Archive for the ‘statue’ Category

Lám, a nemzet érdekében végzett kemény munka elnyeri méltó jutalmát.

Szarvas Gábor szobra az Akadémia előtt. Erősen korhatáros. Sztem simán lenyomja Bellini elélvezős Szent Terézét. Bár az is igaz, hogy egy ilyen se keze-se lába úr kevés veszedelemmel bír a serdülő szűzre, pláné, hogy a büsztre és alapzatra lelkesen feltekeredő pucér kiscsaj kemény fémből van.

Szarvas Gábor, public art, Budapest, V. kerület, belváros, Roosevelt, MTA, Akadémia, statue, szobor, street-art, best of, pedo

SZARVAS GÁBOR nyelvész, a magyar nyelvművelés megteremtője (szül. Adán 1832. márc.22., megh. Budapesten 1895. okt. 12.). A szabadságharc idején nemzetőrnek jelentkezett, de fiatal kora miatt nem vették be. Ezután a bencés rendbe lépett, de 1852-ben érettségi után otthagyta a rendet és jogász lett, tanulmányait azonban betegsége miatt abba kellett hagynia.1858-ban tanár Egerben, 1860-ban Baján, 1861-től 1869-ig Pozsonyban, közben letette a tanári vizsgát. 1869-től 1881-ig Pesten gimn. tanár, 1879-től súlyos szembaj támadta meg.

Már 1858-ban megjelentek tárcái a Hölgyfutárban, a Bajai Közlönyben és az Aldunai Lapokban közölt humoros írásokat Pap Rika álnéven. Az utóbbinak egy ideig társszerkesztője is volt. Országos hírnévre nyelvészeti munkásságával tett szert. Az MTA a m. nyelv kutatását és művelését szolgáló folyóirat létesítésével bízta meg. Így indult meg 1872-ben a Magyar Nyelvőr, amelyben küzdött a magyartalan szóalkotások ellen, és kiváló etimológiai cikkeket írt. Az új folyóirat köré csoportosította a magyar nyelvtudomány legtehetségesebb munkásai (Simonyi Zsigmond, Szinnyei József, Munkácsi Bernát stb.).

Tagja volt a helsingforsi (helsinki) finn-ugor társaságnak. A m. Nyelvművelés egyik kiváló munkása volt. Állást foglalt az erőszakos nyelvújítás és az idegenszerű fordulatok ellen. Kutatásai során tisztázta a nyelvújítás határait. Budenz Józseffel és Szilády Áronnal szerk. a Nyelvemléktár I – III. kötetét (Bp., 1874 – 75). A magyar igeidők című munkájával (1872) akadémiai jutalmat nyert. Simonyi Zsigmonddal együtt szerkesztette a Magyar Nyelvtörténeti Szótárat. Eredményes munkássága elismeréséül a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd rendes tagjává választották. 1879-ben súlyos szembetegség támadta meg, látását teljesen elvesztette, 1881-ben nyugalomba vonult.
F. m. Magyartalanságok (Pest, 1867); A magyar igeidők (Pest, 1872); A magyar nyelvújításról (Bp., 1875); Magyar nyelvtörténeti szótár (IIII., Bp., 1890 – 93. Simonyi Zsigmonddal együtt, az MTA nagyjutalmát nyerte).

Emese egy turullal, Zeusz hattyú képében Lédával (a Kilus szobor Budapesten?), most meg ez is, nesztek. A jónevű Meridien hotel gondosan visszaállíttatta a néhai rendőrszékhely oldalára az szobrokat, oszt tessék. Itt látható egy szegény szárnyast abuzáló férfiember, a figyelmes járókelők legnagyobb örömére.

Budapest, Deák Tér, Meridien Hotel, Medve szobor, street art, zoofília, szodomia, bestialitás, szodómia, eltévelyedés, blog, Magyarország, Hungary, funny, vicces, statue, denkmalLelőhely:
Le Meridien Hotel, Budapest, V. kerület, Erzsébet tér 9

További abuzálós szobrok: Szent István Park

Úgy tűnik, h a Bibó István nyomdokvizein evickélő elvtársaknak az összetarhált közpénzből már nem futotta a múlt és a jelen korlátainak harmonikus egyesítésére.

