Archive for the ‘Demszky Gábor’ Category

Március 15 egy darab tojással (az sem Demszky gatyájában volt), valamint alulmotivált rendőrökkel. Kabaré.

Szóóóval az úúgy volt, hogy az alsó rakpart és a Demszky ketrece között maradt egy keskeny lejárat, a rakpartra levezető úton, ahol főként fotósok ácsorogtak. Ugyanis csupán innét lehetett látni a főpolgármesteri romokat. Arccal a “tömeg” felé zsaruk és inkálosok biztonságiak, a rakparton dettó rendőrök. Nos, mégis sikerült valakinek elküldenie egy tojást Demszkáj irányába, ami a hangszórókon csattant, hatalmas kavarodást idézve elő a jelenlevő orkok között. Volt szaladgálás és ordibálás a jelenlevő civilruhások között, de: EGYIK RENDŐR SEM LÁTOTT SEMMIT. Nem, innét biztosan nem dobtak semmit. Nem láttunk semmit és senkit. Nem. Nem. Csupa vállvonogatásból és ártatlan fejekből állt a jelenlevő rendőri sereg, ami egy megjelenő rendőrtiszt fejének vészes elpirosodását okozta. Végül egy fiatal, zöldfülű rendőrgyerek beijedt és a “hogyabüdősfaszbanemlátottsenkisemmit” ordibáló főrendőrnek bevallotta, h “kék kabátot viselt az elkövető”. Na, itt robbant fel a feje a tisztnek és a két rendőrkét “hámagukaztsemtudjákhogyilyenkorkikellemelni az elkövetőt” ordítással kizavarta a kiscsávókat a néptelen rakpartra. Elfogni a kékkabátost. Némi tanácstalan téblábolás után (láttak errefelé egy kékkabátost). feladták.

Terveztük, hogy műfaszt fogok csápolni Demszky eltársnak, de végül beszartam a sajtóban való felbukkanásomtól és inkább sajtót alakítottam, fényképezőgéppel. Ez sem rossz szerep.

Az állami megrendelésekkel (értsd: közpénz) gigantikusra hízlalt In-kal helyett Demszkájt egy bizonyos “Security Crew” őrízte és védte. Esetleg már nem számít jó referenciának semmilyen cégnek Demszky környékén mutatkozni.

Egy enyhén csapzott küllemű Demszky óva intett a Jobbiktól, a demokrácia és a zsidók meg cigányok főmumusától, eléggé kontraproduktív negatív sk. kampánya keretében: az embernek ettől menten szimpatikus lett a szóban forgó politikai formáció.

Lenéztünk a Gödörbe is, ahol Bauer Tamás, Ungár Klára, egy elempés és még valaki gyászolta a liberalizmust. Illetve azt az izét, amit Magyarországon liberalizmusnak neveztek. Ungár Klára jólesően szidalmazta a régi harcostársait, szerinte Kunczének hatalmas érdemei vannak a párt megmurgyálásában. “Távozás nélkül elköszönt”. Értsd: látványosan elköszönt a szadesztől, de ott maradt a frakcióban. A rádiós tevékenységét meg… na, mennem kell, majd este folytatom.

Egy tavalyi videó:

Visszafogottan úszító stílben: ácsolják már Demszkynek. Lassan, egyre kisebb körökben pörög lefelé a történelem klozettjén.

Demszky Gábor, főpolgármester, március 15, utolsó fellépés, 5. kerület, Budapest,  blog, Március 15 tér
Demszky Gábor, főpolgármester, március 15, utolsó fellépés, 5. kerület, Budapest,  blog, Március 15 térTalálkozunk a Március 15 téren, március 15-én, hétfőn, egykor. Az alkohol és a nyugtatók kreatív vegyítése és egy gumibugyi segítségével ma még színpadra áll. Az utolsó fellépés, soha többé már nem áll össze ez az ember. Ott a helye minden jóérzésű liberálisnak. Állítsuk meg a fasiszta csürhét, veszélyben a demokrácia, náciknáciknáciknácik, blutty.

