Archive for the ‘cím’ Category

Véres Kard kolléga következik, aki az Aréna Plázánál járt és most gőzölög a feje, mint egy fiatal kiadású Török “Mini” Ádámnak. Természetesen elhatárolódunk ettől minősíthetetlen ízétől: anyázni csak finoman, szépen, ahogy a csillag megy az égen, csak úgy szabad. Az öncenzúra és a politikai korrektség jegyében cenzúráztuk, valamint átírtuk a lobbanékony természetú Kard barátunk kirohanását.

Aréna Pláza, Kerepesi út
Aréna Pláza, Kerepesi út, VIII. kerületEzúton szeretnénk megköszönni a Plaza Centersnek a nemes gesztust ordénáré pofátlanságot, hogy magyar lovassport legendája előtt tisztelegve dögöljetek meg az Ügető európai színvonalú fejlesztésén beépítettétek az Ügetőt és Budapest légcsatornáját egy prolihomokozóval Kincsemről nevezték el a bevásárlóközpont egyik kapuját.  A Pláza Centers ezúton is bizonyította elkötelezettségét a magyarországi kereskedelmi élet, vásárlási kultúra és szórakoztatás színvonalas, európai léptékű megújítása iránt. Köszönjük mégegyszer építsetek Európát Gázában.

“Az Arena Plaza nem is nekünk, hanem önnek köszönheti a létét. Szeretném, ha az én városomnak hasonló polgármestere lenne” – kedveskedett a Józsefvárost vezető SZDSZ-es Csécsei Bélának Mordechay Zisser, a Plaza Centers igazgatótanácsának elnöke, miután cége hálából a kerület egy-egy óvodájának, iskolájának és idősotthonának 400-400 ezer forintot adományozott. (Heti Válasz)

CINEMA CITY Aréna Pláza. Cím: 1087 Budapest, Arena Plaza, Kerepesi út 9. Jegyfoglaláshoz hívja: 1/880 3 880. VIP jegyfoglalás: 1/880 3 890


bevásárlóközpont, Csapó utca, Debrecen, Fórum, Hungary, Magyarország, plaza, Rákóczi utca,  shopping center, Kósa Lajos, KarácsonyEl tud Ön képzelni egy karácsonyfát piros színű üveggömbök nélkül? És egy komplett bevásárlóközpontot, ahonnét a karácsonyi dekorációt sikerült a piros szín totális, 100%-os mellőzésével megoldani?

bevásárlóközpont, Csapó utca, Debrecen, Fórum, Hungary, Magyarország, plaza, Rákóczi utca,  shopping center, Kósa Lajos, KarácsonyDebrecenben, Kósa Lajos városában jártunk, és megtekintettük a Fórum bevásárlóközpontot, a narancs az arany és ezüst színben pompázó bevásárlócsarnokot. Bezzeg a reklámarc piros, de az igen hírhedt karriert futott be.

bevásárlóközpont, Csapó utca, Debrecen, Fórum, Hungary, Magyarország, plaza, Rákóczi utca,  shopping center, Kósa Lajos, Karácsonybevásárlóközpont, Csapó utca, Debrecen, Fórum, Hungary, Magyarország, plaza, Rákóczi utca,  shopping center, Kósa Lajos, KarácsonyBár a Fórumot már 2008 november 13-én átadták, tapasztalataink szerint még befejezetlen. Valószínűleg a karácsonyi vásár miatt kellett idő előtt átadni az épületet, karácsonykor dobják össze a kereskedők éves forgalmuk 30%-40%-át. Az épülett tetszetős, de semmi spéci, hacsak az építők trehányságát nem tekintjük különlegességnek. Törött falburkolat a főbejáratnál, pancserül vagy egyáltalán nem javítva, meghökkentően silány díszkövezés, a csomagmegőrző szekrények nem működnek, ésatöbbi. Alapvetően optimisták vagyunk, reményeink szerint januárban majd befejezi a kivitelező cég a mostanság meglehetősen lehangoló állapotban levő épületet.

Tapasztaltunk, megosztjuk:”Közel hozzánk, közel a világhoz”

Kiskarácsony, nagykarácsony, hatalmas tömeg. Híreink szerint Romániában oriásplakátokon is hirdették a megnyitást, a jelek szerint sikerrel: gyakran hallottuk román szót. A ruházati cikkek árai pesti szemmel igen mérsékeltnek tűntek, mindenki talált a zsebének megfelelő cuccot. A büfésoron 400 forintért ittuk a Budweisert, a kajaadagok is korrektek. Multikulti gasztrónomia, görög (Hellas Taverna), kínai (Asia Bufe), Pizza Pont, Burger King, etc., talán a Csibefaló a magyaros.

“Az épületben (…) céltalanul tartózkodni tilos.”

Ottjártunkkor meglehetősen irritáló, midi-minőségű zene hallatszott, ami heves siránkozásra késztetett némelyeket. Rövid vizsgálódás után kiderült, hogy kisgyerekek adtak elő valamilyen rendezvény keretében, szintátizátorokon. Ez más.

Nemsokára visszatérünk, egyrészt a helyszínre, másrészt a témára.

Csapó utca – Rákóczi utca – Hunyadi utca és Vár utca által határolt területen.

FÓRUM Debrecen Bevásárlóközpont Igazgatóság címe

4029 Debrecen, Csapó u. 30.
Tel.: (52) 598-800
Fax: (52) 322-358

A FÓRUM Debrecen Bevásárlóközpont megközelíthető a 3-as trolival, 3-as, 24-es, 31-es busszal, és az 1-es villamossal (200 m-re található a FÓRUM-tól).

Nyitva tartás:
Bevásárlóközpont
hétfő-szombat: 08.00-21.00
vasárnap: 09.00-19.00

Üzletek
hétfő-szombat: 09.00-20.00
vasárnap: 10.00-18.00

Spar
hétfő-szombat: 08.00-20.00
vasárnap: 09.00-18.00

Parkoló
hétfő-vasárnap: 0-24.00