vörösre festette haját a bögyöske
de lebuktatta a lábaköze
Szeretem, mert echte magyar. Nem pub, nem bár. És nem akar többnek látszani, mint ami: barátian olcsó csehó szakadt arcoknak. Egy faszos egérről elnevezett pincekocsma a demokratikus baloldaliak értékelvű közösségének székháza mellett, a rövid nevű Ó utca és Jókai sarkán. Hajléktalanok, csóró gimisek, eccerű belvárosi prolik, punkok, szkinek és egy csikágói félvér négercsávó. Félfehér négercsávó. Félnéger fehércsávó. Afróeurópai. Illetve afróamerikaieurópai. Bazmeg, jóarc. Valamint a már említett MSZP székházból stresszcsökkentőért leugró öltönyös bideskomcsik látogatják. És a környéket összefirkáló szararcú hülyegyerekek tegeit is felismertük az amúgy korrekten felújított klóban. Nagy nap volt tegnap a Bakegér történetében: a választások éjszakáján, vmi beteg SM ötlettől vezérelve lezárták a Maszop székházában a klót a sajtócsürhe előtt (baszki, hidegvízre talán a jövőben is futja, kedves elvtársak), oszt annyi újságírót láttak itt vizelni és inni, hogy csak na, csengett a kasszagép furtfeszt.
MSZP: Az újságírók jelentős része megunta a várakozást, ezért átültek a közeli Bakegér sörözőbe, ahol idős alkoholistákkal együtt nézik a választási műsort. Tudósítónk itt beszélt egy 67 éves úrral, aki saját bevallása szerint régebben Orbán Viktor művezetője volt, és Orbánon már akkor is látszott, hogy egy hataloméhes szemét. (mandiner)
Nyelőgép a hülyéknek, wurlitzer a rádiós turhát utálóknak, csocsó a közösségi játékot kedvelő ifjúságnak,valamint olcsó pia mindenkinek: üveges Aranyászok 240. Időnként razzia, de a rendőrség szokás szerint csak a hajlékonyakat zaklatja: ők félnek visszapofázni. Üres asztalt vagy csupán könyöklőt találni estfelé már reménytelen.
Oszt eccer sikerült du. 4-kor beülni, szal üres asztalt is találtunk, oszt este 8-kor már mindenkivel pertút ittunk a hátsó traktusban, elkértük a pultoscsaj telefonszámát, szkanderoztunk, végül már annyira jóba lettünk a tulaj nőcivel is, hogy a személygépkocsival idefuvarozott sörládáit dicső társaságunk cipelte alá a mélybe. Cserébe ingyensörök és wiszkyk érkeztek, meg az elbaszott homály. Szentjánosbogarak a viharban, a fotók tanúsága szerint hajnalban átmásztunk a közeli B. City Pubba.
drunk and ride a Bakegérről, fécbúkkon is rajta a kocsma, azanyját, Sörjárőr is berúgott itt, sőt ezt is tessék elolvasni: A Bakegér borozó történelmi kontextusai
Bakegér Borozó
cím: 1066 Budapest,
VI. ker. Jókai u. 4.
E-mail: bakegerborozo@gmail.com.
Nyitvatartás: Hétfőtől-Péntekig 07.00-03.00.
