Ufót vagy Szekuritátét látott Jancsó Miklós?

Heti szemétkedésünk:

Ufót látott-e Jancsó Miklós 1990-ben, a Rózsadombon? Esetleg csupán a román titkosszolgálat, a Securitate röpködte körbe a Világhíres Valakit? És mi igaz abból, hogy míg egyesek pinát, mások jobb híján ufót villantanak a médiának?

Ufósorozatunk folytatódik, irány a napi egycsillió látogató, ezért egy húszéves szenzáció segedelmével szeretnénk feldobni blogunk olvasottságát. Ezen nemes cél érdekében 200 forintért megvettük egy hajléktalantól Sombor Judit tolerancia-díjas újságírónő ufó könyvét (Sombor Judit: Égi vendég / Ufók Magyarországon, Unió kiadó, 1990), majd szorgosan bepötyögtük az alig szagos szenzációt.

Fél öt óta fekszem az ágyban, mindenféle hülye gondolatok: a hetvenes évek Itáliája, PACIFIZMUS STB. Egyszerre a bal oldali ablakon kinézve (egyébként állandóan arra néztem) jelent meg a fák koronája fölött egy fehér fényű, sárgás, lapos korong. Közepe kissé kidudorodott. Azt gondoltam, hullócsillag. Ilyenkor, hajnalban? Túl laposan repült, nem gravitált a föld felé. Talán három, öt másodperc volt az egész. Az északi féltekén, a Sarkcsillag irányából, kelet felé. Nagysága körülbelül kétujjnyi. Önfénye volt, izzott, nem tejfehéren, hanem sárgás, rózsaszín árnyalattal. Nem szatelit volt. Nem. Azt láttam La Ciotatban, Nyikával, Mukival együtt. Egyébként, amikor olvastam a pápai meteorológust, azt gondoltam, hiszem, ha látom. Mint Tamás apostol. Hát láttam…

-Beolvastam neki, amiért nem keltett fel – fűzi a cipőjét Zsuzsi. – Bár szerintem a románok felderítő repülése volt. Néhány securitate szálldosott itt villogó szemekkel…

Erős idegzetű mazochisták a teljes riportot alant elolvashatják:

Jancsó Miklós naplója.

Káderdűlő 17. Álmodó és álmokat előcsalogató, hófehér palotácska. Nem vagyok irigy. Ha valaki, hát Jancsó igazán megérdemli, hogy ilyen helyen lakjon. Nehéz is lenne őt egy józsefvárosi bérház lichthófra néző konyhájában. Itt jár a levegő és szabadon szárnyal a gondolat. A verandán kerékpárversenyt rendezhetnének. A bejárati ajtó mellett töredezett, míves márványmedence. Mintha Jancsó imádott Itáliájának egy darabja volna.

– Jöjjön be! Nyitva van – dörren fölülről a jól ismert hang. Ott könyököl a lépcsőkorláton, teljes életnagyságban. Bevackolom magam a bőrfotel ölébe, ő meg előszedi a naplóját.

December 8., péntek: „Szenzáció! UFO-t láttam!”

– Nézze – kortyol egyet a kávéból -, én nem kommentálok semmit. Nem töröm a fejem azon, hogy van-e ufó vagy nincs. Nyugodtan elfogadnám azt is, hogy van, de nem foglaltam állást. Láttam valamit, ami nem köznapi. Kész.

– Parázs vita dúl a sajtó hasábjain. Most maga is belekeveredik. A lelkes ufológusok azzal fogják vádolni, hogy nem elég következetes. Az ufóellenesek meg azt mondják majd, hogy a Vénuszt nézte ufónak.
– Én nem tartozom egyik párthoz sem. Drága barátommal, Hernádival ez az egyik fő vitapontunk. Ő vad sci-fi rajongó, és kicsit lenéz engem, mert nem jutottam túl Verne holdutazásán. Egy kicsit mindig az volt a benyomásom, hogy az ufó érzékcsalódás.

A saját „érzékcsalódását” takaros gyöngybetűkkel jegyezte le még akkor, hajnalban.

