Archive for the ‘koncert’ Category

A Futottak még kategória rovatunk bemutatja a Plutó zenekart)) Viszonylag WTF banda, de olcsó manapság a film a fényképezőbe, úgyhogy tessék 76 fényképet végignézegetni)))

Budapest, koncert, Pluto zenekar, V. kerület, Vörösmarty tér, együttes, rockzene

Zene Európai Ünnepe, budapesti programok @ 2010. június 21.

Pluto – A Pluto egy független zenekar, egyedi, dalközpontú, táncolható stílussal. A Nemes András gitáros-énekes vezette, a hazai alternatív hagyományokat, a rockabillys lüktetésű beatzenét, az orosz matrózdalok világát, valamint a 2000-es évek gitárpopos és garázsrockos hangulatait ösztönösen vegyítő négytagú együttes 2004-ben jelentette meg bemutatkozó albumát. A fővárosi klubporondot azóta oda-vissza bejáró kvartett tavaly jelentkezett igen sikeres Menedék című, játékos és eredeti barkács pop-rock lemezükkel, amelynek első igazi slágerét, a Szilánkot az MR2 rádió szilánkosra játszotta, 2009 júliusa és októbere között folyamatosan szerepelt a leggyakrabban játszott előadók TOP 30-as listájában. Az Exit magazin 2009-ben az év 5 legjobb magyar albuma közé választotta a lemezt. Azóta a “majdnem híres” zenekar a szabadság lehetőségeit megéneklő, magyar szövegű műsorukkal aktívan koncertezik, továbbá megint ostromolja az MR2-t Elszabadulás tér című slágerével. (passzio.hu)

www.plutozenekar.hu
www.myspace.com/plutozenekar

Nemsokára élőzenés shállálálá és trillulilúja lesz Csermanek Lakótelepnek, már csak néhányat kell alukálni, kispucások. Július 30-án Roham Thrash Fesztivál, ne feledjétek, mert előveszem a családi Lügert, oszt na.

Csermanek lakótelep (1. rész), első tinglitangli

Csermanek lakótelep (2. rész), második odasújtás

Csermanek lakótelep (3. rész), odabasz

Csermanek lakótelep a Delíriumban, 4. rész, megfingatós, tetőfokadra hág

Csermanek Lakótelep két picsarészeg fáradt férfiúja búcsúzkodik a közönségtől a Delíriumban (5. rész), nedves bugyik szitálnak mókás fejükre, ez itt a vég, el lehet menni Floridába. Thaiföldre. Kasmírba. Dublinba. Párizsba. Bergamoba.

kapcsolódó: fényképezős beszámoló a Delírium Music Pubból
cím: 1073 Budapest,
VII. kerület, Erzsébetváros
Kertész utca 33
(Kertész és Dob utca sarka, srégvizávi Fészek művésztaknyál)

Budapest, blog, punk,  Delirium Pub, Kirik Cizgi, RNR666, Csermanek lakótelep, koncert, concert

Budapest, blog, punk,  Delirium Pub, Kirik Cizgi, RNR666, Csermanek lakótelep, koncert, concert, Törökország, török, Bombing of New-York RNR666 / Földalatti Buli 2010. június 27-én a Delírium Pub-ban… Két zenekar, egy hazai, meg egy török. Itthonról a Csermanek Lakótelep, őket talán nem kell bemutatni. De ha mégis, legyen elég ennyi. Egy Casio gyerekszinti, egy basszusgitár, két férfi, sok-sok jobbnál jobb dal és még több alkohol. A törökök. Kirik Cizgi a név… Dob, basszus, szinti, női ének. A lazább No Wave (Bush Tetras – Talking Heads) környékén kb. De nekem egyfolytában ilyen Cseh bandák ugranak be mint a Psí Vojaci, Uz Jsme Doma, vagy néha- néha az orosz N.O.M. (korai). De Csikinek is igaza volt amikor azt mondta: “a török Dragibus” ami szintén csak egy- egy számra igaz. Na, beugró 400 ft. lesz, ami a későbbiekben lefogyasztható és a sör is ákcijós lesz a Soproni, korsója 240. AZ ÍGÉRET SZERINT! (passzio.hu)

Hát a sör nem volt ákciós, sőt drágállottuk, de egy ilyen kocsma esetében, mely a pultból finanszírozza a koncerteket, megértjük az ilyesmit. Szal lelkiismeretesen a pultnál vásároltam a söröket, de persze a környékbeli boltocskákba is betévedtem, én sem vagyok egy Rothschild, nagyon nem. Végül a hideg sör is kifogyott a kocsmából, lelkiismeret megnyugtatva.

