Cím: 1132 Budapest, XIII. kerület,
Röntgen u. 5 (Lehel piactól perc)
Telefonszám: 06-1-349-5533
Térkép
Nyitvatartás:
Hétköznap: 11-15,
szombat-vasárnap zárva
Hádé, a gasztrókém jelentkezik:
Vannak napok, amikor az ember rohadtul enne valami menzakaját. De nem olyan ocsmány mosogatólé-trutyit, meg mócsingos pimpót, hanem valami klasszik, jól elkészített, menzás, régi ízt. A gyorskajálda már rég nem játszik be, pedig egy ideig még szerettünk is szemetet enni, mármint konkrétan egyféle szemetet, a meki sajtburgerét, valahogy mindig az az érzés kavargott bennünk e nemes termékre gondolva, hogy a műanyag táplálék tökéletes prototípusa, a teljesen természetellenes ízek mesteri olvasztótégelye. De hát ma már lenyomni sem bírjuk a torkon, nemrég próbáltuk, kifejezetten tragikus, kiváltképp, ha némit hűl is. Hiába, ilyen ez a szemét világ, már a szemét sem a régi. A gyros legtöbbször szar, fonnyadt zöldségekkel tömve, hogy minél jobban alulmúlja önmagát, és kizárólag krónikus részegség esetén fogyasztandó, hazafelé gyalogolva a körúton, akkor is csak azért, mert az van nyitva.
Kifőzdékkel próbálkoztunk már itt-ott, tényleg zsákbamacska, bőven akad terror is. Nade. A Hitchcock-házról már megosztottunk pár bizalmas információt, a ház aljában található Nagyiról (és itt nem a nagymama befalazott teteméről/malterbe kevert poráról van szó) azonban eddig hallgattunk.
Pedig vitathatatlanul menő hely. Durva sorok lógnak nyáron az ajtaja előtt (télen csak azért nem, mert mindenki megpróbál bepréselődni, hogy ne fagyjon szét), bebocsáttatásra várnak a 11-től 3-ig érkező népek. Merthogy a Nagyi csak négy órát van nyitva naponta, résen kell lenni.
Mi jó Rear Window-tempó alapján napi rendszerességgel húzzuk föl a redőnyt, hogy komoly felszereltségű színházi látcsövünkkel avagy sasminőségű szemeinkkel pásztázzuk a szuterénhelység rácsaira kifüggesztett napi kínálatot, és a csillagok szerencsés együttállása esetén lecsattogjunk egy menüre. Egy éve laktunk már szemben a Nagyival (valljuk be, nem valami eredeti elnevezés, de jelen esetben tök mindegy, lehetne az is kiírva a nem túl vonzó cégérre, hogy bikkmakk), mikor először bementünk. Az első megfigyelés: nagyon tiszta hely. Egyszerűen jó a közérzete ettől a szokatlan tisztaságtól az embernek. Van salátapult, friss zöldségek, napi választékok (kb. minden), és mindig terítéken lévő klasszikusok, mint a gulyás vagy a császármorzsa. Jó áron. De hát a menü a lényeg. (700 pénz.)
Leves + második, két választási lehetőség. A bácskai rizses hús pontosan olyan, mint amit gyerekkoromban ettem. Még lehet, hogy otthon is. Egyszerűen jó. Édes, retró céklát nyomunk hozzá, így kell ezt. Fogalmam nincs mitől ilyen, mi az a közös pont, amitől régen is ilyen volt, nálam meg sosem. A tészta csirkepaprikással szintén a tökéletes menzakategória. Otthon ezerszer másabbul főzöm, de ezeket az ízeket egyszerűen muszáj felidézni olykor. A tészta nincs szétfőve, azt az oldalát azért nem idézgetnénk inkább a dolognak. A borsóleves abszolút korrekt, jóízű, zöldséges.
Aztán akadt olyan is, hogy másnaposan zárásra zöttyentem le, életmentő táplálékszerzés a lehető legközelebbi forrásból, de elfelejtettem mit ettem, azt viszont nem, hogy zárás előtt már nem lehet nagyobb címlettel (lásd tízezres) fizetni. Naszóval: a Nagyi olyan hely, hogy visszahív. Hogy befészkelteti a menzakaját az agyba, és időről-időre annak kéjes, lassú fogyasztására csábít, kiváltképp helyben, mert a Nagyi jó hely. Kedvesen cseverésznek az újlipóti arcok, tereferélnek a dolgozó népek a pár tiszta asztalnál, miközben a házi áldásokkal (és talán tányérokkal – mondom, hogy szar a memóriám) telepakolt falat meg valami ősrégi szolgálati táblát nézhetik például. Az adagok totál korrektek, fél adag is van persze, lényegesen leegyszerűsödött választás esetén fillérekért lehet nagyjából ebédelni. A kiszolgálás gyors és nagyon kedves, a sor hamar oszlik, nem kell parázni tőle.
Budapest Blog 