Annyiszor vonzott már maga felé a Hold utcai piac bejárata. Csodás tájékozódási képességeimnek köszönhetően előtte szálltam fel a 15-ösre, ha már sok volt a séta, azért ott, mert egynél több buszmegállót nem lehet egy vonalon csak úgy megjegyezni. Remek szeglet, a Tüköry étterem kiülőse és üvegketrece jól passzol hozzá, csodákat lehetne tenni vele. Ha a Pozsonyi út az én Párizsom lehetne, hát a Hold utca és tágabb környéke majdnem az. És ugyebár, mint a mindenség közösségi közepét, uralhatná a teret a piac. Amin egyszer, évekkel ezelőtt talán keresztül mentem, de már elfeledkeztem róla. Most viszont elidőztem ott, hétköznap délután 3-kor, ‘nyitvatartás hatig’, konkrétan vásárlási szándékkal, még ha valamely szempontból abszurd dolog is a Lehel piacig hazacipelni a cuccot.
Hátulról közelítve az első meglátás a lepukkantság. Meg a második és a harmadik. A Belváros szuperpiaca, jobb sorsra érdemes épülete magába sűríti a szocializmust, valamint a 90-es éveket idéző nagybecsű esztétikumot. Hervasztó igényszint. A műanyag betűs műanyag táblák ilyetén mennyiségét már csak talponálló csehókból és útszéli büfékből lehetne összeszedni.
Mély gasztronómiai értekezésbe nem tudok kezdeni, mert hétköznap 3 után már nincs mit és hol enni. Mindenki elpakolt, az ebédeltetésre szakosodott piac nevű egységben már csak a szokásos kínálattal előálló kínai büfé van nyitva, aminek a jelenléte is önmagában egy vicc, egy ilyen kaliberű és státuszú piacon. No meg a halasnál kornyadozik még pár sült hal. Félreértés ne essék, szimpatikus, hogy lehet halászlevet enni. Meg sült halat. Halasnál. De most nem, köszi. Van még lángosos, hátul csehó, most ide sem merészkedünk be, ismerjük a helyi törvényt és a helyi törvény pillantásait is. Van egy kifőzde is, ami papírcafatra írva hirdeti a kijáratnál a napi menüt. Amit a kőasztaloknál lehet elfogyasztani. Hát nem kocogtattam meg, miből vannak – ránézésre röhej a berendezés. Pláne a mellette álló, levált szegélyű MDF-talponállókkal kombózva. Van galéria is, szép nagy tábla, virág meg kolibri, hirdeti, hogy oda is menjenek az emberek.
Aztán ugye ott van még az effektív piac: két-három zöldséges nyitva kb., kb. ennyi húsos is, meg egy tejbolt, ami elég szimpatikus. (Flakont vinni kell, ki van írva, de inkább üveget meg kannát, legyünk zöldek.) Egy kávébolt-kávézó is tetszene, de a fényképezőgép mögül már fel sem merek nézni, gyanús és sötét alak vagyok. Egyedüli sétálóként. Aztán még befut egy ember. Vagy kettő. Két árus pedig a padoknál sakkozik, ezt jó nézni.
A biobolt fél 1-kor zár, pedig az érdekelt volna. Az egyik zöldségesnél mindenféle kis ládákban vannak kipakolva a holmik, rossz elrendezés, semmire sem hívogat, nem veszek én itt semmit. Pláne semmi hervadozót. Amúgy az egyik árai korrektek, 300 egy édeskömény, a másiknál ugyanez 400, a starking meg 500. Haha. Az alma. A kiló magyar eper 2500. (Ugyanitt mosószer, chips és WC-papír eladó.)
A húsárak nagyjából passzolnak, komolyabban azonban nem tudom szemügyre venni a kínálatot, mert a bejárathoz közeli hentesnél a húsos nő megkérdi, hogy segíthet-e, majd mielőtt válaszolnék, hozzáteszi, hogy már megkérdi, meg mit fényképezgetek én itt. Aztán valahonnan előbukkan még egy nő, aki kijelenti, hogy náluk nem lehet fényképezni – nem igazán értem, ki ez, pontosan mit jelent a náluk, de valahol másholt, úgy tűnik – én meg erőteljesen elkezdem magam amerikai turistának álcázni, mikor igen nagy hangerővel, hosszasan, mintegy a levegőnek címezve közli mindezt, áradó jóindulattal. Kedves, már-már idilli mosolygás, no, thank you, árad az arcomról, hogy milyen szépnek is látom ezt az épületet, a traverzeket, öröm itt lenni veled, Budapest, Hungary, veletek, kedves magyar emberek. Dolgomat végezve, a gasztronómiai felfedezők küldetéstudatában erősen csorbíttatva veszem épp kifelé az irányt, mikor közli Húsosnő, hogy na persze, úgy csinál, mint aki nem hallja. Mire a másik: ez nem is magyar, te, hát látszik rajta. Fröccsen a megállapítás, nagy az összhang. Zárósnitt: a kapuból még visszanézek, a folyosó közepéről Zeusz dörgő villámai tekintenek utánam, ezeknek tényleg fájtam, de az is lehet, hogy én voltam a nap fénypontja. Meg még az is lehet, hogy nem vagyok magyar.
P. S.: Hold utcai piac rajongók, nyugalom, visszatérünk, fényképezőgép helyett górcsővel.
Hold utcai Vásárcsarnok.
cím: 1054 Budapest, V. kerület.
Hold u. 13.
A Mono Fashion 2007 decembere óta gyűjtőhelye a tehetséges fiatal divattervezők és iparművészek munkáinak, márkáinak. Sokféle stílus megtalálható nálunk, az elegáns, alkalmi ruháktól kezdve egészen a street-wearig, legyen szó férfi vagy pedig női darabokról. A bolt célja, hogy igényesen kivitelezett, különleges modellekkel tudja kiszolgálni azokat, akik öltözködésükkel, megjelenésükkel is hangsúlyozni szeretnék személyiségüket, és gondosan megalkotott, kisszériás ruhákat vásárolnának. Az üzletben megtalálható egy-két képzőművész alkotása is, mellyel áthat a MONO Kortárs Művészeti Galéria szellemisége.
cím: Mono Fashion
Budapest Blog 