ZENÉÉÉÉÉÉT!

Tavalyi képek, tavalyi élmények. Demszky Gábor utolsó előtti fellépése a Március 15 téren, lelkes szkinhedek előtt.

Gödör, Deák tér, blog, Budapest, Demszky Gábor, fotók, képek, Március 15, photos, installáció, gépkocsi, public art, street art
Már a meghirdetett kezdet előtt egy órával türelmetlenkedni kezdett az istenadta, követelni kezdték a vesszőfutás megkezdését: Gyere elő! Gyáva vagy! Hogy aztán a várva-várt Demszkyt megérkezésekor haladéktalanul “Húzzál haza” meg “Hülye vagy” kiabálással fogadják.

Összefoglaló:
Március 15.-ét és Demszky Gábort tavalyi képeinkkel üdvözöljük. Árpádsávok, inkálosok (vagy vmi hasonló, közpénzből nagyra hízlalt biztonsági cég), sünik, valamint egy láthatólag beszart Demszky. Körülötte gondterhelt arcú testőrök, érzik a szagot. És sok-sok eső. Petőfi Sándor beleszomorodva nézi a sót, Demszkynek bizony nem lesz szobra Budapesten. Az MSZP celebjei is megmutatják magukat, Steiner Zsír begurul tiszti esernyőtartójával, a bedagadt szemű Horváth Csabával. A Gödörben beszélő est, valamint kiégett autókból készített installáció. A felszínen jobbikosok szórakoztatják magukat, de néhányan benéznek sörözni a Gödörbe. Ettől sürgős mehetnékje támad a úri klienmtúrának, ifj. Körmös vezetésével eltávoznak a hújba.

blog, Budapest, Demszky Gábor, fotók, képek, Március 15 tér, photos

beengedők

blog, Budapest, Demszky Gábor, fotók, képek, Március 15 tér, photos

ez a divat

blog, Budapest, Demszky Gábor, fotók, képek, Március 15 tér, photos

valami bűzlik, nem kicsit, pedig gumibugyit húzott a főnök a náciveszély ellen

blog, Budapest, Demszky Gábor, fotók, képek, Március 15 tér, photos

rendőri vezetők: szolgálataikért cserében saját őrző-védő cégeik védhetik magukat a rendőrségi objektumokat

blog, Budapest, Demszky Gábor, fotók, képek, Március 15 tér, photos

szép se volt, jó sem volt, elég volt

kapcsolódó bejegyzésünk: Beszélő est gárdistákkal és szkinekkel

belváros, blog, Budapest, Demszky Gábor, dzsuva, falfirka, public art, street-art, tag, teg, teggelés, V. kerület, vandalizmus, Városháza, writer
belváros, blog, Budapest, Demszky Gábor, dzsuva, falfirka, public art, street-art, tag, teg, teggelés, V. kerület, vandalizmus, Városháza, writer



belváros, blog, Budapest, Demszky Gábor, dzsuva, falfirka, public art, street-art, tag, teg, teggelés, V. kerület, vandalizmus, Városháza, writerA Petyhüdt Liberális Farok koszos hivatala.
(visszatértünk a helyszínre)

Hullába nem illő rúgni, de Demszky Gábor történelmi érdemei miatt kivételt teszek: ez a testileg, lelkileg és erkölcsileg leépült egyén felelős azért, hogy az antifasisztáról már nem egy Mussolini-ellenes partizán jut az egyszerű ember eszébe, hanem egy közpénzt talicskázó, de közben torkaszakadtából fasisztázó tolvaj.

Gyurcsány méltó harcostársa, bár a barikád ellentétes oldaláról indult a karrierjük. Most, a vég kezdetén, mikor az óvadékról folyik leginkább a szó a barátai és cinkosai között, szívesen megemlékeznék húszéves polgármesterkedésének pozitív eredményeiről, de meglehetősen kevés jut az eszembe. Tulajdonképpen egy sem. Megfúrt világkiállítás, a régió vezető városának lecsúsztatása a futottak még kategóriába, “kapcsolati tőkések dzsentri-dáridója”. Még a buzikat is egy magamfajta nacistának kellett megvédenia a homofób csürhétől, miközben a seggéért aggódó liberális emberünk testőrök hada nélkül már a vécére se mer kimozdulni.

