Kémeink eljutottak a “legendás” Wichmann kocsmába , és látták, hogy bizony nem kóser. Szomorú hangú beszámoló a múltban méltán népszerű helyről.
1. A csapolt sör olcsó, de egy félig telt korsó lapul a csap alatt. A nagydarab pultos előzékenyen felajánlja, hogy kihozza a megrendelt piát az asztalunkhoz, de maradunk a pultnál. Rossz előérzetünk beigazolódott: a csapos csapolt, majd előttünk összemixelte a két félig telt korsó tartalmát. Ekkor kellett volna az arcába löttyinteni, de kiváncsiak lettünk a folytatásra. A fröccshöz való bort egy fém kannából töltötte a jóember, vigyorogva még jattot is adtam.
2. Lázas beteg voltam, megálmodtam ezt: a Csekély Szénsavtartalmú Sört. Ezek szerint ez a lecsöpögös /spórolós hulladék sör a hely specialitása, zavartalanul eladják a kedves vendégnek. Szadómazó hangulatban megittam. Az íze szubjektív megítélés kérdése, de a “Brandecker” fantázianevű sörtől minimum szénsavat elvártam volna . Következő körben inkább üveges Aranyászokat kértem, némi éllel.
3. Fröccsügyi kifogás nem volt.
3. Fröccsügyi kifogás nem volt.
4. Kló: a piszoár öblítése nem működik (szagok, dzsuva, stb.).
5. Nincs kézmosó szappan.
6. Nincs kéztörlő.
7. Beesett a kocsmába három külföldi csajszi, majd nagyhirtelen kirendeltek 2-2 felest. Körültekintve meggondolták magukat és távoztak. A csapos egy tölcsér segítségével visszatöltötte az üvegbe a már felszolgált töményeket.
8. Eddig bírtuk, távoztunk.
Kár ezért a kocsmáért, Wichmann sporteljesítményét a kocsmában uralkodó állapotok ellenére nagyra tartom. De a kocsmájába soha többé be nem teszem a lábam.
Budapest Blog 