Szombat 10.00-03.00
frissítés: törzsvendégek, tegelő hülyegyerekek, anális abuzúsra érettek listája: Fióka (letelt a két év felfüggesztett?), Koji, Haze, NYC, DSG, LSO, Kuzin, CSG, Slow+Lifer+Pank, ACKOJA, SLOW+LIFER+UBK+FUGS, SACKO + DAOL+ GSPR + KOJA, 147 :
Meg a mindent überelő NO NAZIS falfirka
![Fekvése [szerkesztés] A sírkert az egykori Kerepesi országút (a mai Kerepesi út nyomvonala) közelében, Budapest VIII. kerületében található, a Fiumei út 16. szám alatt. Nyugatról a Fiumei út, délről a Salgótarjáni út, keletről az Asztalos Sándor utca, északról pedig a 2007-ben átadott Arena Plaza határolja. Területe 56 hektárt foglal el, ebből 24 hektár parkosított.[forrás?] A sírkert bejárata az é. sz. 47° 29’ 45’’ és k. h. 19° 5’ 3’’, mértani középpontja (Antall József sírhelye közelében) az é. sz. 47° 29’ 41’’ és k. h. 19° 5’ 28’’ pontján található. Részei [szerkesztés] Magyar Nemzeti Panteon, munkásmozgalmi panteon, az 1848-49-es szabadságharcok sírkertje, a Magyar Tudományos Akadémia sírkertje, a művészparcella, az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek sírkertje. Története [szerkesztés] A temető megnyitása [szerkesztés] Az 1840-es évek közepén szembesült Pest városa azzal a gonddal, hogy az addig a város fő temetkezési helyeinek számító Váci úti (vagy Terézvárosi), Ferencvárosi és Józsefvárosi temetők helyhiánnyal küszködnek. 1847. június 15-én a magisztrátus a város akkori határában, a Kerepesi országút déli oldalán jelölte ki az új temető (Neuer Friedhof vagy Kerepescher Friedhof) helyét, amely a mainál jóval nagyobb területet, mintegy 130 hektárt foglalt el. A helyválasztás nem volt minden előzmény nélküli: a leendő sírkert szomszédságában már volt egy katonai (Militär Friedhof), valamint egy régen felhagyott, korábbi temető is. Az első szórványos – főleg ortodox szertartású – temetésekre ugyanezen év júliusától került sor, de az új pesti temetőt hivatalosan csak két évvel később, 1849. április 1-jén nyitották meg. Az első hivatalos temetési ceremóniát április 12-én rendezték meg. A pesti polgárok nem fogadták nagy lelkesedéssel az új sírkert megnyitását. Nem csupán az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Pestet érintő hadmozdulatai nehezítették meg igénybevételét, de megközelítése sem volt könnyűnek mondható. A város legutolsó házai épphogy elérték a mai Nagykörút vonalát, s az azon túl elterülő szőlőskerteken át, nehezen járható dűlőutakon lehetett csak eljutni a temetőhöz. Jóllehet, az április 6-ai isaszegi csatát követően megsebesült, s a Rókus kórházban elhunyt honvédeket itt temették el állami végtisztességadás keretében, a pesti polgárság továbbra is inkább a túlzsúfolt pesti vagy a budai sírkertekben temetkezett. Pest köztemetője [szerkesztés] Kisfaludy Károly síremléke a Kerepesi úti temetőben Az 1850-es évektől azonban mind többen vásároltak családi sírhelyet a Kerepesi temetőben. A városvezetés téglafalat emelt a terület köré, s a fal mentén elkészültek a pesti polgárság első, ma is látható sírboltjai. A temetőt felparcellázták, kinőttek a földből az első kiszolgálóépületek (őrház, csontfülke, kápolna, halotti kamrák), s a temető kezelését kiadták egy Hochhalt György nevű vállalkozónak. A felszámolás előtt álló Váci úti temető halottait, valamint a Józsefvárosi temető nevezetesebb sírjait átszállították a Kerepesi útiba. Az egyik legnevezetesebb újratemetés Kisfaludy Károlyé volt 1859. november 21-én, de botrányoktól sem volt mentes az 1876-ig elhúzódó munka: végleg elkallódtak például Révai Miklós nyelvész (1750–1807), Miller Jakab Ferdinánd történész (1749–1823), Bihari János zeneszerző (1764–1827), Vitkovics Mihály író (1778–1829) és Megyeri Károly színész (1798–1842) földi maradványai. Az 1850-es évek második felétől egyre több pesti polgár végső nyugvóhelyévé vált a Kerepesi úttól délre fekvő terület. A bérlő azonban a sírkert állapotára és a parkosításra nem fordított kellő figyelmet, ezért a városvezetés 1860-ban a jogokat visszavette Hochhalttól. A sírkertet június 23-án köztemetővé nyilvánították, egyúttal gondoskodtak a többi pesti temető végleges bezárásáról is. A Kerepesi temető kezelését a város vette át, s Walthier G. Antalt bízták meg egy részletes rendezési terv kidolgozásával. Walthier a tervezettel 1865-re készült el, amelyben már helyet kapott a gondolat: dísztemetővé fejleszteni a Kerepesi úti temetőt. A felszámolt pesti temetőkből átszállított „nagy halottak” kitüntetett figyelem és díszes külsőségek között történő újratemetése adta meg a gondolat alapját, emellett a fal melletti sírboltokban nyugodtak már a sírkert fennállásának első évtizedeiben is olyan notabilitások, mint Röck István gyártulajdonos (1775–1850), Vörösmarty Mihály költő (1800–1855), Bajza József költő (1804–1858). Különösen sokat emelkedett a temető presztízse 1860-ban, amikor ide temették el a pesti diákok Habsburg-ellenes tüntetésén halálos sebet kapott joghallgatót, Forinyák Gézát, akinek gyászszertartása nagy tömegeket megmozgató, politikai szimpátiatüntetéssé vált. Az 1860-as évektől a város vezető tisztségviselőinek, a tudományos és a művészvilág nagyjainak, a gazdasági élet prominenseinek döntő többsége a Kerepesi úti temetőben lelt végső nyughelyre. Ekkor jelentek meg az első művészi igényű síremlékek, Izsó Miklós, Huszár Adolf, Engel József és mások alkotásai (a későbbi évtizedek sírszobrai között megtalálhatóak Donáth Gyula és Zala György munkái), és ekkor tervezték az esetenként csak jóval később felépült első mauzóleumokat is (például az Ybl Miklós tervei alapján 1872-ben felépült Ganz-mauzóleum). A 19. század második felében, majd egészen az első világháborúig a Gerenday Antal műszobrász, majd utódai által vezetett sírkőcég kapta a legtöbb megrendelést az ide temetkező politikusok, mágnások, tudósok, művészek családjaitól, és nem utolsósorban a polgárságtól: a Gerenday-cég által többnyire Olaszországból beszállított obeliszkek, sírkövek (egyedi és sorozatdarabok egyaránt) gondoskodtak a Kerepesi úti sírkert valóban reprezentatív megjelenéséről. 1874-ben – noha rendelet írta elő, hogy a köztemetőben a felekezetek nem temetkezhetnek egymástól elkülönülve – leválasztottak és fallal elkerítettek egy 55 hektáros részt a sírkert területéből, és megnyitották a Salgótarjáni úti zsidó temetőt, amely a Váci úti és a Lehel utcai izraelita temetőt volt hivatott tehermentesíteni. A terület azonban hamar megtelt sírokkal, és a második világháború után már csak elvétve került sor temetési szertartásra, addig azonban a pesti zsidóság legprominensebb alakjai temetkeztek ide: Wahrmann Mór politikus (1832–1892), Wodianer Fülöp könyvkiadó (1820–1899), Kaufmann Dávid vallásfilozófus (1852–1899), Weiss Manfréd gyáriparos (1857–1922), Fényes Adolf festőművész (1867–1945) és mások. A nemzet dísztemetője [szerkesztés] Az 1867-es kiegyezést követően fordulat állt be a Kerepesi úti temető történetében, amely a sírkert tényleges nemzeti panteonná válásához vezetett. A szabadságharc áldozatait és a Bach-korszak önkényének vértanúit csak ezt követően lehetett jeltelen sírjaikból kiemelni, és