Budapest,  XIII. kerület, Szechenyi rakpart, Markó utca, Bibó István szobra, szobra, szobor, statue, denkmal, emlékmű

Budapest,  XIII. kerület, Szechenyi rakpart, Markó utca, Bibó István szobra, szobra, szobor, statue, denkmal, emlékmű
Budapest,  XIII. kerület, Szechenyi rakpart, Markó utca, Bibó István szobra, szobra, szobor, statue, denkmal, emlékmű
Bibó István szobra, Budapest, denkmal, emlékmű, Markó utca, statue, Szechenyi rakpart, szobor, szobra, XIII. kerület,  Bibó István Demokrácia Alapítvány,  az Emberarcú Politikai Kultúráért Alapítvány,  a Ma-Holnap Közéleti Vitaklub,  a Pallas Páholy Baráti Kör Országos Egyesület,  a Bibó István Közéleti Társaság,  az Erdei Ferenc Társaság,  az Otthont Magyarországból Összefogás,  a Tekintet Kulturális Közalapítvány,  a XXI. Század Társaság és  a Nagy Imre Ház Alapítvány“Tiszteletbeli Elnök: ifj. Bibó István, Társelnökök: Halda Aliz, Kocsis András Sándor és Vitányi Iván, Titkár: Gáspár István, Tagok: Balogh András, Deák Péter, Görgey Gábor, Márton László, Sándor Iván, Zsigmond Attila, és Matók Mária, A Bizottság szakértői: P. Szűcs Julianna és Kovács Péter.”

“2005. május 20-án 10 óra 30 perckor Göncz Árpád V. köztársasági Elnök, Gyurcsány Ferenc Miniszterelnök és Kenedi János leleplezik Bibó István szobrát a Széchenyi rakpart – Markó utca Dunaparti találkozásánál.”

cím: Budapest, Újlipótváros, XIII. kerület
Széchenyi rakpart – Markó utca

Régebbi szösszenetünk, bele az internetbe, gátlás nélkül.

Budapest, denkmal, Hattyú, Hungary, I. kerület, Kilus kút, Léda, Magyarország, Melocco Miklós, mitológia, statue, szobor
Budapest, denkmal, Hattyú, Hungary, I. kerület, Kilus kút, Léda, Magyarország, Melocco Miklós, mitológia, statue, szoborSzemembe nézett s szivéért nyúlt,
Az arcomon még most is érzem:
A bús csodáknak ligetében
Arcomhoz vágta a szivét,
Meleg, beteg, szegény szivét.
(Ady: Léda szíve)

Léda története erősen hasonlít Emesééhez: mindketten egy szárnyassal helytelenkedtek, sőt gyerekük is születtek a genetikai zűrzavarból.

“Emelte az első kerület lakóinak városszépítő szándéka 1987-ben”

Akkor még javában dühöngött a munkás-paraszt ávó, talán ezért emeltek a Várnegyed polgárai görög és nem a magyar mitológiából ihletett szobrot a köztérre. Azóta turulos is van.

helyszín: Budapest, I. kerület, Mészáros u. – Pálya u. sarka

Viszont wtf is Kilus?

Bibó István szobra, Budapest, buhera, denkmal, Dunapart, kép, Parlament, Pest, pictures, V. kerület, statue, szobor, vicces, belváros,
Bibó István szobra, Budapest, buhera, denkmal, Dunapart, kép, Parlament, Pest, pictures, V. kerület, statue, szobor, vicces, belváros,

Bibó István szobra, Budapest, buhera, denkmal, Dunapart, kép, Parlament, Pest, pictures, V. kerület, statue, szobor, vicces, belváros,
Magyarosan megbuherált korlát Bibó István szobránál. Elnézést a fotók minőségéért, majd visszasétálunk nappal.

