Archive for the ‘bomba’ Category

Zsidónegyed, Terézváros, VII. kerület.

Izélje fel Ön is az agyát, most a Dob utcából jelentkezünk, a falfirkászok városszépítő tevékenységének bemutatásával.

Néhány jobb cucc a falra kent szemétből:

Ahogyan Bodri megjelöli a területét…
(naná, hogy a kétfarkú kutya duplagondolja))))

politika és cenzúra, vagy miafasz

egy szarvakat viselő úr, talán a felszarvazottak istene, esetleg védőszentje: Szent József

a vegások sem maradhattak a tévé előtt: egyél spenótot, Popeye is azt eszi.

Spenótos tofu
3/4 kg spenót, 1 csésze cukrozatlan kondenzált tej vagy tejszín, 1/2 csésze joghurt,
1 teáskanál szóda-bikarbóna, 2 közepes paradicsom, 1 csésze vaj, 20 dkg tofu, 1 teáskanál friss reszelt gyömbér
(helyette 1 mokkáskanál gyömbérpor), 6 fokhagymagerezd, 1 teáskanál õrölt erõs pirospaprika, 2 közepes hagyma, só,
Az apróra vágott tofut kevés vajon süssük arany barnára. Fõzzük a spenótot puhára (a fõzõvízbe tegyünk szóda bikarbónát)
majd daráljuk le vagy turmixoljuk simára. Süssük az összevágott hagymát és fokhagymát vajban arany barnára, öntsünk
rá egy kis vizet majd fõzzük, míg a hagyma megpuhul. Tegyük bele a gyömbért, a hámozott és kockára vágott
paradicsomot, sót, pirospaprikát és fõzzük sûrû szafttá. Tegyük bele a spenótot és a joghurtot majd fõzzük még néhány
percig. Adjuk hozzá a sült sajtdarabokat és kavargassuk, amíg a spenót elválik az edény oldalától. Öntsük bele a
kondenzált tejet vagy tejszínt és fõzzük pár percig. Melegen tálaljuk.

a Bánkitó fesztivál stencilje, a kapitalisták is éllnek az olcsó gerillareklám lehetőségével
(őket pl. meglehetősen könnyű lenne a hereszorítóra felszerelni, ha bárkit is érdekelne a város mai állapota))

banánok és majmok: ezen erősen röhögtünk
Jim Morrison, Mr. Bean (stencil)

végezetül a Kétfarkú Kutya rágcsálója egy légkalapáccsal lerombolja a Zsidónegyedet

Néhány ismertebb falfirkász: GJV2, AHAM, SEEK, Blez, Cap, Mega, FNC + MST…

hajrá, erre tessék továbbhaladni a falfirka blogunkra

heti hörgmetálunk következik.

Duna-korzó, Dubarry, Schuch-Schuch és igénytelenség

Csak a turisták gyors lehúzása minimális befektetéssel, a hírhedten igénytelen magyar vendéglátóipar egyik összefirkált jelese a világörökség kellős közepén, a Duna-korzón:
Dubarry kávéház és Étterem (Schuch-schuch, wtf)

Cím:
1051 Budapest – V. kerület, Szende Pál u.
(térkép)

“Az UNESCO Világörökség Bizottsága 1987-ben emelte világörökségi rangra Budapest Duna-parti látképét . Egy gyönyörű teraszos ÉTTEREM ÉS KÁVÉHÁZ ahonnan a Dunára és a BUDAI VÁRRA lehet látni. A vendéglátás kiváló. A konyha a hagyományos magyar konyhát helyezi előtérbe. Nagyon különleges a töltött káposzta és a tejfölös csirkepaprikás .A hangulatot fokozza a jó élő gitárzene és ének.”