méltó keretek között nyugalomra helyezni. Az 1867-es évtől kezdődően vezetnek feljegyzéseket a temetésekről. Több kisebb jelentőségű újratemetést követően 1870. június 9-én került sor az első felelős magyar kormány 1849-ben kivégzett vezetője, gróf Batthyány Lajos temetési szertartására (mauzóleuma Schickedanz Albert tervei alapján 1874-re készült el). Eddigre a temető végleges (lényegében ma is fennálló) parcellaszerkezete kialakult, s a terület parkosítása is előrehaladott állapotban volt. Emellett azzal az aktussal, hogy a nemzeti kánonban a „legdrágább halottként” tisztelt Batthyány hamvait itt helyezték végső nyugalomra, elhárult minden akadály és egyenesen hazafiúi kötelesség volt a Kerepesi úti sírkert nemzeti panteonná nyilvánítását sürgetni minden fórum előtt. Ezt 1871-ben Feszl Frigyes meg is tette, s azt javasolta, hogy a párizsi Père Lachaise temető mintájára szűnjön meg a sírkert köztemetői jellege, s csak a nemzet nagyjai, a kimagasló eredményeket elért honfiak és honleányok (illetve családtagjaik) temetkezhessenek a Kerepesi úton. Nem volt a gondolat minden előzmény nélküli, 1841-ben már gróf Széchenyi István is felvetette egy nemzeti „üdvlelde” alapításának gondolatát, de láttuk azt is, hogy a Kerepesi úti temető történetét a kezdetektől fogva meghatározta egy ebbe az irányba mutató törekvés. A döntés azonban lassan született meg, s az sem gyorsította fel, hogy 1876. február 3-án itt temették el a nemzet másik nagy alakját, a haza bölcsét, Deák Ferencet. Mauzóleumát Gerster Kálmán tervezte, s csak 1884–1887 között épült fel, de évtizedekig – a Kossuth-mauzóleum 1903. évi elkészültéig – ez volt a sírkert szimbolikus középpontja, a környező parcellák pedig a legkelendőbb, s egyszersmind a legköltségesebb díszsírhelyeknek adtak helyet. Az ezt követően eltelt évek temetkezési gyakorlata azt bizonyította, hogy – ha hivatalosan nem is, de a köztudatban – a Kerepesi temető a nemzet panteonja: az 1870-es–1880-as években az élők soraiból távozott nagyjaink sokaságát temették el itt. Csak a legnevezetesebbek közül néhány: Toldy Ferenc irodalomtörténész (1805–1875), Fogarasi János nyelvész (1801–1878), Szigligeti Ede drámaíró (1814–1878), Arany János költő (1817–1882), Táncsics Mihály író-politikus (1799–1884), Feszl Frigyes építész (1821–1884); hosszas felsorolás helyett a további neveket lásd a „Nevezetes halottak” fejezetben. Végül a városvezetés 1885-ben érezte elérkezettnek az időt arra, hogy hivatalossá is tegye a sírkert státusát: ekkor nyilvánították dísztemetővé, és arról is rendelkeztek, hogy a nehéz anyagi körülmények között élő (és elhunyt) tudósok, művészek számára ingyenes szertartást és díszsírhelyet biztosítsanak. Hogy a város ne maradjon köztemető nélkül, tehermentesítésére 1886 májusában Kőbányán megnyitották a 183 hektáros Új köztemetőt. A Kerepesi úti dísztemetőben értelemszerűen megritkultak a temetések, számuk évenként ötszáz körül mozgott (s ezek nagy része is a már meglévő családi sírboltokat érintette). A temető a 20. században [szerkesztés] A művészparcella kialakítására 1928-ban került sor. A második világháborúban a temető súlyos sérüléseket szenvedett. 1952-ben megkezdték a felszámolását, azonban Sztálin halála után a Fővárosi Tanács döntése alapján megkezdték a Nemzeti Panteon kialakítását. 1956. október 6-án itt került sor Rajk Lászlónak és több rehabilitált kivégzett politikusnak az újratemetésére.](http://lh5.ggpht.com/_FwM4zu9yClg/S936K7Y0AAI/AAAAAAAAGUQ/qUoNuhCu6NA/s640/kerepesi-uti-temeto.jpg.jpg)
Budapest Blog 