Demszkylendben a helyzet változatlan, a liberális dzsuva örök. Egy hónap elteltével újra körbefotóztuk a Városházát és környékét, ami leginkább egy utcafirkász/teggelő konferenciának helyszínére emlékeztet. Mindent elmond ezen, önmagát bizonyára nem balkáninak tartó ember helyéről Európában, hogy még a közvetlen környezetét sem igyekszik tisztán tartani. “Világvárosunk” szégyene a Fővárosi Polgármesteri Hivatal teledzsuvázott épülete.

belváros, blog, Budapest, Demszky Gábor, dzsuva, falfirka, public art, street-art, tag, teg, teggelés, V. kerület, vandalizmus, Városháza, writerA Bárczy István utca – Városház utca – Gerlóczy utca – Károly körút által határolt bürokrataelfekvő Fővárosi Önkormányzat épületét és közvetlen környezetét fotóztam. Bepillantás a Demszkykedvence Merlin színházba, önmagát a liberalizmus szellemi holdudvarának tekintő művész-és médiaértelmiség államilag-önkormányzatilag finanszírozott, kontraszelektált és belterjes társaságának találkahelyére. Ja, baller falragacsok nagy mennyiségben, a ret

BUDAPEST FŐVÁROS FŐPOLGÁRMESTERI HIVATAL

V.KER. VÁROSHÁZ U. 9-11.
1052 BUDAPEST
Telefon: 327-1000
Fax: 327-1000
GEO: 47.495037, 19.054619
Honlap: budapest.hu

Kapcsolódó: A zavarodott Demszky, avagy mi történt a világváros építőjével? (Pelle János, HVG), januári fotóink

Elkövető kismocskok: BOMER, DEOR, VISA, MOMX, JO!, LISTA1, TEEK, PNC, TKS, VAS, SODOR ELTA, DICK, FiÓKA, TISH, WCS, SLAM, SPORT, DARIO, LISH, RAMBO, EDIO, PEK, OTS, KESH, SNEZ, LHS, GLK, MST, CBU, PNC, LISH, HALF, NOA, NOAD, NTC, NÉMA, REKO 1, SDO (ősgenya, tán már visszavonult), UBSWCS, SIREN, DBOSB, DSG, KCS, FUNDA, KSROL, ETIL, GAMBY, MURDR, BENE, TYREX, DEVO, DREKO, ONE, TYRES, BANXI, ÉDEN, ROCKO, KEROL, ENZO, IDEG, GLK, SF, 3F, TECHNO, NMS (még 2005-ben követte el a dátum szerint), TRANCE, EGON1, UHS, ésatöbbi, valaki már megtaníthatná őket rejszolni, hogy ne a falainkat rondítsa a sok kényszeres hülyegyerek

Világvárost építünk, harmadik világbelit. Budapest 20 év Demszky után.

Hétvégi sopánka következik:

Megnéztük a világvárosépítő Demszky Gábor városházatáját , más néven a Városházát, más néven Demszkyland a Fővárosi Önkormányzat épületét. Faszom, faszom, eurokonform faszom, apicsába fúj a szél, fúj, fúj, szégyen, Művelt Európa meglátja, szlovák gyerek kiröhögi! mehetünk vissza Kazahsztánba vagy Sumériába, esetleg Vénusz.

Példát mutatok, részemről Vénusz. Nem várom meg a magyar föltámadást, húzom a belem sebesen elfelé, harmadik kozmikus sebességgel. Böröndöm útrakészen, benne Konrád György, ugyancsak készen.

