Archive for the ‘mall’ Category

Alle bevásárlóközpont megközelítése  Cím: Budapest XI. Október 23 út 8-10.  Az Allee bevásárlóközpont megközelíthető a Móricz Zsigmond körtéren megálló tömegközlekedési eszközökkel, a 4-6-os villamosokkal, illetve az Október 23 úton keresztül.  Az Alle bevásárlóközpont megépítésével módosult a környék közlekedési rendje is. A felszíni forgalom enyhítésére a fejlesztő (ING Real Estate) Budapest második leghosszabb alagutját hozota létre a Bercsényi utca alatt, ahonnan a pláza autóparkolója is megközelíthető, de a Fehérvári út felöl is algúton keresztül érhető el a parkoló. Az alagútakon keresztül megközelíthető parkolóban 1.200 parkoló áll az Allee bevásárlóközpontba érkezők látogatók rendelkezésére. A parkolási díj az első óra után a második órában ingyenes, a parkolás óradíja 200 Forint lesz. A Kőrösy utcát sétálóutcává alakították át, és a zöld felület növelése érdekében közparkot hoztak létre, valamint a beruházó felújjította a környező épületek homlokzatait.
Alle bevásárlóközpont megközelítése  Cím: Budapest XI. Október 23 út 8-10.  Az Allee bevásárlóközpont megközelíthető a Móricz Zsigmond körtéren megálló tömegközlekedési eszközökkel, a 4-6-os villamosokkal, illetve az Október 23 úton keresztül.  Az Alle bevásárlóközpont megépítésével módosult a környék közlekedési rendje is. A felszíni forgalom enyhítésére a fejlesztő (ING Real Estate) Budapest második leghosszabb alagutját hozota létre a Bercsényi utca alatt, ahonnan a pláza autóparkolója is megközelíthető, de a Fehérvári út felöl is algúton keresztül érhető el a parkoló. Az alagútakon keresztül megközelíthető parkolóban 1.200 parkoló áll az Allee bevásárlóközpontba érkezők látogatók rendelkezésére. A parkolási díj az első óra után a második órában ingyenes, a parkolás óradíja 200 Forint lesz. A Kőrösy utcát sétálóutcává alakították át, és a zöld felület növelése érdekében közparkot hoztak létre, valamint a beruházó felújjította a környező épületek homlokzatait.Kiskarácsony, nagykarácsony, vegyetek szeretetet.

Az ING Real Estate elkúrásával és sumákolásáról már én is írtam (Ellopott közterület a Vörösmarty téren), most fogak közé szorított késsel indultam az újabb nagy “fejlesztésüket” megtekinteni.

Allee, bevásárlóközpont, Budapest, mall, pláza, mozi, Újbuda, ING Real Estate / Development Hungary Beruházó  Jones Lang LaSalle Allee – Kiskereskedelmi egységek bérbeadásával foglakozó ügynökség   Cushman & Wakefield Allee - Kiskereskedelmi egységek bérbeadásával foglakozó ügynökség  DTZ Allee Corner – Irodahelyiségek bérbeadásával foglakozó ügynökség  Otthon Centrum Simplon Udvar – Lakások értékesítésével foglalkozó ügynökség   Simplon Udvar - Kiskereskedelmi egységek értékesítésével foglakozó ügynökség     Colliers Simplon Udvar - Kiskereskedelmi egységek értékesítésével foglakozó ügynökség  AdHouse Marketing ügynökség  Goodwill Communication Kommunikáció & PR ügynökség  Chapman Taylor Építésziroda - Allee koncepciótervezés  Finta Stúdió Építésziroda – Allee építészet, generáltervezés    Greig & Stephenson Allee – Belsőépítészet  t2a Építésziroda Simplon Udvar – Építész  Lukács & Vikár Építész Stúdió Simplon Udvar - Építész  Tomlin Projekt Menedzsment  Atrox Műszaki felügyeletbevásárlóközpont, Budapest, mall, pláza, mozi, ÚjbudaHüm. A tervezők bűnözők. A kivitelezők dettó. Majdnem az összes szabad területet beépítették (egy hatalmas parkolót és a lebontott Budai Skála épülete helyét). Rosszpont, elkárhoztok, gazok. Színek is vannak az épületen, ez jó, időnként kiszellőztethetitek a fejetekből a kénkőszagot az 6. szinten. A beruházó felújította a környező épületek homlokzatait, a sok szürke pukkanás új életre ébredt. Duplajó, 5. szinten hetente 2 perc séta. Hüm. Vicces kitüremkedések a falon: sok mindenre nem használható, de érdekes fülkék, mutogatós bácsiknak kiváló. Meglepően praktikus és nagyszámú biciklitározó, zsír park, ami várhatóan közösségi csellengőhely lesz meleg időben.