Dohos, fülledt, hónaljszagú, füstködös lebuj a Kertész utca mélyén, otthonos, szeretem. Megjelent jónéhány félhajli punk is a helyszínen, de nem adtam.
DrFlash is megjelent, mint műértő. Meg Madárember, az Égbebaszó. Stb. Király társaság, fullasztó meleg, fájintos zenét toltak a fülünkbe: muszáj volt nagyon berúgni.

blog, Budapest, concert, Delirium Pub, Erzsébetváros, Kertész utca, Kirik Cizgi, koncert, punk, RNR666, VII. kerület, zsidónegyed, Turkey, Törökország, török, zene, music2 kan + 1 lány, nem az ideális családmodell, de a török kultminiszternek támogatnia kellene őket. Többet tesznek a törökök és Törökország EU-s elfogadottságáért, mint ezer óriásplakát. A zene odabasz, nem kicsit, de nem fáj. Tán a képeim minőségén is látszik, h muszáj volt ugrálni koncert közben. Meg ordibálni, persze. Törökül énekelnek, de a zene eladta a bandát. El van felejtve a 145 éves ideiglenes nálunk tartózkodás megszállás is, örvendezzünk, hogy megmaradtunk és lik van a seggünkön. A románoknak kb. ennyi idő alatt sikerült rómaivá válni.

No de mit jelent a banda neve, a Kirık Çizgi?

Ezgi (ő a szoknyás): Ének, billentyű
Atacan : Basszus, ének
Murat : Dob, ének

Hallgasson Kirik Cizgi-t! Ahoj, megvan valakinek a Bombing of New-York? (Májszpészes oldalukon a 3.-ak vagyunk a látogatók számát tekintve))

A Csermanek lakótelepet minek méltassam, mikor velük egy jó kis élveboncolós interjú fog születni, mennyből az angyal. Zállatok, baszomalásan, hibbant zállatok. Legmélyebb tisztelet: a zsidógyalázós vagy az Erdély-gyalázós dalunkat énekeljük? Kár, hogy az ilyenek fiatalon halnak, nagy négerfasszal a seggükben).

blog, Budapest, concert, Csermanek lakótelep, Delirium Pub, Erzsébetváros, Kertész utca, koncert, punk, RNR666, VII. kerület, zsidónegyed

hokkedli

blog, Budapest, concert, Csermanek lakótelep, Delirium Pub, Erzsébetváros, Kertész utca, koncert, punk, RNR666, VII. kerület, zsidónegyed

a híres szinti és az ugyancsak híres orrlik

Delírium Music Pub
cím: 1073 Budapest,
VII. kerület, Erzsébetváros

Kertész utca 33
(Kertész és Dob utca sarka, srégvizávi Fészek művésztaknyál)

térkép is van:

biker pub, Budapest, Geronimo, Hungary, III. kerület, koncert, motor, motorbicikli, motorkerékpár, motoros kocsma, Northside
biker pub, Budapest, Geronimo, Hungary, III. kerület, koncert, motor, motorbicikli, motorkerékpár, motoros kocsma, NorthsideNo, kispajtások, valaki egyszer elmagyarázhatná nekem, hogy wtf egy motoroskocsma. Fából vaskarika, esetleg a motorizált lovagok teázgatva töltik bent a becses idejüket. Talán Coca-Cola is bejátszik, akiknek orvosi engedélyük van rá.