Ajánlott irodalom: Gödör

A Demszky-korszak jelképe, a seggét féltő “liberális” politikusnak ez fog a sírján is díszelegni, mint legemlékezetesebb tette a nevével jelzett 20 évben.

Demszky: A gazda traktor nélkül is gazda

Demszky Gábor nem akarja korlátozni a gyülekezési jogot, a politikai rendezvények közterület-használatát szabályozó rendeletet egy joghézag kiküszöbölésének tartja. A főpolgármester a Városháza parkot azért záratta be, hogy a vandálok ne szedhessék fel újra a kockaköveket. Baromságnak tartja, hogy a gazdák traktorjaikkal szeretnének a kormányfő lemondásáért tüntetni, szerinte ugyanis a traktorok félelmet keltenek a budapestiekben. (index)

Demszky: A hatalom és a pénz igézetében óvszer nélkül szoptam le Gyurcsányt és Gergényit (csúnya pletyka, na)
Demszky: Olcsó horvátországi kéró, drága budapesti haverok a közbeszerzésben (ez is hazugság)

Petőfi híd, budai hídfő, SZDSZ, Petőfi híd, budai hídfő, Budapest,  Demszky Gábor,  traktor, traktorok, tilos, tiltás, Magyarország,  Hungary, budai hídfő, Újbuda, XI. kerület, Budapest, Demszky Gábor, Hungary, Magyarország, Petőfi híd, SZDSZ, tilos, tiltás, traktor, traktorok
Budapest, Petőfi híd, budai hídfő

Kurvák, stricik, drogosok, hajléktalanok, kínai piac, késdobálók, paprikások a spréjből. Worst of Budapest, bár városunk másik kapuja, a húgyos-szaros kőbányai KÖKI sem szerepel a képeslapjainkon. Ez itt a Nyugat vége, hagyjatok fel minden reménnyel, csatoljátok be a brifkót. A Westend bevásárlóközpont, az ígéretektől eltérően mégsem húzta magával felfelé a környéket, oh, nem. Nézegesd anyádat, éppen pénzt keresgél a sliccednél.

Budapest 20 évnyi Demszky után, térdig turhában. Még a komcsik is jobban törödtek városunkkal, mint a jelenleg regnáló politikai “elitünk”.

“A Máltai Szeretetszolgálat és a Hajléktalanokért Közalapítvány korábbi bejelentése alapján “örökbe fogadná” a Nyugati téri aluljárót és az abban lakókat. A tervek szerint a hajléktalanok is részt vennének az aluljáró tisztán tartásában, többek között ettől várják az aluljáró helyzetének normalizálását. Tekintse meg interaktív körképünket az aluljáróról!” (origó)

– Mennyi?
– 3000, szépfiú.
– Mi van benne?
– Szájazás, baszás.
– Hol?
– Van itt egy szexbolt, fejenkért egy ezresért felengednek fél órára.
– Szóval 5000 összesen?
– Igen. Gumi van nálam.

Mindent az autóforgalomért. Az egyszer már elkaszált tervet Demszkyék suttyomban mégis kivitelezték.

Alsó Budai rakpart, Buda, Budapest, szélesítés, Demszky Gábor, autó, forgalom, világörökség
Alsó Budai rakpart, Buda, Budapest, szélesítés, Demszky Gábor, autó, forgalom, világörökség

Közlemény
A Világörökség Magyar Nemzeti Bizottsága állásfoglalása
a budai alsó rakpart bővítésével kapcsolatban

2003 őszén a Budapest Világörökségéért Alapítvány levélben fordult a Párizsban székelő UNESCO Világörökség Központhoz (VK), amelyben tiltakozását fejezte ki a budapesti világörökségi helyszín magterületén – a budai alsó rakparton – tervezett beruházás miatt. Tiltakozásuk kizárólag a világörökségi látvány megváltoztatása, azaz a budai alsó rakpart kiszélesítése ellen szólt. Mint ismeretes, a Főpolgármesteri Hivatal a Csepeli szennyvízkezelő beruházáshoz kapcsolódó budai főgyűjtő csatornát tervezte a budai alsó rakpart kiszélesítésében elhelyezni.