Egységes megjelenés: 1/6, mintha legalább 6 építész hegyezte volna a cerkáját egyszerre (igen, (3+1)). Az épületet átszelő “sétány” konvenciális unalmától hullamerevséget lehet kapni, az épület belseje semmi meglepetéssel nem szolgál, hacsak a lassan hótciki “retró” múltbarévedést nem tekintjük annak. De az egész lehetett volna rosszabb is, a plázák eleve nem szokták forradalmian új küllemmel elriasztani a vásárlókat. Összességében az épület a lakótelepi maszopos szavazóknak is megfelelő szolid unalom, belőlünk még egy anyázást sem tud előcsalogatni. Nézegessétek meg a képeket, oszt szaladjatok vásárolni, legyetek sikeres emberek.

ALLEE bevásárlóközpont Budapest - Nyitva tartás, üzletek, mozi, képek, térkép Vásárlás » Budapest, budapesti, plaza, tesco, interspar, allee, 11. kerület, XI. kerület, skála, bevásárlóközpont, pláza, cinema city, bevásárlóközpontok, Újbuda, Interspar Allee, ALLEE bevásárlóközpont Budapest nyitva tartás, ALLEE bevásárlóközpont Budapest megközelítés, ALLEE bevásárlóközpont Budapest Zara, Budai Skála, ALLEE bevásárlóközpont Budapest plaza, Allee multiplex mozi, alle bevásárlóközpont, allee megnyitott, Allee Cinema City moziműsor, alléé bevásárlóközpont, állé, ALLEE bevásárlóközpont Budapest interspar, Allee bevásárlóközpont Budai Skála, Allee üzlet kereső, allee akciók, alé bevásárlóközpont, alle plaza, állé plaza, ALLEE bevásárlóközpont Budapest üzletek, ALLEE bevásárlóközpont Budapest mozi, allee üzletek, allee plaza, ALLEE bevásárlóközpont Budapest térkép, ALLEE bevásárlóközpont Budapest H&M, allé bevásárlóközpont állé bevásárlóközpont, ALLEE bevásárlóközpont Budapest moziműsor, Allee mozi
ALLEE bevásárlóközpont Budapest - Nyitva tartás, üzletek, mozi, képek, térkép Vásárlás » Budapest, budapesti, plaza, tesco, interspar, allee, 11. kerület, XI. kerület, skála, bevásárlóközpont, pláza, cinema city, bevásárlóközpontok, Újbuda, Interspar Allee, ALLEE bevásárlóközpont Budapest nyitva tartás, ALLEE bevásárlóközpont Budapest megközelítés, ALLEE bevásárlóközpont Budapest Zara, Budai Skála, ALLEE bevásárlóközpont Budapest plaza, Allee multiplex mozi, alle bevásárlóközpont, allee megnyitott, Allee Cinema City moziműsor, alléé bevásárlóközpont, állé, ALLEE bevásárlóközpont Budapest interspar, Allee bevásárlóközpont Budai Skála, Allee üzlet kereső, allee akciók, alé bevásárlóközpont, alle plaza, állé plaza, ALLEE bevásárlóközpont Budapest üzletek, ALLEE bevásárlóközpont Budapest mozi, allee üzletek, allee plaza, ALLEE bevásárlóközpont Budapest térkép, ALLEE bevásárlóközpont Budapest H&M, allé bevásárlóközpont állé bevásárlóközpont, ALLEE bevásárlóközpont Budapest moziműsor, Allee mozi
Allee bevásárlóközpont
Cím: Budapesten XI. ker. Október 23 út 8-10.