István Bibó (Szeged, August 7, 1911–Budapest, May 10, 1979) was a Hungarian lawyer, civil servant, politician and political theorist. During the Hungarian Revolution he acted as the Minister of State for the Hungarian National Government. When the Soviets invaded to crush the rebellious government, he was the last Minister left at his post in the Hungarian Parliament building in Budapest. Rather than evacuate, he stayed in the building and wrote his famous proclamation, “For Freedom and Truth”, as he awaited arrest.

Babits Mihály fémbe öntve a Vérmezőn, kalapját levéve mintha mondani akarna valamit., Mögötte tujasor, mely eltakar egy régebbi szobrot. Babits hátat fordít a “budai önkéntes ezred katonái” szobrának.

“A budai önkéntes ezred katonáinak emlékére, akik 1945 január februárjában a szovjet csapatok oldalán harcoltak hazánk és a főváros felszabadításáért. Közülük több százan az életüket áldozták. Állítatta Budapest Főváros Tanácsa VB. 1967”

Babits mellett egy máris hiányos, megrongált idézetfal, ahol az első kerület jelesei egy-egy Babits idézettel szerepelnek, a nagy költő farvizén maguknak is szobrot állítva.

2008. november 26. szerda 13:54 – Hírextra

Babits Mihály, szobor, díszpolgárok, Vérmező, Bugát lépcső, statue, Budapest, I. kerület, tujaA költő születésének 125. évfordulóján, szerdán avatták fel Marton László szobrászművész Babits Mihály-szobrát Budapesten. A Vérmezőn, a Bugát lépcsőnél álló, egy “idézetfallal” kiegészített emlékmű Babits első köztéri szobra Budapesten – hangsúlyozta az alkotás leleplezése előtt Nagy Gábor Tamás, az I. kerület polgármestere.

Az emlékművet finanszírozó Budavári Önkormányzat vezetője szerint nem véletlen, hogy a költő eddig nem kapott szobrot a fővárosban. “Babits olyan próféta volt, akit nem szívesen hallgattak” – fogalmazott, hozzátéve: ebben a változásokkal, válságokkal teli korban azonban szükség van egy biztos iránytűre, és ez Babits, az erkölcs embere lehet.

Vasy Géza, a Magyar Írószövetség elnöke a kettős évfordulóra hívta fel a figyelmet: 125 éve, 1883. november 26-án született Babits Mihály, de idén százéves a sokáig általa szerkesztett Nyugat című folyóirat is.

“Emberként és művészként egyaránt példa lehet számunkra (…) az igazságra és a szépségre való törekvésével” – méltatta a költőt Vasy Géza, majd hozzátette, Babits lírájával, esszéivel, regényeivel, műfordításaival, de szerkesztőként is jelentős életművet hagyott maga után.

Mint az írószövetség elnöke megjegyezte, Marton László szobra arra a környékre került, ahol Babits utolsó éveit töltötte.A szobor mellett helyet kapott egy “idézetfal” is, ahol az I. kerület díszpolgárai és a Budavárért Emlékérem birtokosai által választott versrészleteket helyeztek el a költőtől.

Az emlékműegyüttest Finta József tervezte, az egészalakos bronzszobor a közelmúltban elhunyt Munkácsy- és Kossuth-díjas szobrászművész, Marton László egyik utolsó köztéri alkotása.

A szoboravatás a kerületben zajló Babits-zarándoklat része, melynek során a Budavári Önkormányzat egy-egy emléktáblát is felavat Babits Mihály budai otthonainál: pénteken az Attila út 133. (akkor még Attila út 95-99.) számú háznál, ahol 1931 áprilisától 1937 augusztusáig lakott, szombaton az Attila út 103-as (akkor 65/b) számú háznál, ahol 1937 augusztusa és 1940 májusa között élt, majd vasárnap a Logodi út 31-nél, ahol a költő 1941-ben bekövetkezett haláláig lakott.

A táblaavatások után mindhárom napon megnyílik a Babits-emlékkiállítás egy-egy részlete a Várnegyed Galériában. A tárlat korabeli bútorokkal, fotókkal idézi fel Babits Mihály és felesége, Török Sophie budai otthonait, azt a miliőt, amelyben versek, esszék, a XX. századi magyar irodalom remekei és a Nyugat hasábjai is születtek. Mindhárom részmegnyitón irodalomtörténészek, drámapedagógusok idézik fel azokat az éveket, amikor Babits Mihály feleségével az adott lakásban élt.

