Archive for the ‘Dr Flash’ Category

Ákosh, Ákos, Budapest, Kovács Ákos
Kovávs Ákos, Orbán, DrFlash
Figyu, Miki, ippeg most, itt a retyón, a szorulásommal küszködve merült fel bennem: ezt az Ákos nevű önfényező péniszt & önismétlő rémunalmat egy magára valamit is adó ízlésű világban nem kellene falhozállítani? A szenvedő emberiség nevében. Önvédelemből.

Kovács Ákos, BudapestÁkosh, ez a farrángató buziféreg szívós munkával az ország szégyenévé nőtte ki magát. Nincs az a fékevesztett mocskolódás, amely ellensúlyozni tudná ennek a szarbamártott rühes patkányatkának a létezését! De én hősies elemző munkával megpróbálom a lehetetlent, eme undorító papucsállatkává szikkadt véglény tudományos igényű kielemzését. Maradjunk a száraz, szigorú tényeknél.

Rühedék, a lapostetű egy nyálkás, ködös reggelre ébredve azt a nagyon fontos és igen bonyolult kérdést tette fel magának, hogy ha annyi sztár létezik ebben a tetves világban, ő miért nem az? Megforgatta a pofájában erre a kívánatos gondolatra lepedékes, valagnyalásra termett undorító nyelvét, nehogy a büdös nyála rácsöppenjen a szőnyegre, és újabb lyukat égessen rajta. A rádióból a Depöcs Mód együttes vernyogott éppen, ennek a lótetűnek az aktuális kedvence. Reccsentőset fingott elégedettségében Ákosh, miközben sorvadt lelkében azonosult a tahótrió énekesével. Óh, mily jó lehet hírösnek és gazdagnak lenni a hozzám hasonló férgek zenei elbutításával! – sóhajtotta a kretén. – Én miért is ne tunnám megcsinyáni?


Ákos, Ákosh, Kovács Ákos, BudapestÜzletileg tanulmányozta szarevőnk a sztárrá válás gazdasági lehetőségeit a Marx Károly Űberközgáz egyetemen, alakított két másik faszszopóval egy Depöcs Mód utánzatzenekart a rendkívül szellemes Bonanza Banzáj néven, és felkapaszkodott a divathullámra. Amikor Depöcsék mocska divatilag lecsengett, önállósította magát fingagy, és elkezdte végeláthatatlan, szentimentálisan ostoba, kártékonyan butító szövegömlenyeinek gyártását, gondosan építgetve pénzügyi és médiakapcsolatait. Minden rádióból ömlött a fosa, ott és annyit koncertozott, ahol és amernnyit csak nem szégyellt, közben vidáman kaszálgatta elbutított rajongótábora kövér pénztárcáit. A nemzeti lantosság hasznát felismerve a jobboldalra is átkolbászolt, gyorsan és brutálisan kinyalta az adott politikai vezető (Orbacsek) valagát, felvette a kemény hazafi pózát, jól jövedelmez az is rohaggyonmeg, napjainkban pediglen nem átall kilenc (!) millió forintot elkérni egyetlen koncert néven illetett ganajgolyó görgetéséért!

Büntetési javaslatom Ákoshnak a CIA által a Gestapótól átvett módszer alkalmazása: a saját fingszagú számait hallgassa a végtelenségig, nyakig belesüppedve egy rajongói által teliszart trágyadézsában.

A bizonyos körökben méltán népszerű Bosszú Népe:

meg egy rajongói feldolgozása a Bosszú Népének:

Mikor a Kovács Ákos nevű pozőr még a Depeche Mode utánzásával kereste pénzét (Bonanza Banzai)

kapcsolódó bekarcolások, bátrak előre, nem kell félnetek

I. Flash: Az interjú első részében Kongó Müller Péterről (született Müller Péter Sziámi) látható egy Miki által készített paparazzi fotó, amelyen a Mekibohóc küllemű sznobbercsótány megkúrja a kocsija kipufogóját + sikamlós részletek. Ugyanitt arról hallunk-olvasunk zaftosakat, miszerint a pletyók szerint Pajor Tamás seggtrippert kapott az üzlettársától, a Hitgyüli nevű birkacsapat dagadt főbugyellárisától, kurvanénikéjétpfújpfúj, attól a zsírsámán Németh Sándor szélhámostól. Hitgyüli versus DrFlash, cenzúrázni akarták drFlasht, de erősen rábasztak az ájtatos dollármanók. Ez a faszorrú főantinácista zsebesripacs Gyurcsánycsótánymondjonle és a zsidócigánynéger szőlőbányász Orbánhólyagpatáshitler tényleg leszopta egymást egy titkos légyotton? No és melyik volt közülük a lány pucsításügyileg? Geszti Péter is kap az arcába. Tereskova és Karafiáth “megfogtamgyurcsányseggét” Orsolya is szóba kerül.

A II. részben DrFlash Lovasi András Kossuth-díjáról és Gerendai “Fossziget” Károly Miselin-csillagos étterméről nyilatkozik egy pukkanósat.
III. Flash: Vikingó kirúgásának és Buppa lepofozásának igaz története

Bónusz: Ákos dedikál a saját borozójában (ami elől a szervilis önkormányzat elköltöztette a villamosmegállót, hogy ki tudjanak tenni a várakozók helyére néhány asztalt. Hajrá, Fidesz, hajrá, Magyarország)

(ez itt egy x, kéretlenül, DrFlash interjú meg itt🙂

Aszonnya DrFlash:
rocktogon + qssal + gagyibácsi és a lótetű 2010. márc.14. vasárnap

bemmozy 2010. márc. 27. szombat!

cöxponyambient 2010. ápr. 23. péntek

(a képet is drflash honlapjáról loptuk, mint már annyi mást..)

Pintér, Csányi Sándor, OTP

Bréking nyúz!

Elkúrtország legjobb punkegyüttese, Dr Flash és gengszter barátai koncertálnak ma abban a királykájzer Bem moziban! Annak is a büféjében! 20010.01.02. szombat, vagyis minnyá! A besztof kocsma, amit ezidáig hiába kerestél a budapestises szmogban! Mindenki gyüjjön el, aki nem akar hülyén meghalni, esetleg kefélni szeretne ezen sorok írójával. Zsidók is gyühetnek, vége a shabbatnak! Avanti, popolo.
(drFlash internyúnk itt)


Bem Mozi Kávézó, Söröző, könyvesbolt, etcetera
1024 Budapest, Margit körút 5/B.
Margit híd budai hídfőjénél
Telefon: 316-8708

Kapcsolódás: a Bem mozi kocsmájáról (Világmegváltás esténként), DrFlash koncert a Bem büféjében, Kádár sírjára rejszoljatok

Hunderground interjú itt, avagy a kommentároknál, mint lábjegyzet

Frissítés: megvót a koncert, videó