Allee bevásárlóközpont nyitvatartás:
Hétfő-Szombat: 9 – 21 óra
Vasárnap: 9 – 19 óra
Mozi: 10 – 01 óra

Télapó ittas
Dagadt a mája
Fél a cipője
Bűzlik a szája

Rák, rák, végbélrák
Rajta piros anorák

Két szarvas húzta,

felborította
Jól megtaposta,
le is húgyozta

Hajj-hajj-halihó
Be is szart a télapóó
A hó helyett ez a kurva eső szakad
A télapó is hol a faszomba marad
Biztos be-be-be-beszorult a kéménybe
Igen, mert elveszett a térképe
(Prosectura: Karácsony)

alant megtekintheti az építkezést a NORC képein, tessék haladni:

Némelyek még Daniel Liebskindet is belelátni vélték az Allee egyik-másik részletébe, hoppá. De a környék legnyomasztóbb épülete kétségtelenül a BME Építész Kollégiumának szocreál épülete, ami megmagyarázza, h miért olyan rusnya és unalmas épületeket terveznek a láncaikról elszabadult épületszobrászaink. Most legalább színes falakat látnak a Budai Skála dobozszerű, szürke tömbje helyett.

további plázák: Duna Pláza (Sir Brian a parkolóházban), Mammut: szürreális gagyi, jégszobrok a Mammutnál, Aréna Pláza., Kincsem az Aréna Plázában, a Nyugati pályaudvar és a West End aluljárója, Eurocenter: Óbuda központja, Westend: a nyugatvégi függőkert, az Óhegyi lakótelep bevásárlóközpontja, MOM, a KÖKI végnapjai, Fórum Debrecen

, a Nyugati Skála előtti bódévilág, Lehel Csarnok, Nagyvásárcsarnok

Aha, szóval errefelé pörög&fogyaszt az óbudai ifjúság!

Óbuda, Budapest, fogyasztás, mall, bevásárlóközpont, fogyasztás, III. kerület, Óbuda, Budapest, fogyasztás, mall, bevásárlóközpont, fogyasztás, III. kerület, <<(…) amit Lewis Mumford, századunk egyik legjelentősebb urbanistája állít a városok megjelenéséről a történelemben (vagyis az, hogy a város akkor született meg, amikor a szentély, az erődítmény és a piac egy helyre összeköltözött, azaz a korábban is meglévő legfontosabb társadalmi és kulturális események színtere egymással közvetlenül szomszédossá válta város akkor született meg, amikor a szentély, az erődítmény és a piac egy helyre összeköltözött, azaz a korábban is meglévő legfontosabb társadalmi és kulturális események színtere egymással közvetlenül szomszédossá vált (…) A városi funkcióknak egy bevásárlóközpont jellegű létesítménybe való csoportosítása, ha a logisztikai áruelosztó funkciók "fölötti" szemléleti síkon tekintjük, központképző erővel bír helyi és átfogó településszerkezeti szinten egyaránt. Ez a központ nem organikus, vagyis történeti fejlődés eredményeképpen jön létre, hanem egy fejlesztői akarat kombinálja össze az egymást vonzóvá tevő funkciókat. Azért beszélhetünk településközpontról vagy akár várospótlékról, mert ezekben a központokban a korábban már említett három városi alapfunkció (a szentély, az erődítmény és a piac) sokszor rejtetten ugyan, de általában megtalálható. A szentélyfunkció azáltal jelenik meg, hogy a központ az ünnepi szórakozást, kikapcsolódást felüdülést magába foglaló szórakoztató intézmények révén a mindennapok világából való kiemelkedésre nyújt módot.

Cím: 1037 Budapest, Bécsi út 154  NYITVATARTÁS  Interspar: hétfõ-csütörtök: 7.00-21.00 péntek: 7.00-22.00 szombat: 7.00-21.00 vasárnap: 8.00-20.00  Club Fitness: hétfõ-péntek: 6.00-22.00 szombat, vasárnap: 8.00-20.00  Palace Euro Center Mozi: hétfõ-péntek: 13.00-22.45 szombat, vasárnap: 10.00-22.45  Üzletek: hétfõ-szombat: 10.00-20.00 vasárnap: 10.00-18.00Óbuda, Budapest, fogyasztás, mall, bevásárlóközpont, fogyasztás, III. kerület, Az erődítményjelleget a fokozott biztonságérzet, a félig-meddig őrzött közterület nyújtja; a piactér pedig már szinte minden ilyen központban megtalálható a maga – bár kissé művi – valójában.(…) A városi térnek poézise van, s így a város térbeli szövetének is, amely köztudomásúlag a kollektív emlékezet tárháza. A nagy bevásárlóközpont a felejtés helye annyiban is, hogy a város történetileg kialakult struktúrája elleni támadás. Azáltal, hogy egyidejűleg rövid idő alatt hatalmas művárost hoz létre, a kollektív emlékezetet akarja kitörölni, a “meséket fölszámolni”, azaz közvetve a lélek gyógyulását megakadályozni. Terei, térsorozatai ugyanis manipulatívak, az összes látszat mögött a fogyasztás serkentése és felmagasztosítása áll. Ezt szolgálja a “fogyasztás temploma” jelleg, és a biztonsági rendszer “erődítménye” is. >> (Schneller István: Az építészeti tér minőségi dimenziói)