View Babits Mihály szobra in a larger map

Vérmezőhöz kapcsolódó poszt: Szitakötők

Budapest rejtett szépségei. Talán blogot indítunk mi is Budapest szép oldalát fotózva (thnx, csakaszépre 😀). Ez itt egy Medveszobor a második kerületben. Anti-Disney stílusban, a giccsgyártó cég antropomorfizmusát mellőzve faragot remeket a kőbe egy ismeretlen mester. A szobor mögötti iskola felújítása Cságoly Ferenc munkája, egyik kedvenc épületünk. Még visszatérünk a témához.

II. kerület,  Budapest, Medve utca, Medve szobor, Magyarország, statue, statues, szép, beautiful
II. kerület,  Budapest, Medve utca, Medve szobor, Magyarország, statue, statues, szép, beautiful“Medve utca. Nevét az utca egykori 2. számú házán elhelyezett diót majszoló medve szoborról kapta”.

Bojár Iván András, Rogán Antal, V. kerület, belváros, Budapest, Magyarország, Horthy Miklós, rendőr, szobor, police, polizei, statue, denkmal, k.u.k, Zrinyi utca, Október 6 utca
“Ritka, mint a posztos rendőr” 

(blogunk saját fejlesztésű közmondása)

ojár Iván András, Gödör Klub, Demszky Gábor, V. kerület, belváros, Budapest, Magyarország, statue, denkmalAzt mondja ez a Bojár Iván András nevű Demszky-tanácsnok a Népszavában, hogy szerinte a XXI. század elején XIX. századi bronzszobrokat felállítani “retrográd” dolog. Fasztudja, van benne valami, de ellenpólusként ott a romos Gödör környékén levő szoborpark, az SZDSZ “szoborteljesítményével” egy külön posztban fogunk foglalkozni (Rajk László építészeti handabandájáról meg itt olvashat). 

Az MSZMP Központi Bizotságának javaslatára  2007-ben a Magyar Gyurcsányi Állami Független Nácimentesített Televízió a Sajnálatos Októberi Események után az MSZMP Központi Bizotságának megrendelésére, a rendőrség imázsának javításának céljából Tűzvonalban címmel szappanoperát indított a tévénézők szórakoztatására. Ettől még nem esett ki a sör a szánkból.

Viszont.

Belváros, Bojár Iván András, zsáner, paróka, Budapest, denkmal, Horthy Miklós, k.u.k, Magyarország, Október 6 utca, police, polizei, rendőr, Rogán Antal, statue, szobor, V. kerület, Zrinyi utca2008. október 20-án Rogán Antal kerületi polgármester és Bencze József országos rendőr-főkapitány közösen “Rendőr” szobrot avatott a Belvárosban, a Zrínyi és az Október 6. u. sarkán. Na, ettől viszont igen el is neveztük Rogánt “Rendőrökkel táncolónak” meg “Kétkapus Focistának”.

Deaztán! Megnéztük. Ésláttukhogy. Hogy ez egy nácista rendőr 😀

A k.u.k. és Horthy-korszak posztos közrendőre nyilvánvalóan nem Pártunk és Államunk vezetőinek segge védelmezésében hatalmas érdemeket szerző Rebisznek állít emléket (hm, ennek a sheriffnek azonosító száma van, elől, a csatján, nem a sisakja hátsó részén), hanem régebbi elnyomóknak. De a turisták látványosan szeretik, biztonságot sugároz és ez a lényeg egy belvárosban :D. Illyés András pszichológus szobrászművész szimpatikus macit rendőrt alkotott, akiről elhihető, hogy alapvető feladata a mi rosszfiúktól való megvédelmezésünk.