Az UNESCO VK főigazgatója tájékoztatást kért a magyar világörökségi helyszínekért felelős tárcaközi szervezet, a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottság (VÖMNB) elnökétől, a nemzeti kulturális örökség miniszterétől. Ezt követően a VÖMNB Titkársága kezdeményezte, hogy a – budapesti világörökségi értékeket befolyásoló – tervezett beruházás várható következményeiről még a tervezés fázisában konzultáció kezdődjék az UNESCO szakértőinek bevonásával. Fenti lépésre azért volt szükség, hogy elkerülhessük az esetleges későbbi, költségigényes beavatkozásokat.

A VÖMNB kezdeményezéséhez a Főpolgármesteri Hivatal csatlakozott, így 2005. márciusában közösen rendeztük meg a témát érintő szakértői egyeztetést Budapesten. A konzultáció során az UNESCO VK által felkért szakértők előtt valamennyi érintett fél – a beruházó, a tervező, a kivitelező, a hatóságok és a civil szervezetek – képviselői ismertette terveit és szakmai véleményét.

Az UNESCO szakértők a helyszínen szerzett tapasztalatok alapján alakították ki véleményüket, amelyet a Világörökség Központ hivatalos úton juttatott el a VÖMNB Titkárságához, 2005. júliusában. Ez a mintegy 40 oldalas szakértői vélemény fogalmazza meg azokat a pontokat, amelyek be nem tartása a budapesti világörökségi helyszín Listán maradásának súlyos veszélyeztetését jelentheti.

A Világörökség Központ által közvetített szakvélemény, és így annak ajánlásai nem kötelező érvényű döntések, azonban a világörökségi helyszínek érdeke ezek megfontolása alapján felelős műszaki megoldást kialakítani. Nem arról van tehát szó, hogy az 1972-es UNESCO Világörökség Egyezmény végrehajtásáért felelős Világörökség Bizottság (még kevésbé maga az UNESCO) akár korábban, akár az ez év júliusában megtartott 29-ik ülésszaka során bármilyen formában megnyilatkozott volna ebben a kérdésben. A szakértői látogatással éppen azt sikerült megelőznünk, hogy a Világörökség Bizottságnak kelljen foglalkoznia a budapesti helyszín esetleges veszélyeztetettségével, mint ahogy az Bécs és Köln esetében történt.

A szakvélemény átfogóan, ugyanakkor részletező alapossággal foglalkozik az egyes terv-változatok értékelésével, besorolva azokat az általa felállított „el nem fogadható”, elfogadható” és „javasolt” kategóriák valamelyikébe:

1. Elfogadhatatlannak értékelt változatok:
– a rakpart szélesítése és azon 4 sávos út kialakítása;
– a rakpart szélesítése és azon 2 felszíni + 2 alagútban futó sáv kialakítása, a világörökségi szakaszon megépített alagúttal, azon kívül pedig 4 sávos út építésével;
– minden olyan változat, amely új védőművek építésével (ezáltal a régiek elbontásával/eltakarásával) szélesítené a rakpartot (még akkor sem, ha ez nem jár együtt az út szélesítésével).

2. Elfogadhatónak értékelt változatok:
– a jelenlegi helyzet fenntartása;
– a rakpartok forgalmának átszervezése (pl. egyirányú forgalom a folyó mindkét partján); illetve
– a főgyűjtő elhelyezése esetében csak azok a változatok, amelyek nem járnak együtt a rakpart bővítésével (ld. 3. pont)

3. Javasolt (preferált) változatok:
– A világörökségi értékek megőrzése és azok kihasználása szempontjából legelfogadhatóbb változat: az út megszüntetése és a rakpart gyalogosok általi használata;illetve
– a főgyűjtő elhelyezése a rakpart szélesítése nélkül, amely a világörökségi értékek megtartása mellett a következő változatok valamelyike szerint lehetséges:
• a Fő utca alatt, vagy
• a felső rakpart alatt, vagy
• a meglévő alsó rakpart alatt,vagy
• a Duna medrében, vagy
• mélyen a talajban elhelyezve.