Óbuda, Budapest, fogyasztás, mall, bevásárlóközpont, fogyasztás, III. kerület, Az Intersparban euróval is lehet fizetni, ráadásul 5 forinttal többet ér a pénzünk, mintha a Sparral szembeni M&M pénzváltónál forintra konvertálnánk. Egy meglehetősen kezdetleges biciklitároló is van a bejáratnál.
Cím: 1037 Budapest,
Bécsi út 154

NYITVATARTÁS

Interspar:
hétfõ-csütörtök: 7.00-21.00
péntek: 7.00-22.00
szombat: 7.00-21.00
vasárnap: 8.00-20.00

Club Fitness:
hétfõ-péntek: 6.00-22.00
szombat, vasárnap: 8.00-20.00

Palace Euro Center Mozi:
hétfõ-péntek: 13.00-22.45
szombat, vasárnap: 10.00-22.45

Üzletek:
hétfõ-szombat: 10.00-20.00
vasárnap: 10.00-18.00

további bevásárlóközpont: Kincsem az Aréna Plázában,

Pest “barna” (ipari-lepusztult: MÁV) foltján épült bevásárlóközpont tetejét fotózgattuk, nézegessétek a pesti függőkertet, egy mesterséges, zöld oázist az állandó dugóban. Meglepő (?) módon a hatalmas bevásárlócsarnok nem “húzta magához fel” a környéket, az aluljáró és a Skála előtti rész rettentően lepattant balkáni bódévilág.

“A mai kereskedelem – elhitetve magáról, hogy a vásárlás élmény – a vásárlókat profán zarándokútra készteti, hiszen azt csillantja föl bennük, hogy ha elérik a céljukat, egyfajta beteljesülés élményben lesz részük.” (Schneller István: Az építészeti tér minőségi dimenziói)

“Ez a központ nem organikus, vagyis történeti fejlődés eredményeképpen jön létre, hanem egy fejlesztői akarat kombinálja össze az egymást vonzóvá tevő funkciókat. Azért beszélhetünk településközpontról vagy akár várospótlékról, mert ezekben a központokban a korábban már említett három városi alapfunkció (a szentély, az erődítmény és a piac) sokszor rejtetten ugyan, de általában megtalálható. A szentélyfunkció azáltal jelenik meg, hogy a központ az ünnepi szórakozást, kikapcsolódást felüdülést magába foglaló szórakoztató intézmények révén a mindennapok világából való kiemelkedésre nyújt módot. Az erődítményjelleget a fokozott biztonságérzet, a félig-meddig őrzött közterület nyújtja; a piactér pedig már szinte minden ilyen központban megtalálható a maga – bár kissé művi – valójában. (Schneller István: Az építészeti tér minőségi dimenziói)

“Noha fel lehet hozni a védelmében, hogy egy új piactér jön létre, amely maga köré rendezi az egyéb települési funkciókat, s így nem történik semmi különös, csak megszületik a település egy új központja vagy alközpontja – a gondot elsősorban a tagolatlanság jelenti, a mindent egy helyre zsúfolás szándéka, valamint az így előálló túlkínálat. Mindemellett pedig a gyors, egyidejű megvalósítás általában ingatlanmegtérülési okokból erőltetett akarata. Ezzel párhuzamosan a múlttalanság vagyis az emlékezetnélküliség harsány vállalása, ami pedig úgy hat az emberre, hogy nem tud orientálódni, kötődni, eszmélni, azaz önmaga lényegét a város tagolt, tájolt közösségi tereinek segítségével megismerni, felfejteni. A történetileg kialakult város ugyanis mesél, történeteket mond, s ezek a történetek (mint a mesék általában) lélekgyógyító hatásúak.