Személyes utánjárásunk nem vezetett a rejtély megoldására, többszöri látogatásokkal sem sikerült marcona bőrcuccos arcokat teázgatás közben meglepni. Az Önök becses besúgója Nagy-Magyarország dekoráció abundenciájáról, Free Budaházy plakátról, valamint az amerikai kultúrkör déli vonulatának hatásáról (Konföderációs lobogó) tud beszámolni. Vendégseregnek néhány környékbeli gyalogos, akiket a 300 forintos sör csalogatott a gyártelep mélyén, a legál graffitik között megbújt kocsmába. A válság becsorgott a motorosok világába is, ez így demokratikus. Barátságos arcok, olcsó sör, külvárosi éj. A kurvajófej pultos (milyen zenét szeretnétek?) szerint a környékbeli legált szerető graffitis falfestők által is kedvelt ezen kocsma. Ezentúl a bloggereket is odaírhatja a listához.

Cím: Budapest Geronimo Motor Club (Northside) & Pub

1030 Budapest,
III. kerület, Bogdáni út 1
a Filatorigát HÉV megállónál

Geronimo (csirikava nyelven Goyaałé, vagyis ‘one who yawns’ (Ásító); angolul gyakran Goyathlay-nak ejtették), (1829. június 16. – 1909. február 17.) az Amerikai Egyesült Államokban élő csirikava apacsok kimagasló törzsi vezetője volt, aki hosszú háborút vívott a törzsi területeket elfoglaló európai telepesek ellen.

Geronimo, photo, fotó, kép, picture, USA, indianGeronimo Turkey Creeknél, a Gila folyó mellékágánál született, a mai Új-Mexikó államban, mely akkor Mexikóhoz tartozott, és melyet családja a bedonkohe apacsok földjének tartott. Maga Geronimo is bedonkohe apacs volt. Amikor felnőtt, ő lett a törzs varázslója és később kiváló harcosa, aki gyakran harcolt a mexikói csapatok ellen. A mexikói katonák 1858-ban egy feltételezhetően békés kereskedelmi tanácskozáson megölték első feleségét és három gyermekét, melyért minden mexikóit gyűlölt élete végéig. A mexikóiak adták neki a „Geronimo” becenevet. A név eredete ismeretlen. Néhányan úgy tartják, hogy ez a Goyathlay név spanyolosított változata. Mások úgy hiszik, hogy a spanyolok Szent Jeromoshoz imádkoztak az őket ért támadása közben vagy a vele vívott heves harcok közepette.
Geronimo rengeteg ellenséggel harcolt; mind Mexikó, mind az Egyesült Államok csapatai ellen és híressé vált hőstetteiről, amikor is számos embert szabadított ki a fogságból. Később ez a 38 férfi, nő és gyermek egy éven keresztül menekült egy 5000 fős amerikai csapat (akkoriban ez a hadsereg egynegyede volt) és a mexikói hadsereg elől. Ez a kis csoport volt az utolsó független indián harcosokból álló fő haderő, akik nem ismerték el az Amerikai Egyesült Államok kormányát az amerikai Nyugaton. Az ellenállás 1886. szeptember 4-én ért véget, amikor Geronimo megadta magát az Egyesült Államok hadseregében szolgáló Nelson A. Miles tábornoknak a Skeleton-kanyonnál, Arizonában.

Geronimót Fort Pickensben, Floridában börtönözték be. 1894-ben átszállították Fort Sillbe, Oklahomába. Öreg korára ünnepelt híresség lett. Kiállításokon jelent meg, ideértve az 1904-es világkiállítást St. Louisban, és számos vele kapcsolatos ajándéktárgy és fénykép kelt el, azonban soha nem engedték meg, hogy visszatérhessen szülőföldjére. Részt vett az Egyesült Államok elnökének, Theodore Rooseveltnek 1905-ös avató ünnepségén. Tüdőgyulladásban halt meg Fort Sillben, most is ott nyugszik a katonai temető apacs indián foglyok számára fenntartott részén. (wiki)

Bréking nyúz!