„Fél öt óta fekszem az ágyban, mindenféle hülye gondolatok: a hetvenes évek Itáliája, PACIFIZMUS STB. Egyszerre a bal oldali ablakon kinézve (egyébként állandóan arra néztem) jelent meg a fák koronája fölött egy fehér fényű, sárgás, lapos korong. Közepe kissé kidudorodott. Azt gondoltam, hullócsillag. Ilyenkor, hajnalban? Túl laposan repült, nem gravitált a föld felé. Talán három, öt másodperc volt az egész. Az északi féltekén, a Sarkcsillag irányából, kelet felé. Nagysága körülbelül kétujjnyi. Önfénye volt, izzott, nem tejfehéren, hanem sárgás, rózsaszín árnyalattal. Nem szatelit volt. Nem. Azt láttam La Ciotatban, Nyikával, Mukival együtt. Egyébként, amikor olvastam a pápai meteorológust, azt gondoltam, hiszem, ha látom. Mint Tamás apostol. Hát láttam…”

– Fölkeltem és megnéztem a konyhai órát. Fél hat múlt rajta öt perccel. Nemsokára felébredt Zsuzsi, a feleségem, elmeséltem neki, kinevetett.

– Mi az a „La Ciotat”?
– Egy tengerparti városka Marseille mellett. Többször is láttunk ott műholdat a fiaimmal. A lemenő nap fényében egy pici pont száguld több ezer méter magasságban. Ez alacsonyan volt, talán ezer méteren. A műholdnak nem lehet kivenni a formáját, ez pedig diszkosz alakú volt. Utólag gondolkoztam rajta, hogy nem három másodperc lehetett, hanem több. Jöjjön, megmutatom, hol láttam.

A Hálószoba csupa ablak. Háztetőkre és csupasz fákra néz. Zsuzsi, a feleség kapkodva öltözteti a gyerekeket. Síelni mennek a szabadság-hegyi műanyag pályára. Nem győzik kivárni a valódi havat.
-Beolvastam neki, amiért nem keltett fel – fűzi a cipőjét Zsuzsi. – Bár szerintem a románok felderítő repülése volt. Néhány securitate szálldosott itt villogó szemekkel…

– Látja? – mutatott a tetőkre Jancsó Miklós. – Ott, a háztetők fölött… A semmiből jött, és úgy tűnt el, mintha kioltották volna benne a fényt. Hangot nem halottam, pedig a repülőket hallani, különösen ilyenkor, a kora reggeli órákban.

– Miért tartotta fontosnak, hogy beszámoljon róla az Esti Hírlapnak?
– Jaj, dehogy tartottam fontosnak Én egy árva szót sem szóltam volna, csak reggel telefonált Gyula, neki elmondtam, ő meg rettentő izgatott lett, és azonmód idecitált egy újságírót.

– Sok ufóhívőnek élete központi élménye, ha lát valamit. Ön hogy érzi magát azóta?
– Semmi különöset nem jelent. Nem érintett meg és azóta sem foglalkoztat. Őszintén szólva, én inkább a racionális magyarázatok felé hajlok. Biztosan léteznek olyan dolgok, amelyek földönkívüli eredetűek, mégsem tudunk rá magyarázatot.

Sombor Judit: Égi vendég (Ufók Magyarországon)
Unió kiadó, 1990

Gyurcsány a Rózsadombon

cím: Budapest, II kerület, Rózsadomb, “Káderdűlő”
Szemlőhegy utca 42

Becsengetünk, majd elfutunk. Talán ideje lenne egy sorozatot indítani a politikusaink és egyéb tolvajok kéróiról. Semmi irigység, éjt nappallá téve értünk dolgoznak, megérdemlik.

Hideg van, ooo, karosszékes turistaként elnéztünk exminiszterelnökötök rózsadombi villájáig, a nyilas, a kommunista, majd a vadkapitalista zabrálás örökségébe. Ebben a zsidóktól ellopott villában lakik az Apró-Dobrev-Gyurcsány banda, Magyarhon főantifasisztái. Az ilyenek miatt lett az antifasizmus a tolvajlás és a hazugság színonimája, az afrikai rendőrállamokra utaló pikáns mellékjelentéssel.

Sötétített ablakú, titokzatos kisteherautó és Gyurcsány Ferenc dohányzó lakájai. Figyelnek és védenek. Az erődszerű rablótanyából csupán egy nagy fal látszik az utcáról, a belső szépségek megtekintéséhez létra vagy forradalom kell. Mindenesetre nagy ugrás Gyurcsinak a gyerekkori egyszobásból, mindig jó orral megszimatolta a lehetőségeket (jelen esetben kirúgta előző feleségét, hogy becsüccsenhessen a jóba).