Erről nem is az urbanistákat kell kérdezni, hanem a költőinket. A városi térnek poézise van, s így a város térbeli szövetének is, amely köztudomásúlag a kollektív emlékezet tárháza. A nagy bevásárlóközpont a felejtés helye annyiban is, hogy a város történetileg kialakult struktúrája elleni támadás. Azáltal, hogy egyidejűleg rövid idő alatt hatalmas művárost hoz létre, a kollektív emlékezetet akarja kitörölni, a “meséket fölszámolni”, azaz közvetve a lélek gyógyulását megakadályozni. Terei, térsorozatai ugyanis manipulatívak, az összes látszat mögött a fogyasztás serkentése és felmagasztosítása áll. Ezt szolgálja a “fogyasztás temploma” jelleg, és a biztonsági rendszer “erődítménye” is.” (Schneller István: Az építészeti tér minőségi dimenziói)

Cím: Westend City Center 1062 Budapest, Váci út 1-3
Tel.:061/238-7777
www.westend.hu

kapcsolódó: a Skála előtti bódévilág, Lehel Csarnok, Aréna, Kincsem az Aréna Plázában, Mammut

Az Arena Plázában (más néven Prolicenter) jártunk, tessék meglepődni. A lét értelmetlensége elől a fogyasztásba menekülő embereket bámulni, valamint sör kellett, nem kicsit.

Cím: 1087 Budapest, Arena Plaza, Kerepesi út 9

Arena Plaza, szakszóval mall. Pillanatnyilag ez Magyarországon a legnagyobb méretű bevásárlóközpont. Budapest lóversenypályáján épült, mely egyesek szerint Budapest légcsatornája volt. A műemléki védettségű lelátó jelenleg az Arena óriásmolinójának állványaként került újrafelhasználásra az ötletes tulajok által.

“Az Arena Plaza nem is nekünk, hanem önnek köszönheti a létét. Szeretném, ha az én városomnak hasonló polgármestere lenne” – kedveskedett a Józsefvárost vezető SZDSZ-es Csécsei Bélának Mordechay Zisser, a Plaza Centers igazgatótanácsának elnöke, miután cége hálából a kerület egy-egy óvodájának, iskolájának és idősotthonának 400-400 ezer forintot adományozott. (Heti Válasz)

Kapcsolódó anyag: Kincsem és az Aréna Pláza, Díszburkolat a Szabó Ervin előtt

Frissítés: az MDF lebontaná az Aréna plazat

Így például reálisan felmerülhetne az Aréna Pláza is, mely a Rákos-patak völgyéből induló szélcsatorna végére lett felhúzva. Az adatokat megvizsgálva különösen feltűnő, hogy a magasabb szennyezettségi fok például a Pláza átadása óta jelent különösen nagy problémát telente.

Véres Kard kolléga következik, aki az Aréna Plázánál járt és most gőzölög a feje, mint egy fiatal kiadású Török “Mini” Ádámnak. Természetesen elhatárolódunk ettől minősíthetetlen ízétől: anyázni csak finoman, szépen, ahogy a csillag megy az égen, csak úgy szabad. Az öncenzúra és a politikai korrektség jegyében cenzúráztuk, valamint átírtuk a lobbanékony természetú Kard barátunk kirohanását.

Aréna Pláza, Kerepesi út
Aréna Pláza, Kerepesi út, VIII. kerületEzúton szeretnénk megköszönni a Plaza Centersnek a nemes gesztust ordénáré pofátlanságot, hogy magyar lovassport legendája előtt tisztelegve dögöljetek meg az Ügető európai színvonalú fejlesztésén beépítettétek az Ügetőt és Budapest légcsatornáját egy prolihomokozóval Kincsemről nevezték el a bevásárlóközpont egyik kapuját.  A Pláza Centers ezúton is bizonyította elkötelezettségét a magyarországi kereskedelmi élet, vásárlási kultúra és szórakoztatás színvonalas, európai léptékű megújítása iránt. Köszönjük mégegyszer építsetek Európát Gázában.

“Az Arena Plaza nem is nekünk, hanem önnek köszönheti a létét. Szeretném, ha az én városomnak hasonló polgármestere lenne” – kedveskedett a Józsefvárost vezető SZDSZ-es Csécsei Bélának Mordechay Zisser, a Plaza Centers igazgatótanácsának elnöke, miután cége hálából a kerület egy-egy óvodájának, iskolájának és idősotthonának 400-400 ezer forintot adományozott. (Heti Válasz)

CINEMA CITY Aréna Pláza. Cím: 1087 Budapest, Arena Plaza, Kerepesi út 9. Jegyfoglaláshoz hívja: 1/880 3 880. VIP jegyfoglalás: 1/880 3 890