Duna-korzó, Dubarry, Schuch-Schuch és igénytelenségGLK (itt egy videón dicsekszik a kis cukipofa), OSB, LHS, Budapest legfőbb vizuális környezetszennyezői az óriásplakát-maffia után

Duna-korzó, Dubarry, Schuch-Schuch és igénytelenségitt járt ENTER (aka farokhegyező kistáska)

Duna-korzó, Dubarry, Schuch-Schuch és igénytelenségBp egyik legkártékonyabb kistaknya, GLK is odafosta a nyomorult kis tegjét
Egon egyenlő GLK? esetleg egyik puncikerülő itt haverilag kisegítette a haverkáját?

Duna-korzó, Dubarry, Schuch-Schuch és igénytelenségZMG, INCOME

omladozó házfal, valamint jó öreg EGON, hogy a pöcse nőjön térdig

DB, OSB és ASS AS, a spriccelőbajnok

ENTER 07 (ezek szerint a Dubarry magyarosch vezetése 2007 óta le se szarja a szaros falait)
Oszt szüret, tekintse meg a Dunához való szarszagú lejárót, fel lehet háborodni

Hungary, pictures, photo, fotó, kép, firka, falfirka, Budapest,  Dunakorzó,  Duna-korzó, Corso, blog, street-art, graffiti,  bomba, tag, writers, teggelés, vandalitmus, KOLEN-KO, YPG, IDY, ZS 47, FBST, SUR, IVC, FBMDO, teg, teggel, tegger
Budapest,  Dunakorzó,  Duna-korzó, Corso, blog, street-art, graffiti,  bomba Hungary, pictures, photo, fotó, kép, firka, falfirka, Budapest,  Dunakorzó,  Duna-korzó, Corso, blog, street-art, graffiti,  bomba, tag, writers, teggelés, vandalitmus, KOLEN-KO, YPG, IDY, ZS 47, FBST, SUR, IVC, FBMDO, teg, teggel, tegger
Budapest,  Dunakorzó,  Duna-korzó, Corso, blog, street-art, graffiti,  bomba
Néhány a Dunakorzó falfirkái közül, az egyik húgyos-szaros világvárosi lépcsőn. (KOLEN-KO, YPG, IDY, ZS 47, FBST, SUR, IVC, FBMDO, KOLEN-KO, YPG, IDY, ZS 47, FBST, SUR, IVC, FBMDO, COOBOL, COOROL, FURID, KRIOL)
Tovább a street-art blogunkra

Hm, ezek majdnem olyan kártékonyak, mint Hagyóné Demszky (thnx, Mirc): glk sick business rolx egon serc ben traf pese ekin sherc ecin rip tenta (itt a videó a szaros kis suttyókról, grrrr, egy beszpídezett-beviagrázott Gergényikkel töltött verembe kellene lökni ezeket a surmókat)

Talán nem öncélú (graffiti)bomba a Márvány és az alkotás utca sarkán levő épüéet kéményén Hm, közhasznú (graffiti)bomba? Társadalmilag elkötelezett street-art?

Az Index elődje, az Internettó székházával szemben (RIP by Andrassew Iván).

blog, bomb, bomba, Budapest, CO2, global warming, graffiti, Márvány utca, széndioxid, XII. kerület
blog, bomb, bomba, Budapest, CO2, global warming, graffiti, Márvány utca, széndioxid, XII. kerület, treet-art, street art, streetartXII. kerület, Márvány utca (Alkotás sarok)

Kapcsolódó: Elnézést kérünk az éghajlatváltozás miatt

Nem csak a lakótelepiek igénytelenek. Az állítólagos polgárok házait, sőt újságíróit is ellepi a dzsuva.

Budapest,  graffiti,  street-art, blog,  writers,  igénytelenség,  vandalizmus,  érdektelenség, Hegyvidék szerkesztőség, Beethoven utca
Budapest,  graffiti,  street-art, blog,  writers,  igénytelenség,  vandalizmus,  érdektelenség, Hegyvidék szerkesztőség, Beethoven utcaCím: 1126 Budapest, Beethoven u. 2/A
Fax: 356-3446, 355-2494
Email: hegyvid@mail.datanet.hu
Web: http://www.comp-press.hu/hegyvidek

Primkó graffiti, vagyis bomba

A választásokra készülődve illetékeseink lepucolták a Boráros tér aluljáróját, de a MIOH nevű kiscsótány máris akcióban, lelkesen a falra kente területjelző kakiját.