Lesznek mejd beltéri fotók is, ha sikerül bemászni a hatalmas kerítésen. Ha hosszabb ideig nem frissül a blog, akkor elszállásoltak a villa privát sittjére, ahol id. Bayer okl. pedikűrös és ügyvéd mosolyogva nézegeti a körmeinket.

“Legkésőbb a válságra beérett a szélsőjobb vetése”

Dehát nem vetettek, az MSZP és az SZDSZ vetett, pontosabban festett, mégpedig “fasisztaveszélyt” a falra. Namost ezek a karikaturisztikus ballib falképek, lemásztak onnan. A magyar szélsőjobb ideológiáját teljes mértékben meghatározza a magyar ballibek “fasizmusról” vallott elmebeteg elképzelése. Gyakorlatilag a magyar szélsőjobb egy nagy dacos lázadás, amely során a gyűlölt ellenség ellenségképét öltik magukra, abból kiindulva, hogy ezek ettől rettegnek, tehát ez egy erős ethosz lehet, ami alkalmas ezek elpusztítására. Amiben ugyan tévednek, hiszen az ún. “fasiszta” csak egy a valóságtól végleg elszakadt törpepárt elmebetegjeinek agyréme és nem valódi, erős pozíció a politikában.

Ha az SZDSZ ámokfutása nem mérgezte volna meg a közéletet, akkor a magyar szélsőjobb is teljesen jelentéktelen és legfőképp más lenne.

Az emberanyagban mérhető legnagyobb lökést a szélsőjobbunk 2002 után kapta, mivel a koala akkor azonosította a legnagyobb hangon a hatalomátvételük ellen tiltakozni merészelő akkor még mérsékelt jobboldaliakat a mítikus “fasisztákkal” és ekkor, sodródott át az országot a ballibeknek odalökő tutyimutyi FIDESZ-ben csalódottak tömege a szélsőjobbra.

Nincs autochton vetés, reakció van. Mégcsak saját diskurzus sincs, a szélsőjobboldal máig a ballibek diskurzusában foglalja el az ún. “fasiszták” helyét, nincs öndefiníció se, csak ellenállás a joggal gyűlöltel szemben.

A társadalmi önvédelem és önkontroll azért nem alakulhatott ki, a szélsőségesekkel szembeni diskurzust a ballibek, különös tekintettel a leghangosabb kis szélsőséges csoportra, az SZDSZ-re, -mert az MSZP csak annyi szerepet játszott ebben, hogy a baloldalt an blokk kimentette a szélsőségesekről szóló diskurzusból- kisajátították és józan önvédelem helyett gátlástalanul jajjveszékelő, bőröndcsomagolós európasegíccses “fasisztáktól” való rettegéssé alakították. A magyar demokrata az, aki fél, ahogy itt valamelyik publicisztikában zseniálisan meghatározták. Ebben a környezetben, ahol az értelmiségnek és a médiákban kötelező volt barna esőt vízionálni és az éppen elkúró hatalom védelmében úgy feltüntetni a jelentéktelent, mintha a legjelentősebb probléma lenne társadalmi ellenállás a szélsőjobbal szemben nem, ellenben a szélsőjobb ellenállás a ballib hatalommal, annak fennen hangoztatott félelmére alapozva létrejöhetett.

A szélsőjobboldal apja az MSZP, anyja az SZDSZ volt, a születésnél a ballib ellenőrzés alatt álló médiák segédkeztek és a ballib értelmiség nevelte fel azzá, ami most túlnőtt rajtuk. Az egyetlen magyar párt, amely önérdekből mindent megtett a szélsőjobboldal helyén kezelése, tehát partvonalon kívül tartása érdekében a FIDESZ volt, mert egyedül nekik nem volt szükségük a “fasisztaveszélyről” szóló mumusra. Ez valahogy így fog bekerülni a történelemkönyveinkbe, ha azokat józan emberek és nem a mai szélsőségesek leszármazottai írják. (blogen)

Véletlenül pc korrekt módon: a nemzet másik büszkeségét, liberális -polgári-népnemzeti-kádárista-közép-szélső-diktátor-szőlőbányász-etc. Orbán Viktor Cinege utcai kéróját meg itt nézegethetitek meg. Csak semmi irigység, ő is értetek dolgozik.