Archive for the ‘Gyárdűlő’ Category

Budapest,  Kőbányai út, Horog utca, ghost bike, X. kerület,    Gyárdűlő,  bringaút, bicikliút, veszélyes, sarok, kereszteződés, balesetveszély, baleset, halálos Anyád! Szopj le! Köcsög! – mondta az úrvezető. Nem volt teljesen világos előttem a helyzet. Ha szerinte, szexuális orientációmat tekintve, meleg vagyok (és ez az adott szövegösszefüggésben pejoratív módon jelent meg), akkor miért kezdeményez orális szekszet velem? De érvelés helyett úgy viselkedtem, ahogyan Isten, haza, család ilyen esetben elvárja tőlem: elővettem a Brutált, ami egy tekintélyes méretű biciklilánc. A vita ekkor hirtelen véget ért, a chauffeur gázt adott és kékes kipufogógázt hátrahagyva elhúzott a vérveresbe.

Bringaút helyett bringasávot, bittebitte! Egy bicikliút minden statisztika szerint megnöveli a baleseti kockázatot, mert a bringás nem halad együtt az autóforgalommal. Elsodrásos baleset kevés történik, viszont annál többször csapja el a bringaútról érkezőt a kanyarodó autó.

A veszélyes bringaút kategóriában egyik legveszélyesebb a Kőbányai út, a Horog utcai kereszteződésben már halálos gázolás is történt (vétlen bringással). Sajnos, a tavalyi Ghost Bike állításkor nem tudtunk kitekerni, csak most sodort arrafelé a sors, oszt körbefotóztuk a környéket. A bringához csatolt női cipők láttán felfedeztük, hogy még nekünk is van szívünk: elfacsarodott.

baleset, balesetveszély, bicikliút, bringaút, Budapest, ghost bike, Gyárdűlő, halálos, Horog utca, kereszteződés, Kőbányai út, sarok, veszélyes, X. kerület“Végtelen kínom sikolyt tapaszt az égre
Harangok hangjára, madarak reptére
Lelkemben érzem a Föld minden fájdalmát
Kínoknak kínját, a tétlenség átkát
Mögöttem egy hang, egy sohasem hallott zsoltár
Halálos sebet ejt könnyektől edzet lelkemen

Én alkottam, teremtettem,
Vérben szültem, könnyben temetem,
Remegő kézzel, lehajtott fejjel
Az elmúlás ágyát reszketve vetem meg…”
(Christian Epidemic)

Kapcsolódó: a baleset fotón, a ghostbike 2008.04.24-én,

Budapest, Gyárdűlő, Kőbánya, lakótelep, lakótelepek, szocreál, X. kerületTartalmában szocialista, formájában nemzeti. A típusban egyesül a konkrét és a szükségszerű.

„A szocialista ház legyen monumentális, egyúttal azonban intim, emberi és kedélyes” – szólt a szocreál építészet irányelve. A szocreál építészet valójában visszalépést jelentett az előremutató konstruktivista elképzelésekhez képest: a megalomán, díszített, archaizáló stílust Sztálin-barokként emlegetik. (hvg a szocreálról)

Gyárdűlő: a József Attila lakótelep mellett, az Üllői út átelleni oldalán. Nem csalás és nem ámítás: ez itt a valódi szocreál. Kreatív lodzsia-beépítések, a rendszerváltó új honfoglalás jegyében. Nyerjen Ön is egy negyed szobát, szebb lesz az élete. Az épület ettől nem lesz rondább, az is holtzicher. Legközelebb a Kerepesi útit is megnézzük, csak az Ön kedvéért. Meg a saját szórakoztatásunkra.

1873-ban kapta a nevét a városrész, az itt létesült gyárakról.
Linkajánló: Szocreál Klub

eddig meglátogatott, körbefotozott, körbesörözött, felfedezett lakótelepek:
1. Kispest (XIV)
2. Gloriett (XVIII. kerület, Pestszentlőrinc),
3. Füredi utcai (XIV),
4. Wekerle (XIX. kerület, Kispest),
5. József Attila (IX. kerület, Ferencváros)
6. Havanna lakótelep (XVII. kerület, Kispest)