Egyúttal belátjuk, hogy a magyar lelkekre dzsuvásodott közönyt még horogkereszttel sem lehet átütni. Ennyit a hurráoptimizmusról.

Budapest, bomba, blog, graffiti, street art, MagyarországLelőhely: Budapest, IX. kerület, Ferencváros, Boráros tér, aluljáró

Elsikkadt méltánytalanságaink: miért kényszerítik az autósok a gyalogosokat lépcsőzésre? Lépcsőzzenek az autósok az aluljáróban.

Tovább a falfirka blogra

Angyalföld, blog, bomba, Budapest, Béke tér, graffiti, street art, streetart, tag, writers, XIII. kerület, óriásplakát
Angyalföld, blog, bomba, Budapest, Béke tér, graffiti, street art, streetart, tag, writers, XIII. kerület, óriásplakát
Melyiket utáljam jobban? Az agyat szarral teletöltő, hatalmas felületű óriásplakátokat, a “csináld magad” mozgalom szedett-vetett reklámtábláit vagy a vandál hülyegyerekek falfirkáit. Esetleg a segg lakókat, akik minden falfelületüket telerakják egy marék apróért reklámmal, de a belátás erényével élve a falfirkákat is a helyükön hagyják?

Lelőhely: Budapest, XIII. kerület, Béke tér (a kerületi önkormányzat épületétől nem messze)

további höbörgések városrondítás ügyében itt

+ agytágítás a Budapestet teleszaró médiacápák ügyében (médiaröntgen):

Az osztrák érdekeltségű Epamedia közterületi cég megvásárolta a Csányi Sándor OTP-vezérigazgató érdekkörébe tartozó, piacvezető Multireklámot. Csányi szűk, baráti körben többször is élete második legjobb üzletének nevezte a Multireklám eladását, vagyis a cég feltételezhetően magasan a piaci értéke felett talált gazdára. Ezzel még tovább koncentrálódott a köztéri reklámpiac, hiszen az Outdoort, az Akzent Mediát és a Magnum Megaboardot is tulajdonló cég 14 ezernél is több plakáthelyével a magyar piac valamivel több mint 50 százalékát uralja már.
A felvásárlás hírére a többi piaci szereplő is lépett: az Europlakat, az Euro AWK, a Pont Reklám, az ESMA-QIB, a Mahir City Poster és az Avenir november végén stratégiai szövetséget kötött. A piac több mint negyven százalékát uraló cégek akkor közleményükben jelezték, hogy nem tartják kizártnak, hogy a közeljövőben szorosabban is együttműködnek, és összehangolják például az áraikat.

bomba, Budapest, falfirka, graffiti, horogkereszt, lakótelep, Nagy Lajos király útja, Nagyzugló, street art, tiltott önkényuralmi jelkép, vandalizmus, vöröscsillag, XIV. kerület, ZuglóA lakóközösség magasról szarik a környezetére? Az önkormányzati bürokrácia sem ismeri a kényszertatarozást? Budapest lassan egy összefirkált wc-fülkére hasonlít? Senkinek nincs néhány liter festéke közösségi célra?

Itt a megoldás:

HOROGKERESZTET ÉS VÖRÖSCSILLAGOT* A FALRA.
Műveltebbek svasztikát is fújhatnak.

Ezúton felszólítunk minden jóérzésű, a városkép és a vandál falfirkálók miatt aggódó lokálpatriótát, hogy vegyen magának egy flakon festéket, oszt ahol elhanyagolt-összeszarozott falat lát, fújjon oda egy méretes horogkeresztet (vagy vöröscsillagot)*. Részünkről lehet nyilaskereszt* is, ebben a tekintetben teljesen liberálisok vagyunk.