A magyar illetékesek kérésére az UNESCO VK által szervezett szakértői helyszíni szemle és értékelés megállapításait és javaslatait a tervezett beruházás megvalósításánál, a végleges döntések meghozatala előtt lehet és kell figyelembe venni.

Mindezek természetesen nem jelentik sem a kiemelt környezetvédelmi beruházáshoz kapcsolódó budai szennyvíz főgyűjtő meghiúsítását, sem a lakosságnak a budai világörökségi Duna-part használatának lehetőségétől való megfosztását. Az UNESCO VK szakértőinek értékelése és javaslatai éppen a műszaki fejlesztéseknek a kulturális örökség értékeinek megóvását figyelembe vevő megvalósítását segítik elő.

Budapest, 2005. augusztus hó 16-án

Dr. Varga Kálmán
ügyvezető elnök
Világörökség Magyar Nemzeti Bizottsága

Ünnepeljünk együtt! Tíz éve közölte Petya Katyával, hogy szereti, mindezt egy festékszóróval a Lánchídra felfújva. Reményeink szerint a szerelmi vallomás utat talált Kátyá szívéhez és azóta gyerekeik már iskoláskorúak, a kis Oleg talán már hasonló önvallomásokat firkál az asztal lapjára és fiúvécé falára. És talán a híd gazdája (hídmester? Főváros? Demszky Bábor?) vehetné a bátorságot és egy gőzborotvát ragadva letakaríthaná a hídat. Csak reménykedünk, hátha…

Van valamelyik olvasónknak egy gőzborotvája? Kölcsönbe kellene, kb. egy órányi időtartamra. Valakinek el kell kezdeni kitakarítani ezt a várost.

Катя, я любю тебя!Петя Demszky Gábor, falfirka, Fővárosi Önkormányzat, Lánchíd, pesti hídfő, Széchenyi híd, vandalizmus
Катя, я любю тебя! Петя, Demszky Gábor, falfirka, Fővárosi Önkormányzat, Lánchíd, pesti hídfő, Széchenyi híd, vandalizmus, Budapest, Magyarország, Hungary, graffiti, tag, love, orosz, russian, Россия
Катя, я любю тебя! Петя, Demszky Gábor, falfirka, Fővárosi Önkormányzat, Lánchíd, pesti hídfő, Széchenyi híd, vandalizmus, Budapest, Magyarország, Hungary, graffiti, tag, love, orosz, russian, Россия

Budapest új jelmondata: Bódévárost építünk a haverokkal 😀
A BKV viszonteladója, a Frear Kft óljai városszerte

BKV viszonteladói partner, Budapesti Közlekedési Vállalat, bérlet, Demszky Gábor, jegy, világvárost építünk, XIV. kerület, árusítás, Örs vezér tere
BKV viszonteladói partner, Budapesti Közlekedési Vállalat, bérlet, Demszky Gábor, jegy, világvárost építünk, XIV. kerület, árusítás, Örs vezér tere
“Világvárost építünk” sorozatunk újabb gyöngyszeme következik. Miután a BKV már olyan alapfeladatait, mint a jegy- és bérletárusítás sem tudta házon belül megoldani (ráfizetéses?), fájó szívvel kénytelen volt kiszervezni a tevékenységet a haveroknak magánszférának, amelynek viszont előttünk ismeretlen okok miatt megéri. Van ez így, volt ez így.

A “BKV viszonteladói partner” fedetlen, ócska bódéiról már írtunk a Lehel tér kapcsán, de most újszerű architektúrával találkoztunk. A bódégák hátában levő betonépületben meg üresen és kihasználatlanul állnak az “átkosban” kialakított jegyárusító kuckók.

Ez megér egy posztot, meg bizony. Demszkygrád, világvárost építünk, 2009.