Elkúrtország legjobb punkegyüttese, Dr Flash és gengszter barátai koncertálnak ma abban a királykájzer Bem moziban! Annak is a büféjében! 20010.01.02. szombat, vagyis minnyá! A besztof kocsma, amit ezidáig hiába kerestél a budapestises szmogban! Mindenki gyüjjön el, aki nem akar hülyén meghalni, esetleg kefélni szeretne ezen sorok írójával. Zsidók is gyühetnek, vége a shabbatnak! Avanti, popolo.
(drFlash internyúnk itt)


Bem Mozi Kávézó, Söröző, könyvesbolt, etcetera
1024 Budapest, Margit körút 5/B.
Margit híd budai hídfőjénél
Telefon: 316-8708

Kapcsolódás: a Bem mozi kocsmájáról (Világmegváltás esténként), DrFlash koncert a Bem büféjében, Kádár sírjára rejszoljatok

Hunderground interjú itt, avagy a kommentároknál, mint lábjegyzet

Frissítés: megvót a koncert, videó

Bernath(y) Sándornak (Bernáthy Jean d’Art, pórias magyar nevén Bernáth Sándor) autodidakta művésznek a kilencvenes évek elején sikerült országos hírnévre szert tennie. Művészi átértelmezésében az Új Hölgyfutár nevű művészeti lap címoldalán a koronás magyar címer halálfejjé változott, két maszturbáló ördöggel feldobva. A kommert éppen felváltó ősi szimbólumegyüttes, khm, kritikai átformálását látva sokan nemzetgyalázás kiáltottak, de az ugyancsak újsütetű művészi és sajtószabadság védelme alatt megúszta törött orr ügyészi eljárás nélkül Sanyink. Magyarország nem Dánia.

Bernáth, Bernath(y) Sándor, Fényes Adolf, Red Hell, Vörös Lyuk, Yuk, Óbuda, III. kerület, Budapest, koncert, Új Hölgyfutár, címer

[OVERALL MUSIC BEMUTATJA] MIND1, NULLADIK VÁLTOZAT, KAKAÓS KESZEG, EKONOMI, MULLIGAN 2009. november 7., szombatAz Új Hölgyfutár végül tönkrement, Sanyi meg alámerült a bizniszbe. Létrehozta a megszűnt Fekete Lyukra hajazó Vörös Lyukat egy óbudai pincerendszerben és azóta csupán kifizetetlen együttesek és bojkottfelhívások révén hallottunk róla. Ördögei azonban ide is elkísérték, a kocsma honlapjának nyitóoldalán a Hősök téri oszlopon ácsorgó Gábriel arkangyal fogadja a kedves látogatókat, a magyar korona és kettős kereszt helyett koponyát és vasvillát emelve a magasba. Éppen úgy, ahogy a legenda szerint az államalapító, Szent István álmában tette 😀

Sokévi érdektelenség után végre mi is elszántuk magunkat, hogy ellátogassunk Bernát úr földalatti birodalmába, mivel egyik ismerősünk itt szerzett fellépési lehetőséget a zenekarával. Egy pofonegyszerű üzleti modellről van szó: szervezzél fesztivált, a fellépő zenekarok hozzátartozói és barátai majd megtöltik a kocsmát. Mentünk, harmincan, oda, Óbudára, világvégre, hévvel, bringával, taxival.

Bernáth, Bernath(y) Sándor, Fényes Adolf, Red Hell, Vörös Lyuk, Yuk, Óbuda, III. kerület, Budapest, koncert
Bernáth, Bernath(y) Sándor, Fényes Adolf, Red Hell, Vörös Lyuk, Yuk, Óbuda, III. kerület, Budapest, koncert[OVERALL MUSIC BEMUTATJA]
MIND1, NULLADIK VÁLTOZAT, KAKAÓS KESZEG, EKONOMI, MULLIGAN
2009. november 7., (a novemberi Nagy Októberi Szocialista Forradalom, baszkikák, de semmi forradalmi hangulat)

A Timár utcai HÉV megállótól 300 méterre, külvárosi éj, bunkó beeresztők (Hogyhogy hol a biciklitározó? Nem látod azt a nagy falat?). A Kék Lyukban vmi trashfesztivál dübörög, mi a Vörös Lyukba igyekszünk. Beugró 1000 forint.