bomba, Budapest, falfirka, graffiti, horogkereszt, lakótelep, Nagy Lajos király útja, Nagyzugló, street art, tiltott önkényuralmi jelkép, vandalizmus, vöröscsillag, XIV. kerület, ZuglóOszt fogadjunk, hogy letakarítják a falat, baszki, nagyon gyorsan átlikadna a közöny páncélja. Miután a tiltott önkényiuralmi jelképek száma eléri a sajtó ingerküszöbét, a tökét vakaró politikai elit is kénytelen lenne kimozdulni a fingszagú fotelből. Elsőként a Fideszes kerületek ugranának a melónak, természetesen, nehogy má magyarázkodniuk kelljen antifa témában. Polgármester és kerületi képviselő, festékesvödörrel és pemzlivel, lelkesen komcsizva a sajtó kamerái előtt. Majd hangos “afidesztehetróla” szitkozódással a szoci kerületekben is nekiállnának a falfestésnek, talán még a főantifa Gyurcsány is előkerülne a süllyesztőből az ingyenes sajtónyilvánosságot megszimatolva.

Minden csoda 15 percig tart, csinovnyikok a munkától pózolástól elfáradva visszavonulnának kipárnázott irodáikba, ahonnét aztán haladéktalanul köteleznék a lakóközösségeket, hogy tartsák tisztán a kibaszott tulajdonukat. Mert csak ez a megoldás létezik, becsszó.
bomba, Budapest, falfirka, graffiti, horogkereszt, lakótelep, Nagy Lajos király útja, Nagyzugló, street art, tiltott önkényuralmi jelkép, vandalizmus, vöröscsillag, XIV. kerület, ZuglóÉs akkor következzék az összefoglaló, vagyis konkluzió. Aszongya, a falfirka csak tünet, a társadalom fásultságának, közönyének tünete. Mert egyik kisköcsög tege mellé nemsokára a másik kishernyó is odatolja a sajátját, hogy aztán rövid időn belül ellepjék a krikszkrakszok a környéket. Azonnal le kellene festeni a piszkot, mert benéz a csúnya szemétkupac-elv: egy eldobott cigarettacsikk mellé könnyebb lelkiismerettel dobjuk a következőt, az erdőbe kidobott zsáknyi sitt hamarosan szemétlerakóvá változtatja a környéket.

Szal horogkeresztre és vöröscsillagra fel, városvédők, és szebb lesz Budapest!

vandalizmus, lakótelep, Nagy Lajos király útja, Nagyzugló, graffiti, street art, Budapest, bomba, XIV. kerület, falfirka, Zuglóerősen motivált hülyegyerek ( ESK ) nyaktörő “bombája” a Nagy Lajos király útja melletti lakótelepen

*elvileg a vöröscsillag is tiltott önkényuralmi jelkép, de szerintünk közel jár már a rehabitilációhoz. Attól tartunk, hogy a vöröscsillaggal telefirkált dzsuvát le sem szarnák a magyarok, a szélsőízé médiákokat leszámítva. Meg Kuppert, persze.

bomba, Budapest, falfirka, graffiti, horogkereszt, lakótelep, Nagy Lajos király útja, Nagyzugló, street art, tiltott önkényuralmi jelkép, vandalizmus, vöröscsillag, XIV. kerület, ZuglóPs: Finta Kempinszkijére meg a városunkat telerondító óriásplakátos reklámmaffiára is visszatérünk, vissza hát, telve jószándékkal. Ötlet: miért nem állnak nekik a hézfalakra tegelő kismajmok az óriásplakátoknak? Ott sokkal több boldogsághormont lehetne összekalapozni, mert óriásplakátra recskázni némiképpen veszélyesebb szabadidős elfoglaltság. Azoknak a városrondító szaroknak ugyanis van tulajdonosa, a tulajdonosoknak meg eszköze, hogy a rendőrséggel megvédesse a pénzfialó tulajdonát.


arab,  graffiti,  bomba,  Budapest,  Kádár utca, Kresz utca, XIII. kerület,  Újlipótváros,  street art
arab,  graffiti,  bomba,  Budapest,  Kádár utca, Kresz utca, XIII. kerület,  Újlipótváros,  street art
A bomba egy percek alatt elkészíthető egyszerű rajz, legtöbbször bubble style-ban készült rajz. Ez az arab cucc újdonság Pesten, ez idáig a cirillek is ritkaságnak számítottak.