Ajánlott irodalom: reakcio.hu (csúnya köpködös/künikus),  Népszava (hozzák a várhatót a Kapolyi-fiúk), ELTE online (okostojás), polgárinfózsaru.hu (boldogan rejszolós), kaposest 

kapcsolódó: a csendőrség (wikipédia), az oktogoni csata a békebeli időkből (mikor pisztolyokkal és vasbotokkal felfegyverezve várták a k.u.k. rendőröket a tüntetők)

Körbefotózott kedvenceink: Szitakötők, Rollerező, A Szent István park és szobrai, Turul, Letört fejű Kiskirálylány, Zamenhof, Főnix

Szitakötő, szitakötők, Vérmező, II. kerület, odonatológia, dragonflies, dragonfly, Budapest, denkmal, szobor, statue, Magyarország, Hungary, Buda
Szitakötők (Dragonflies)

Budapest rejtett szépségei, tessék elkerülni a plázákat.

I. ker. Vérmező, a Mikó utca felüli bekerített játszótéren. A 1,8 m-es szobrot Kiss István 1979-ben készítette krómacélból és üvegből. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága tagjának seggnyalonci életművéből kilógó alkotás mára az odonatológusok nemzetközi hírű találkozóhelye lett, de a zöccségesek is kedvelik. A torukkal szerelmetesen egymásba kapaszkodott ragadozó rémek annyira megtetszettek a fogvacogtató hidegben arrafelé pihenő Drechauser&Co brigádnak (bor&ződ, mi?), hogy fotókkal örökítette meg a párocskát. Aszongya, hogy megtalálta Henry Moore King and Queen plasztikájának magyarországi megfelelőjét. És eközben vöröslettek a szemei, mint egy kohóból előszedett zsebóra.

Buda, Budapest, denkmal, Kiss István, dragonflies, dragonfly, Hungary, II. kerület, Magyarország, odonatológia, statue, Szitakötő, szitakötők, szobor, VérmezőA párzás általában több mint egy óráig tart – de már nem a levegőben, hanem a növényzeten, háborítatlan körülmények között. Ez alatt az idő alatt a hím előbb eltávolítja a nőstény párzó táskájából az előző hím ivarsejtjeit, majd megtermékenyíti azt. A szitakötők pénisze bonyolultabb szerszám, mint rovarvilág többi tagjáé, ugyanis csúcsán még egy kanál alakú, ostorszerű nyúlvány is nő: ezzel távolítja el a nőstényből a vetélytársak korábban elhelyezett spermiumait. Amint a lapát betalál arra a helyre, ami létének értelmet ad, a hím ritmikus, pumpáló mozgásba kezd, és addig működik, amíg a petesejtek környékét teljesen ki nem takarítja. A hím saját spermáját csak akkor engedi be, amikor már teljesen tiszta a terep. A rövid ideig tartó párzásokból kimarad az eltávolító szakasz.

Budapest, denkmal, kert, lakótelep, statue, SZDSZ, Szent István park, szobrai, szobrok, XIII. kerület, képek, photos, fotók, Újlipótváros, photo, statues, SZDSZBudapest, denkmal, kert, lakótelep, statue, SZDSZ, Szent István park, szobrai, szobrok, XIII. kerület, képek, photos, fotók, Újlipótváros, photo, statues, SZDSZ“A Szent István park hősei legendás nagyvadak
Texas zászló, bőrdzseki, de a szívük egy maradt
Hisz róluk szólt a nagy buli, az őrült új divat
Ezt hidd el bátran, kis pubi, egy old díszjampinak” (Hungária)

A Duna melletti Szent István Park Budapest egyik menő közép-felső-polgári lakótelepe, olyan embereket adott a magyarságnak, mint Tom “Hárommilliárd” Lantos, Fekete “Adóscsapda” János, Fenyő Miki és a Hungária, de vásárolt itt lakást az egyik Habsburg csemete is. 

Kis Edit

A Szent István parkban lakott Kis Edit./Én meg benne tanyázhattam hetekig./Duzzadt mell és izmos fenék. Kimerít/bármi képzeletet! Éppen egy limerik/versbe illő hasát, hosszú combjait/és a combja közét dicsérné emitt/a költő, rafinált, pajkos tetteit/részletezné, ha volna mersze, amit/persze nem akárhogy díjazott Kis Edit.