Vörös Yuk (Lyuk), Kék Yuk (Lyuk) Red Hell, Blue Hell 1036 Budapest, III. kerület, Fényes Adolf utca 28Negyedház, lötyögés a nézőtéren, a hozzátartozók a zenekaruk fellépéséig a büfében isznak. 200 ember gruppenszekszes élmény nélkül befér a mulatóba. Meglepően ötletes dekoráció, romkocsmás hangulat, belvárosi sörárak. Euro welcome 250 forintért, de az expat-ok éppen nem küldtek képviselőt a külvárosi mélybe. Barátságos pultos csajszi, a 7. sör környékén Béla mindenmindegy alapon bepróbálkozik, de finoman lepattintják. Majd Géza is. Meg Marci. Stb. A piszoárban lógó teaszűrőket látva morc arcunkra mosoly költözik és egész este ott marad. A ruhatár kissé homályos emlékeink szerint ingyenes, de ez nem biztos. Kló rendben, bár az egyik csésze törött. Összességében hárásó, leszámítva a tapló beengedőket. Óbuda legjobb koncerthelye és kocsmája, bár ezen a környéken ezt a rangot elérni nem kunszt. Aki “balos” helyre számít a névből kiindulva, az erősen arcra esik. Ez egy ideológiailag jellegtelen kocsma, semleges belső, kőkemény profintorientált hely. Egész estés elfoglaltságra ajánlott, pénztárcakímélően bemelegíteni a környező panelrengeteg kisboltjaiban lehet.

Cím: Vörös Yuk (Lyuk), Kék Yuk (Lyuk)
Red Hell, Blue Hell
1036 Budapest, III. kerület, Fényes Adolf utca 28
honlap: www.yuk.huPublish Post

Tovább: boycott, Timur Lenk a Lyukról és Bernátról, indymédia, ördögös címer

Balleros hely ballerosoknak: Che emlékkápolna a Ráday utcában (megszűnt), Tandem Cafe (khm, a tulajok)

art mozi, belváros, bringabarát, Budapest, kocsma, koncert, Pub, Toldi, V. kerület, Woody Allen, wc
art mozi, Toldi, belváros, bringabarát, Budapest, kocsma, koncert, Pub, V. kerületToldi mozi
Cím: 1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 36-38.
Jegyrendelés: 472-0397

A szörnyű keveréknyelven “art mozi”-nak nevezett hálózat nemrégiben felújított tagjában ittunk. A svéd Engedj be! c. vámpírfilmre érkeztünk Bela kollégával, aki erősen utálja a kommersz amerikai scheisset, viszont nevezetes Bergman rajongó. Kényelmes az új székek a nézőtéren, de a vetítés kezdetekor csak 4 ember volt jelen. Később még benézett valaki: egyszómintszáz, a film végét csak mi ketten vártuk meg. Ez van, ha az ember művészmoziba jár. Árukapcsolásos módon a kocsmának kell eltartania a mozit (lásd. Bem mozi). A vámpírfilm mellesleg nézhető, szép, okos, csak éppen unalmas (8 pont).

Szal megnéztük a kocsmát. Prosperál, bár a kiszolgálók talán xanaxszal tompítják a gazdasági világválság okozta szorongást. Heroinnal. Oly fájdalmasan lassúak.

A felújítás előtti mozi szabályaitól eltérően dohányozni is lehet mostanság a kocsmában/előtérben, hamutálak az asztalon, füst a levegőben. Bringabarát hely, kerékpárok a falaknak támasztva, de a Bem mozitól eltérően sok a “szép és gazdag” arc tömörödött ottjártunkkor, a legújabb divatkellékekben. Sajnos, a zenei ízlésük is teljesen kívülről vezérelt, pocsék trendi foschtalicska, ottjártunkkor éppen a Realistic Crew nevű formáció koncertezett. Az ingyen mért whisky és pogácsa sem tudott visszatartani, részünkről maradunk inkább a Bem moziban.

Toldi mozi
Cím: 1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 36-38.
Jegyrendelés: 472-0397
a kávézó/kocsma nyitva: 10–02h
Sör: kb. 400

kapcsolódó: a mozi története, Kultiplex képekben, Kultiplex nosztalgia videó

III. Athe Sam! Roma Összművészeti Fesztivál
(Athe Sam annyi mint: itt vagyunk)
2009. június 8-15. között

No, rémülten feszengtek a belvárosiak, begyüttek csőstül a cigányok. Annyian voltak, mint az oroszok.