Lelőhely: Újlipót, XIII. kerület, a Nyugati mellett
Kádár utca és Kresz sarka (menjetek a szag után, rejtélyes mennyiségű eltakarítatlan szar várja ezen a sarkon a feltámadást)

Катя, я любю тебя! Петя

Meglátogattuk Budapest legális grafittimezejét, mely a Sziget bejáratától nem messze, a Filatorigát HÉV-megálló mellett van. Közben besötétedett, mert Óbuda telesteli van barátságos késdobálokkal, szal bocs a képminőségér’, vakuval készültek a képek.

Óbudán 2001 óta érvényben lévő önkormányzati rendelet (lásd obuda.hu) értelmében három engedélyezett graffiti-fala létezik: az óbudai sziget bejáratánál a Budai rakparton kialakított részen, Óbuda északi részén a Hadriánus utca és Óbuda észak-nyugati részén Harsánylejtő kerítése.

Hááát… 2010-ben még a primkó bombáknál tart a magyar graffitifelhozatal nagyobb része? Ráadásul itt, ahol még a zsandárok sem akarják a gumibotjukat az önjelölt művészek seggében megjáratni? Erősen ciki produktumok jellemzik a felhozatalt, a skacok helyében kitanulnám a szobafestést. Tisztelet a néhány kivételnek, Lederhozen macht Frei!

A Geronimo pultosa szerint a válság az oka a színvonal visszaesésének, mert az ügyesebb festőknek már nincs pénzük flakonokra, a lopást meg a legtöbb helyen megnehezítik a festékes részleghez kihelyezett kamerák. Viszont a külföldi diákoknak meg tehetséget nem adagolt a szülői zsebpénz mellé az Isten. Lehet sopánkodni, pá.

Filatorigát, Budapest,  III. kerület,  Óbuda,  street art, graffiti,  bomba, legal
Filatorigát, Budapest,  III. kerület,  Óbuda,  street art, graffiti,  bomba, legal

Filatorigát, Budapest,  III. kerület,  Óbuda,  street art, graffiti,  bomba, legal

Neve eredetileg Filatoridűlő volt. II. József uralkodása idején, 1780-ban az olasz Zanesi Bertalan egy selyemcérnázó üzemet (olaszul Filatori) hozott itt létre, amely ugyan már 1789-ben tönkrement, ám a későbbiekben a környéket németül Filatori Felden néven emlegették. (wiki)

Paraziţii, parazitii, rap, Romania, horrorcore, hip-hop, band, graffiti, tag, bubble, Kolozsvár, Románia
Paraziţii = Paraziták

Egy úgynevezett “bomba” Kolozsvárról. A bomba egy percek alatt elkészíthető egyszerű, legtöbbször bubble style-ban készült rajz.

A Paraziţii (ejtsd. Párázici, jelentése: paraziták) egy román rapzenekar, amely 2004 júniusában, közvetlenül a választások előtt előrukkolt egy videóklippel, amelyben szidalmazta a román kormányt a cenzúra miatt. A videóban a pornókirály Larry Flint is megszólalt a romániai cenzúra kapcsán.

Parazitii: Le a cenzúrával / Down with the Censorship / Jos Cenzura (Larry Flint az első perc után kezd bele a romániai cenzúrával kapcsolatos monológjába)

Parazitii: Üzenet Európába /Message for Europe / Mesaj pentru Europa (Eng subs, angol feliratos. Burkolt cigányellenesség, nyílt ellenszenv a homokosok irányában)

Ez meg a világtörténelem egyik legdurvább videója: a fiúk többek között egy pópát (román ortodox pap) meg egy rendőrt is feldarabolnak a mészárszékban társadalomkritikus, durva szövegek kiséretében. Haladó hagyományok Ice-T és a Bodycount nyomdokain. Csak erős idegzetűeknek.

a zenekar honlapja és kiadója: 20 cm (muhahaha)