Budapest, denkmal, kert, lakótelep, statue, SZDSZ, Szent István park, szobrai, szobrok, XIII. kerület, képek, photos, fotók, Újlipótváros, photo, statues, SZDSZ“A mai Szent István park és környéke parcellázási, rendezési tervét 1933-ban fogadta el a Fővárosi Közmunkák Tanácsa, ebben az egyes telkeket körülépítő, zárt udvaros beépítésnél korszerűbb, keretes beépítést írtak elő. Az építési előírásokban meghatározták a területen létesülő házak homlokzati rendszerét is, így a Szent István park és környéke 1930-as években épült épületei az akkor már elfogadott modern stílust – még ha kommersz változatát is – képviselik. Legelegánsabb épülettömbje a Dunapark ház (XIII. Pozsonyi út 38-42. Hofstätter Béla és Domány Ferenc, 1935-36). Ebben a luxusbérházban az átlagosnál nagyobb szobaszámú, 4 szoba hallos lakások is épültek, a felső szinteken széles teraszt, illetve tetőkertet alakítottak ki. A házak közös terei is az átlagos színvonal felett álltak, a lépcsőkhöz és liftekhez tágas előcsarnok vezetett, falait ruskicai márvány borította, berendezési tárgyait nemes anyagokból, egyedi terv alapján készítették.” (wikipedia)

Budapest, denkmal, kert, lakótelep, statue, SZDSZ, Szent István park, szobrai, szobrok, XIII. kerület, képek, photos, fotók, Újlipótváros, photo, statues, SZDSZA park a Főváros kezelésében van, a többi lepusztultságához képest meglepő gondossággal karbantartva. Kerítéssel körbekerített, állandó portás-parkőrrel felszerelve, működő (!) szökőkúttal. Az SZDSZ és a Népszava olvasói is nagyon jól érzik magukat errefelé, gyakran tartanak összetartás-bulikat itt. 

A park szobrai a környező modernista lakótelepre az átkosban betelepülő komcsi káderek ízlésvilágát képviselik. A legrégebbi a dülledt szemű mesebeli tojószárnyas mezítlábas Zsákhordó (1948, Borbereki Kovács Zoltán), szocreál munkásábrázolás egy olyan környéken, ahol munkások helyett, khm, a munkások nevében uralkodó apparatcsikok laktak.

Budapest, denkmal, kert, lakótelep, statue, SZDSZ, Szent István park, szobrai, szobrok, XIII. kerület, képek, photos, fotók, Újlipótváros, photo, statues, SZDSZRaoul Wallenberg is képviselteti magát a parkban egy dülledt szemű mesebeli tojószárnyas pucér férfiemberrel, akit egy kígyó agyonverése közben ábrázolt a művész, Pátzay Pál. Az eredeti Debrecenben, a TEVA gyógyszergyár előtt áll. Az 1947-ben felállított és avatás előtt lebontott emlékmű Wallenberg domborművel tuningolt rekonstrukciója Rajk László kezét dicséri (a portrédomborművet Marosits István készítette). 
A Szent István park következő látnivalója dülledt szemű mesebeli tojószárnyas Lukács György szobra 1985-ből (Varga Imre), amikor az elvtársak már nem üldözték a lukácsista tanítványokat. A környéken lakók komfortérzetét a dülledt szemű mesebeli tojószárnyas Szír Csoport – Partizánemlékmű (1970) növeli, egy bizonyos Kovács Ferenc alkotása. A sort a dülledt szemű mesebeli tojószárnyas neves baloldali író, a Népszava Tiszteletbeli Főszerkesztője, Fejtő Ferenc szobra zárja (Kocsis András Sándor alkotása).

Ajánlott irodalom: fórum
További lakótelepek:

1. Kispest (XIV)
2. Gloriett (XVIII. kerület, Pestszentlőrinc),
3. Füredi utcai (XIV),
4. Wekerle (XIX. kerület, Kispest),
5. József Attila (IX. kerület, Ferencváros)
6. Havanna lakótelep (XVII. kerület, Kispest)
7. Gyárdűlő (Kőbánya, X. kerület)