Address: Gödör Klub Erzsébet tér Budapest 1051 Hungary

“2009 márcijus 21. szonnbat Bemmozi Nándibüffé !!!
megbaszodanyádat a tanácsfingtársaság éffordulóján (1919) rohaggyonmeg!”

Átadjuk a szót Dreckhausernek:
A koncertet Barcs Miki lelkes komcsizással kezdte, majd berúgtunk. Hexe, az magyari underground sekélyes pocsolyájának egyik ősmoszata pogózik vagy mi, mindenesetre nagyon részeg. Gas elment, Antal elment, Tricepsz még virul és osztja az észt a rászorulóknak. Tumultuózus jelenetek a pultnál, mindenki piára vágyik, kénytelenek vagyunk a közeli Match-ban hozzájutni a nélkülözhetetlen kétdekáshoz. Vagy kétdekásokhoz. A Honek-ker kéttonnás frontembere mellettem csápol, később egy tolószékes rajongó megissza a kettesem. DrFlash bejelenti az együttes feloszlatását, mindenki nagyon szomorú. Arc jő és közli, hogy ne vakuzzam a tömeget, mert személyiségi jogok + idegesítő + különben nagy baj lesz. Nem akarjuk a búcsúkoncertet elqúrni, ezért a tag ép herékkel távozik. Jó volt, menjetek a picsába és hallgassatok Somlót vagy Csárlit dupla viszkivel.

Bem Mozi Kávézó, Söröző, könyvesbolt, etcetera
1024 Budapest, Margit körút 5/B.
Telefon: 316-8708

kapcsolódó: Nándibüfé a Bem moziban, világmegváltók és más káros elemek

Klapanciusz (azaz a szerk.) kommentje: Nem értjük, h Dreckhauser miért engedte futni a beszólós csávót, nem ilyennek ismerjük.

ajánlott zene: Képviselő Funky, ajánlott interjű: a világ legjobb zenekara budapesti!!!

Budapest, Demszkigrád, hotel, I. kerület, koncert, szalloda, színpad, Tabán

Budapest, Demszkigrád, hotel, I. kerület, koncert, szalloda, színpad, Tabán
Örömmel tudatjuk, hogy Budapest zöldterületeinek beépítése a tervek szerint halad, a Tabánban már majdnem szerkezetkész állapotban a Budapest lakosságának érdekeit szolgáló ötcsillagos szálloda. A hagyományos május elsejei koncertek fellépőinek helyet adó színpadot már eldózerolták a dózeresek, városunk egyre szépül, valamint rendületlenül haladunk Európa felé. Végre elszokik a környékről a sok drogos, a nyári időszakban ott tanyázó-piknikező ördögbotos ifjú. Reményeink szerint átszoknak egy modern, európai bevásárlóközpontba, ahol végre kulturáltan költhetik a pénzt.

Budapest, Demszkigrád, hotel, I. kerület, koncert, szalloda, színpad, Tabán“A Gellért-hegy és a Várhegy közötti dombos terület egykor Budapest legrégebben lakott része volt. A tágas park ma szabadtéri fesztiválok, zenei események helyszíne.
A Tabán parkosításának gondolatát Széchenyi István vetette föl 1843-ban, amikor a Gellért-hegynek erre az oldalára nemzeti panteon felépítését tervezték. A parkosításra azonban csak a szemetes városrész 1933-ban történt lebontását követően került sor.

Budapest, Demszkigrád, hotel, I. kerület, koncert, szalloda, színpad, TabánA Tabán idősebb fái között tölgyek, többféle juhar, hársak, vadgesztenyék, ostorfák, japánakácok, kőrisek, valamint a törökmogyoró találhatók. Az Orvos lépcső mellett kialakított botanikai tanösvény mellett mézesfa, többféle berkenye, fekete dió, és egy óriási császárfa él. A ritkábban előforduló fajok közül a vasfa, a tarka levelű hegyi juhar és a csörgőfa említhető meg. A térség különlegessége a kínai gumifa az Alfa-TV parkban, amely 1996-ban a nemzetközi filmvilág képviselői által adományozott fákkal gazdagodott.”