Archive for the ‘Nyugati pályaudvar’ Category

Kurvák, stricik, drogosok, hajléktalanok, kínai piac, késdobálók, paprikások a spréjből. Worst of Budapest, bár városunk másik kapuja, a húgyos-szaros kőbányai KÖKI sem szerepel a képeslapjainkon. Ez itt a Nyugat vége, hagyjatok fel minden reménnyel, csatoljátok be a brifkót. A Westend bevásárlóközpont, az ígéretektől eltérően mégsem húzta magával felfelé a környéket, oh, nem. Nézegesd anyádat, éppen pénzt keresgél a sliccednél.

Budapest 20 évnyi Demszky után, térdig turhában. Még a komcsik is jobban törödtek városunkkal, mint a jelenleg regnáló politikai “elitünk”.

“A Máltai Szeretetszolgálat és a Hajléktalanokért Közalapítvány korábbi bejelentése alapján “örökbe fogadná” a Nyugati téri aluljárót és az abban lakókat. A tervek szerint a hajléktalanok is részt vennének az aluljáró tisztán tartásában, többek között ettől várják az aluljáró helyzetének normalizálását. Tekintse meg interaktív körképünket az aluljáróról!” (origó)

– Mennyi?
– 3000, szépfiú.
– Mi van benne?
– Szájazás, baszás.
– Hol?
– Van itt egy szexbolt, fejenkért egy ezresért felengednek fél órára.
– Szóval 5000 összesen?
– Igen. Gumi van nálam.

Talán önkéntelen a humor, de zsírály.

<img style="display:block; margin:0px auto 10px; text-align:center;cursor:pointer; cursor:hand;width: 400px; height: 300px;" src="http://2.bp.blogspot.com/_DCOIG-EqVXY/SwmTLmU0teI/AAAAAAAALwE/7CLUpspA2U4/s400/finta-aranyborju-irodahaz-terez-korut.JPG" border="0" alt="Eiffel Tér Irodaház és Kulturális Közpark
1062 Budapest
Eiffel tér 1 Teréz krt Aranyborjú, Eiffel irodaház, Kristály tehén, Nyugati pályaudvar, Teréz körút, Terézváros, VI. kerület” id=”BLOGGER_PHOTO_ID_5407014655110723042″ />

<img style="display:block; margin:0px auto 10px; text-align:center;cursor:pointer; cursor:hand;width: 400px; height: 300px;" src="http://4.bp.blogspot.com/_DCOIG-EqVXY/SwmTLXMnFeI/AAAAAAAALv8/aA2DJF8IxrA/s400/finta-aranyborju-terez-krt.JPG" border="0" alt="Eiffel Tér Irodaház és Kulturális Közpark
1062 Budapest
Eiffel tér 1 Teréz krt Aranyborjú, Eiffel irodaház, Kristály tehén, Nyugati pályaudvar, Teréz körút, Terézváros, VI. kerület” id=”BLOGGER_PHOTO_ID_5407014651049743842″ />

Az aranyborjú összetörése a szubjektív, mágikus kapcsolat megsemmisítése e kollektív üdvtörténet jegyében. A parancs teljesen egyértelmű: „Ne csinálj magadnak faragott képet, vagy hasonmást arról, ami fent van az égben, vagy lent a földön, vagy a vizekben a föld alatt. Ne borulj le ilyen képek előtt és ne tiszteld őket” (Kiv 20,4–5).

aranyborjú: Bálvány, amelyet az Ószövetségben Áron →Mózes fivére alkotott meg Mózes távollétében a nép kérésére (Kiv 32). Ékszerekből, tehát a világi hívságok összességéből öntötték, s az oltárra helyezve imádták (→oltár). • A keresztény művészetben mint az Isten elleni vétség példája jelenik meg. Szimbolizálja az emberben minduntalan újjászülető anyagi vágyakozást és annak istenítését, a gazdagságot, az érzéki gyönyört és a hatalomvágyat. (forrás: szimbólumszótár)

Bocsánat: Kristály Tehén

cím: Eiffel Tér Irodaház és Kulturális Közpark
1062 Budapest
Eiffel tér 1 (Teréz krt)

The European Crystal Cow, designed by Manooi, Zoltai Judit and János Héder

Tudtátok, hogy valamikor még parkettás váróterem is volt a pályaudvaron? Egy párhuzamos világban, az igénytelenség és közöny általános diadala előtt.

Szóljatok, ha valami nagy zökkenést éreztek. Talán lecsúszásunk végét jelzi, megérkeztünk a gödör aljára.

Berlin tér, Budapest, Marx tér, Nyugati pályaudvar, VI. kerület, Lenin körút, Nyugati tér, Teréz körút, Balkán, Bazár, igénytelenség
Berlin tér, Budapest, Marx tér, Nyugati pályaudvar, VI. kerület, Lenin körút, Nyugati tér, Teréz körút, Balkán, Bazár, igénytelenség

további bodébalkán: “Zöld Pont bevásárlóközpont