Archive for the ‘Marx tér’ Category

Kurvák, stricik, drogosok, hajléktalanok, kínai piac, késdobálók, paprikások a spréjből. Worst of Budapest, bár városunk másik kapuja, a húgyos-szaros kőbányai KÖKI sem szerepel a képeslapjainkon. Ez itt a Nyugat vége, hagyjatok fel minden reménnyel, csatoljátok be a brifkót. A Westend bevásárlóközpont, az ígéretektől eltérően mégsem húzta magával felfelé a környéket, oh, nem. Nézegesd anyádat, éppen pénzt keresgél a sliccednél.

Budapest 20 évnyi Demszky után, térdig turhában. Még a komcsik is jobban törödtek városunkkal, mint a jelenleg regnáló politikai “elitünk”.

“A Máltai Szeretetszolgálat és a Hajléktalanokért Közalapítvány korábbi bejelentése alapján “örökbe fogadná” a Nyugati téri aluljárót és az abban lakókat. A tervek szerint a hajléktalanok is részt vennének az aluljáró tisztán tartásában, többek között ettől várják az aluljáró helyzetének normalizálását. Tekintse meg interaktív körképünket az aluljáróról!” (origó)

– Mennyi?
– 3000, szépfiú.
– Mi van benne?
– Szájazás, baszás.
– Hol?
– Van itt egy szexbolt, fejenkért egy ezresért felengednek fél órára.
– Szóval 5000 összesen?
– Igen. Gumi van nálam.

Tudtátok, hogy valamikor még parkettás váróterem is volt a pályaudvaron? Egy párhuzamos világban, az igénytelenség és közöny általános diadala előtt.

Szóljatok, ha valami nagy zökkenést éreztek. Talán lecsúszásunk végét jelzi, megérkeztünk a gödör aljára.

Berlin tér, Budapest, Marx tér, Nyugati pályaudvar, VI. kerület, Lenin körút, Nyugati tér, Teréz körút, Balkán, Bazár, igénytelenség
Berlin tér, Budapest, Marx tér, Nyugati pályaudvar, VI. kerület, Lenin körút, Nyugati tér, Teréz körút, Balkán, Bazár, igénytelenség

további bodébalkán: “Zöld Pont bevásárlóközpont