1066 Budapest,
VI. ker. Jókai u. 4.
E-mail: bakegerborozo@gmail.com.

Nyitvatartás: Hétfőtől-Péntekig 07.00-03.00.
Szombat 10.00-03.00

frissítés: törzsvendégek, tegelő hülyegyerekek, anális abuzúsra érettek listája: Fióka (letelt a két év felfüggesztett?), Koji, Haze, NYC, DSG, LSO, Kuzin, CSG, Slow+Lifer+Pank, ACKOJA, SLOW+LIFER+UBK+FUGS, SACKO + DAOL+ GSPR + KOJA, 147 :

Meg a mindent überelő NO NAZIS falfirka

Reklámok
Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s